Paks: Nehéz mérkőzés lesz, de csak a három pont az elfogadható - Kis

2011.09.23. 17:01
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC vezetőedzője, Kis Károly a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, nehéz mérkőzésre számít az újonc Pécsi MFC ellen, de számukra csak a három pont az elfogadható.
„A legutóbbi mérkőzésünkön, Debrecenben, nem tudtunk pontot szerezni, pedig a találkozónak voltak olyan időszakai, amikor erre minden esélyünk megvolt. Sajnos többször is rosszul választottunk döntő szituációkban. De gond volt a koncentrációval is, amit a hazaiak megbüntettek. Most olyan csapattal találkozunk, amit az újoncok lendülete, valamint a szervezett, fegyelmezett játékuk nagyon jó pozícióba juttatott. Így ismét nehéz feladat vár ránk, azonban számunkra már csak a három pont megszerzése lehet az elfogadható eredmény. Bízom benne, hogy most nem csak a meccs egyes periódusaiban játsszunk jól, hanem végig jó teljesítménnyel kirukkolva megszerezzük a győzelmet. Ehhez szükség lesz a szurkolóink segítségére is, remélem, hogy végig buzdítani fogják a csapatot!” – nyilatkozta Kis a paksifc.hu-nak.
Legfrissebb hírek

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
13 perce

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
21 perce

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
26 perce

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
48 perce

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
50 perce

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
57 perce

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzés előtt tánc, fotózás, utána torta – megérkeztek a magyarok a női kosárlabda-világbajnokságra

Kosárlabda
1 órája