FTC: a távozó középpályás a BLSZ I-ben köthet ki

Vágólapra másolva!
2015.06.17. 14:40
Sajtóhírek szerint Buzsáky Ákos, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól távozó középpályás a negyedosztályban folytathatja pályafutását.

A pestifoci.hu információi szerint nagy esély van arra, hogy Buzsáky Ákos a BLSZ I 2014–2015-ös évadjában a nyolcadik helyen végző RAFC-hoz igazoljon. A portál úgy tudja, Vörös Péter, a rákosszentmihályi együttes játékos-edzője jó kapcsolatban van a válogatott játékossal, mindketten a Grund FC-ben nevelkedtek, s az MTK-ban csapattársak voltak.

Mint ismert, Buzsáky Ákos szerződése június 30-ával lejár a Ferencvárosnál, így szabadon igazolható.pestifoci.hu információi szerint nagy esély van arra, hogy Buzsáky Ákos a BLSZ I 2014–2015-ös évadjában a nyolcadik helyen végző RAFC-hoz igazoljon. A portál úgy tudja, Vörös Péter, a rákosszentmihályi együttes játékos-edzője jó kapcsolatban van a válogatott játékossal, mindketten a Grund FC-ben nevelkedtek, s az MTK-ban csapattársak voltak.

Mint ismert, Buzsáky Ákos szerződése június 30-ával lejár a Ferencvárosnál, így szabadon igazolható.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csilus Tamás (Lombard Pápa),Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár, ?) Simita Gergő (Soroksár, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Haraszti Zsolt (Paks), Kitl Miklós (KTE), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás), Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország)

Távozók: Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Nagy Dániel (szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Hidvégi Sándor (Dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Nagy Dániel, Tarczy Pál (szabadon igazolható), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Paks)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
26 perce

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
3 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
5 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
7 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
13 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
Tegnap, 21:09

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:57

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
Tegnap, 18:04
Ezek is érdekelhetik