Lang Ádám: Az első beszélgetés után már formálódott bennem, hogy Debrecen lesz a következő állomás

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.01.17. 14:26
Lang Ádám utál veszíteni (Fotó: dvsc.hu)
Lang Ádám szerződtetését péntek reggel jelentette be a Debrecen labdarúgócsapata, a válogatott védő pedig ezután interjút adott a klub hivatalos honlapjának.
Légiósok
2025.01.17. 09:08

Lang Ádám távozott az Omoniától, Debrecenben folytatja – hivatalos

A magyar válogatott védő ősszel nagyon kevés lehetőséget kapott Cipruson.

Lang Ádám 2016 óta külföldön futballozott, ám ősszel kevés lehetőséget kapott az Omoniában, a válogatottban is elveszítette helyét az Európa-bajnokság után. A 32 éves védő a klubváltás után, születésnapján nyilatkozott a Debrecen hivatalos honlapjának.
Vártam már a környezetváltást, ez megfogalmazódott bennünk a családdal csaknem kilenc év után. A válogatottal egy évben többször is hazajárkáltunk, és jó volt itthon lenni. Most már hiányzott az otthon, és az első perctől kezdve éreztették, hogy igenis én kellek, és ez nálam nagyon fontos szempont.”

Lang elmondta, hogy nem a Debrecen volt az egyetlen ajánlata.
Egy ajánlat volt még az asztalon, ami ugyanúgy komoly volt. Viszont a Debrecen volt az első, amely megkeresett, és az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy nagyon örülnének, ha csatlakoznék. Ez is számít, ha egy új helyre megy az ember. Igazából talán azt is ki merem jelenteni, hogy jöhetett volna bármi. Az első beszélgetés után már formálódott bennem, hogy ez lesz a következő állomás.

A 70-szeres válogatott védő hozzátette, hogy sok mindent el kellett rendeznie Cipruson, ami nagyon pörgős volt. Kitért az NB I-re is.
Minden héten megnéztem egy-két mérkőzést, az NB I-ben is vannak játékosok, akikkel tartom a kapcsolatot. Követtem, képben vagyok a magyar futballal kapcsolatban, ebben nőttem fel.  Kívülről nézve másként látja az ember, nem formálnék véleményt, de a számokból is látható, hogy a csapat összességében sok gólt kapott és rúgott, ám inkább előbbivel voltak problémák. Az őszi szezonból az otthoni Fradi-meccset emelném ki ebből a szempontból, parádés támadójáték mellett öt gól, de izgulni kellett, hogy mi lesz a vége.

Lang egyelőre lépésről lépésre haladna új csapatánál.
Van egy személyiségem, semmit sem veszek félvállról, amibe belekezdek, azt végigviszem. Utálok veszíteni. Ezt a munkamorált szeretném átadni, ez lehet egy kis példa is másoknak. Amit a futballban elértem, azt annak köszönhetem, hogy ha elkezdtem valamit, akkor arra fókuszálok maximálisan. Amit kitűztem magam elé, elérem. Elsődleges célom, hogy kiérdemeljem a játéklehetőséget, utána ennek jó teljeítménnyel és eredménnyel kell párosulnia. Lépésről lépésre szeretnék haladni előre. Az dönt, ami a pályán van, és ha a kapitány szerint olyan formában futballozom, akkor meghív, ha nem, akkor nem.

Legfrissebb hírek

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
9 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
19 órája

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
22 órája

Nebojsa Vignjevics: Az utolsó hét-nyolc percben minden összedőlt...

Labdarúgó NB I
23 órája

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:28

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

Hajszán Gyula: Az ETO megérdemelten lehet bajnok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:26

A Loki–Fradi rangadón az aranyérem sorsa is tét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:49
Ezek is érdekelhetik