Az 1926-ban született Szentesi Károly az 1944-es hadibajnokságban mutatkozott be a Csepelben, amelynek színeiben 1952-ig 135 bajnoki mérkőzésen 25 gólt szerzett. A negyedszázad találat közül a legfontosabbat talán az 1947–1948-as bajnokság utolsó fordulójában érte el az – azúrkék-pirosakhoz hasonlóan 50 ponttal álló, bajnokaspiráns – FTC ellen. A harmadik gólt szerezte, ezzel fordított a hazai gárda (amelyet 34 ezer néző buzdított a helyszínen!) kétgólos hátrányból 3:2-re, majd 3:3 után jött a negyedik csepeli találat, ami a bajnoki aranyat eredményezte.
„Tőlünk előbb Rédeyt kiállította Kamarás, majd bokán rúgtam Lakatot, ő pedig pofon vágott, így bennünket is leküldött a játékvezető. El ne felejtsem: akkor már alig álltam a lábamon, mert előtte Kispéter felvágott, és olyan szerencsétlenül estem el, hogy eltört a vállam. De csere nem volt, maradnom kellett... Aztán két védőnk, Nagy II és Kónya összefejelt, és mindkettő vérző fejjel hagyta el a pályát. Hét társam küzdött tíz ellen, amikor Henni kapus kiejtette Fenyvesi György beadását, és Pintér a hálóba lőtt: 4:3-ra győztünk!" – idézte fel öt éve, 80. születésnapján Szentesi a negyedik gólt a Népszabadságnak.
Az egykori jobbszélső halálával az utolsó játékos is távozott az élők sorából az 1947–1948-ban bajnoki címet nyerő csepeliek alapcsapatából, amely ekképpen festett (zárójelben a meccsek száma): Szekeres András (29) – Rédey József (31), Kónya I József (31), Hires Alajos (31) – Nagy II István (31), Rákosi Ferenc (31) – Szentesi Károly (27), Marosvári Béla (31), Keszthelyi II Mihály (29), Fenyvesi György (18), Pintér József (31). A szóban forgó idény a legsikeresebb évadként vonult be a klub történetébe: a megszerezhető pontok 81 százalékát gyűjtötte be a gárda, s ekkor született a legtöbb győzelem (24) is az élvonalban.
Szentesi Károlytól október 26-án, 11.15-kor vesznek végső búcsút a csepeli temetőben.
