Felkészülés: a Paks hétszer köszönt be szlovén riválisának

K. Zs.K. Zs.
2021.07.17. 18:51
null
Fotó: Paksi FC Facebook
A Paks 7–2-re legyőzte szlovén második ligás ellenfelét, az NK Rogaskát a két labdarúgócsapat szombati, szlovéniai felkészülési mérkőzésén.

 

„Az eddigieknél jóval könnyedebb edzőmeccset játszottunk a tábor zárásaként. Ennek ellenére az első félidőben ellenfelünk egy kicsit erősebbnek mutatkozott, ekkor nem nagyon tudtuk kihasználni a helyzeteinket. A második játékrészben viszont fiataljaink meglepő módon nagyszerű iramban futballoztak. Szép gólokat lőttünk, így kifejezetten tetszett a második negyvenöt perc, nagyszerűen játszottunk” – idézi a paksi klubhonlap Bognár György vezetőedzőt.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PAKSI FC–NK ROGASKA (szlovén II.) 7–2 (2–2)
Slovenske Konjice
(Szlovénia)
PAKSI FC, 1. félidő: Simon B. – Kulcsár, Böde, Kinyik, Bertus – Windecker, Balogh B., Nagy R. – Szendrei Á., Ádám, Haraszti. 2. félidő: Rácz – Görög G., Lorentz, Lenzsér, Debreceni Á. – Budai I., Kesztyűs, Gyurkits G. – Sajbán Máté, Hahn, Süvöltős A. Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Haraszti (12. – 11-esből), Ádám (42.), Debreceni Á. (48.), Sajbán Máté (53.), Hahn (69.), Gyurkits (71.), Süvöltős (76.)
Forrás: paksifc.hu

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 23:21

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 16:23

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

A Paks két góllal büntette a tehetetlen Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 19:27

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45