Felkészülés: a honvédos Traoré három gólt szerzett 11 perc alatt

P. L., R. P.P. L., R. P.
2022.07.06. 20:20
null
Boubakar Traoré nagyszerűen játszott (Fotó: Polgár László)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a Budapest Honvéd 4–0-ra legyőzte a szlovén másodosztályban szereplő Nafta Lendavát. A Paks viszont hiába vezetett két góllal a Szeged ellen, a vége döntetlen lett.

 

Szlovéniai edzőtáborozása során Lendvára látogatott a Bp. Honvéd, hogy a második vonalban szereplő Nafta Lendavával vívjon felkészülési mérkőzést. A gólgyártást Boubakar Traoré kezdte meg a 33. percben. A mali támadó később még kétszer betalált úgy, hogy az első és a harmadik gólja között mindössze 11 perc telt el. A második 45 perc már jóval visszafogottabb volt, de azért Vidar Ari Jónsson is betalált, így a vége 4–0 lett.

A Honvéd a programja szerint szombaton Varasdon játszik a horvát első ligába visszakerült és bajnoki főpróbáját tartó NK Varazdin ellen.

Pakson a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia volt az ellenfél. Bár az élvonalbeli csapat korán, már negyedóra elteltével két góllal vezetett, a második félidőben a szegediek egyenlítettek, és a vége 2–2 lett.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Nafta Lendava (Lendva, szlovén, II.)–Budapest Honvéd 0–4 (0–3)
Lendva, zárt kapuk mögött. Vezette: Purger
Honvéd, 1. félidő: Szappanos – Jónsson, Batik, Lovric, Tamás K. – Eördögh, Bocskay, Plakuschenko – Kocsis D., B. Traoré, Kerezsi. 2. félidő: Tujvel – Doka, Gomis, Klemenz, Benczenleitner – Eördögh (Szabó A., 66.), Mitrovic, Petrusenko – Kerezsi (Szabó T., 80.), B. Traoré (Jónsson, 66.), Keresztes. Vezetőedző: Thomas Courts
Gólszerző: B. Traoré (33., 42., 44.), V. A. Jónsson (84.)

A BP. HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdése: június 13.
Edzőtábor:
Moravske Toplice (Alsómarác, Szlovénia), július 3–16.
A csapat négy edzőmérkőzést játszik majd az edzőtáborban, kettőt pedig Magyarországon. Az ellenfelek még nem ismertek.
Felkészülési mérkőzések
Július 6., 18.00, (Szlovénia):
Nafta Lendava (Lendva, szlovén, II.)–Honvéd 0–4 (B. Traoré 3, V. A. Jónsson)
Július 9., 17.30, (Szlovénia): Honvéd–NK Varazdin (Varasd, horvát)
július 13., 17.30, (Szlovénia): Honvéd–Arszenal Tivat (montenegrói)
Július 23.: Honvéd–ETO FC Győr (NB II)

Paksi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 2–2 (2–0)
Paks, 1. félidő: Nagy G., Kovács, Szélpál, Lenzsér, Szabó J., Papp, Windecker, Balogh, Haraszti, Böde, Szabó B. 2. félidő: Rácz, Vas, Kinyik, Szekszárdi, Debreceni Z., Kesztyűs, Gyurkits, Volter, Kocsis, Sajbán, Nagy R., Pesti. Vezetőedző: Waltner Róbert
Szeged, 1. félidő: Molnár, Ódor, Temesvári, Könczey, Kővári, Tóth, Simon, Pintér, Gajdos, Papp, Haruna. 2. félidő: Takács, Beronja, Vári, Kovács, Bitó, Farkas, Micsinai, Eleven, Gréczi, Dobos, Daru. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Balogh (9.), Windecker (14.), ill. Gréczi (51. – 11-esből), Daru (78.)

A PAKSI FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdése:
június 13.
Edzőtábor: Zrece (Szlovénia), július 10–16.
Felkészülési mérkőzések
Június 22.:
Ercsi Kinizsi–Paksi FC 0–17 (Windecker 2, Böde 2, Pethő 2, Pesti 2, Kocsis 2, Haraszti 1, Szabó B. 1, Zuigéber 1, Sajbán 1, Kosznovszky 1, Volter 1, Gyurkits 1)
Június 25.:Paksi FC–BFC Siófok (NB II) 3–2 (Osváth A., Volter P., Vas G. ill. Horváth P., Polényi G.)
Június 30.: DAC (szlovákiai)–Paksi FC, Dunaszerdahely 1–3
Július 6.: Paksi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 2–2 (Balogh, Windecker)
Július 9.: Paksi FC–III. Kerületi TVE (NB III)
Július 11. (Szlovénia, Zrece): Paksi FC–Arszenal Tivat (montenegrói)
Július 13. (Szlovénia, Zrece): Paksi FC–Sparta Praha (cseh)
Július 16. (Szlovénia, Zrece): Paksi FC–Sigma Olomouc (cseh)
Július 23.:
Paksi FC–Pécsi MFC (NB II)
Július 23.:
Paksi FC–Kozármisleny (NB II)

TOVÁBBI NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1
Slovenska Bistrica (szlovén II.)–Kecskeméti TE 1–3
St. Pölten (osztrák II.)–Puskás Akadémia 0–4

Legfrissebb hírek

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:47

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 08:57

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Felkészülés: Jurek Gábor mesternégyesével az MTK legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 21:50
Ezek is érdekelhetik