Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

K. Zs.K. Zs.
2025.07.14. 16:57
null
Kocsis Gergő (Fotó: Videoton)
Kocsis Gergő visszatért a Videotonba – adta hírül hétfőn a hivatalos honlapján a labdarúgó NB II rajtjára készülő székesfehérvári klub.

A Németországból akkoriban hazatérő Kocsis Gergő a bajnoki címet hozó 2014–2015-ös idényben tagja volt a székesfehérvári klubnak, igaz, csak egy élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára, inkább az NB III-as csapatban szerepeltették.

Ezt követően a Puskás Akadémiához igazolt, majd játszott Dunaszerdahelyen, Diósgyőrben, a cseh Karvinában, a ZTE-ben, a lengyel Podbeskidziében, Mezőkövesden, az MTK Budapestben, a 2024–2025-ös idényben pedig a DVSC-ben.

A 31 éves középpályás 121 NB I-es bajnokin lépett pályára, két gólt szerzett, és hat gólpasszt adott – összegez a Vidi honlapja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC FEHÉRVÁRNÁL
Érkezett: Bobál Gergely (Ajka), Dékei Márk (Újpest FC – kölcsönbe), Kálnoki-Kis Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Kemenes Botond (Veszprém – kölcsön után végleg), Kocsis Bence (Paks), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Tiszakécske), Kocsis Gergő (szabadon igazolható, legutóbb DVSC), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd), Kovács Krisztián (Paks), Murka Benedek (Csákvár), Menyhárt Zsombor (Csákvár), Ominger Gergő (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Papp Milán (Kecskemét – kölcsönbe, legutóbb Gyirmót, kölcsönben), Szimeon Petrov (bolgár, Slask Wroclaw – Lengyelország, kölcsön után végleg), Tiefenbach Dániel (Bregenz – Ausztria), Vajda Roland (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Varga Roland (Paks)
Távozott: Dala Martin (Puskás Akadémia), Holender Filip (magyar-szerb, Vasas FC – kölcsönből vissza, onnan ?), Huszti András (ZTE FC – kölcsönből vissza), Kalmár Zsolt (?), Katona Mátyás (Nyíregyháza), Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza, majd Wisla Plock – Lengyelország), Lirim Kastrati (koszovói-albán, ?), Kovács Mátyás (MTK – kölcsönből vissza), Bohdan Melnik (ukrán, Kisvárda), Ivan Milicevic (bosnyák-horvát, Horsens – Dánia), Pető Milán (Paksi FC), Ivan Saponjics (szerb, DVTK), Kristian Sekularac (svájci-angol, ?), Nicolás Stefanelli (argentin, ?), Szabó Bálint (Paksi FC – kölcsönből vissza, onnan FK Csíkszereda – Románia)

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
17 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
21 órája

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik