„Érződött, hogy nem a hazai csapat mellett állnak” – Tímár Krisztián a Groupama közönségéről

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 22:47
Tímár Krisztián nem érzi magát szimpatikus vesztesnek (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 6. fordulójában a Ferencvárosi TC 2–1-re legyűrte odahaza a Nyíregyháza Spartacust. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Nyíregyháza trénere, Tímár Krisztián kérdésre válaszolva elárulta, tetszik-e neki a szimpatikus vesztes szerepe.

„Nem tetszik, nem is érezem, hogy az lettünk volna. Nem hiszem, hogy szimpatikusak lennénk, szerintem egyre kevesebben szeretnek ellenünk játszani. Bele kell még rázódnunk az első osztályba, mert nagy különbség van a két liga között. Nekem sok az első szezonos játékosom az élvonalban, fel kell venniük a ritmust, de már látszik: kezdik elhinni a játékosok, hogy ezzel az elánnal meglesz az eredménye. Ezt látta a közönség is ma, érződött a véleményük is, nem éppen a hazai csapat mellett álltak. A második félidőben domináltunk, beszorítottuk a Ferencvárost, sok helyzetet dolgoztunk ki, győzelemre játszottunk. A Ferencváros a végére elfogyott erővel, mi bírtuk, kis szerencsével egy pontot megérdemeltünk volna. Gratulálok a Fradinak, remélem, méltóképpen fogják viselni a magyar focit a nemzetközi porondon.”

TÍMÁR KRISZTIÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Ferencváros vezetőedzőjét, Pascal Jansent arról kérdezték, mennyire volt nehéz dolga a hétközi, nemzetközi kupacsata után.

„Egy százhúsz perces kemény mérkőzés sokat ki tud venni az emberből, ezért láttak friss játékosokat a pályán. Nagyon örülök annak, hogy egy pontrúgásból sikerült az első gólt megszerezni, ezen a szinten ez nagyon fontos. Kettő egynél viszont valami olyat láttam, amit eddig nem tapasztaltam: valahogy szétesett a struktúránk, és egy ilyen fizikálisan erős csapat ellen ez nagy gondot jelenthet, akár pontvesztéssel is járhatott volna, de a végeredmény számít és a három pont.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte, mit szól ahhoz, hogy a győzelem ellenére éles kritikát kapott a szurkolóktól a csapata, illetve, hogy nem érzi-e kínosnak, hogy húzták az időt az utolsó negyed órában.

„Kettő egynél nagyon fontos visszaszerezni a kontrollt, ezt lehet úgy is, hogy kicsit húzza a játékot az ember. A legfontosabb a labda kontrollálása, ez nem sikerült úgy. Bárki, aki idelátogat, nem szeret megnyílni előttünk, úgyhogy keményen kell dolgoznunk a helyzeteinkért és a találatainkért.”

PASCAL JANSEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus 2–1 (Gartenmann 18., Varga B. 59. – 11-esből, ill. Kovácsréti M. 65.)
Budapest, Groupama Aréna, 8175 néző. Vezette: Csonka

Labdarúgó NB I
2024.09.01. 21:42

Nagyot harcolt a Nyíregyháza a Ferencváros otthonában, de kikapott

Gartenmann és Varga Barnabás is betalált: a bajnok legyűrte odahaza a végig lelkesen futballozó, jól hajrázó újonccsapatot.

 

   
AZ ÁLLÁS       
1. Ferencvárosi TC446–1+512
2. Puskás Akadémia5419–5+412
3. Paksi FC53119–8+110
4. Újpest FC63312–7+59
5. MTK Budapest5326–3+39
6. Fehérvár FC62319–909
7. Diósgyőri VTK62225–7–28
8. Debreceni VSC52127–6+17
9. Kecskeméti TE61234–7–35
10. Zalaegerszegi TE51136–8–24
11. Nyíregyháza Spartacus61148–14–64
12. ETO FC Győr5143–9–61

 

 

Legfrissebb hírek

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
4 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
6 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
7 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
8 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik