DVSC: Belgiumból érkezhet 30-szoros válogatott játékos orvosi vizsgálatra – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.12.11. 09:12
Krisztijan Malinov (jobbra) Belgiumból érkezhet Debrecenbe (Fotó: AFP, archív)
A Nemzeti Sport belga és bolgár forrásból úgy értesült, hogy a DVSC labdarúgócsapata szerződtetné a belga élvonalbeli Kortrijk 30 éves, 30-szoros bolgár válogatott középpályást, Krisztijan Malinovot, aki már a napokban orvosi vizsgálatra érkezhet Debrecenbe.

 

A védekező középpályás Krisztijan Malinov 2020-ig Bulgáriában futballozott, négy éve a szófiai CSZKA-tól szerződött Belgiumba, az OH Leuvenhez, majd tavaly nyáron a KV Kortrijk szerződtette. A szófiai időszakában együtt dolgozott a DVSC jelenlegi vezetőedzőjével, Nestor El Maestróval, akinél alapembernek számított. A belga élvonalban az első idényében 21, a másodikban 18 meccsen játszott, viszont ebben az évadban már nem kapott lehetőséget, így nem gördít akadályt a Kortrijk a nyárig érvényes szerződése megszüntetése elé.

A Nemzeti Sport belgiumi, illetve bulgáriai forrásai szerint a DVSC szerződtetné a 30-szoros válogatott középpályást, aki a napokban orvosi vizsgálatra is érkezhet Debrecenbe.

„Malinov a Liteksz akadémia tehetségének számított Bulgáriában, erről az akadémiáról több ígéretes játékos került ki az elmúlt időszakban – mondta megkeresésünkre Malinovról bolgár kollégánk, a Tema sportnál dolgozó Teodor Boriszov. – Lovecsből Szófiába, a CSZKA-hoz vezetett az útja, ahol nagyon stabil középpályásnak számított, 2019 és 2022 között a válogatottban is alapember volt. Kortrijkban ez a fél éve nem sikerült jól, időközben a válogatottból is kikerült, de Nestor El Maestro jól ismeri a képességeit, nála ismét formába lendülhet.”

Malinov egyébként már 2015-ben bemutatkozott a bolgár válogatottban és 2020-ban végigjátszotta a Magyarország elleni, szófiai Eb-pótselejtezőt (amin 3–1-re győztünk), viszont 2022 óta nem kapott meghívót.

Malinov lehetne az új debreceni szakvezető második igazolása a közép-afrikai válogatott Amos Youga után, aki Szófiából érkezik a DVSC-hez, már be is jelentették a szerződtetését. Youga és Malinov Szófiában csak nagyon rövid ideig voltak csapattársak 2020 nyarán, egy olyan bajnoki volt, amin mind a ketten játszottak, akkor Malinov éppen Youga helyére állt be csereként, az volt az utolsó meccse a CSZKA-ban. Boriszov szerint ők ketten nagyon masszív középpályát alkothatnak Debrecenben, nagy hasznára lehetnek a csapatnak, ha mind a ketten a legjobb formájukat mutatják. Youga kapcsán megjegyezte, technikás jó játékosról van szó, de Szófiában nézeteltérése támadt a szurkolókkal, ami idővel a teljesítményére is rányomta a bélyeget. 

A DVSC-vel kapcsolatos hír még, hogy a Dániából őszre kölcsönvett Szűcs Tamás esetében érvénybe lép januártól a debreceniek opciós lehetősége, melynek értelmében a 19 éves középpályás végleg Debrecenbe kerül. A montenegrói védő, Meldin Dreskovics pedig, akinek lehetséges törökországi szerződéséről a helyi sajtó írt nemrég, legkésőbb nyáron távozhat Debrecenből, ugyanis lejár a szerződése és nem tárgyalnak vele a hosszabbításról.    

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: – 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium)
Távozók: – 
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Meldin Dreskovics (montenegrói, érdeklődnek iránta: Törökország)

 

 

Legfrissebb hírek

Colley egy percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
12 perce

Djukanovics duplázott, az ETO Pakson ugrott fel a dobogóra

Labdarúgó NB I
2 órája

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
5 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
8 órája

„Szó sincs arról, hogy feszültség vagy konfliktus lenne” – Erős Gábor nem mondott le a Vasasnál

Labdarúgó NB I
8 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
22 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
23 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
23 órája