
A Zalaegerszegi TE FC kilenc fordulót követően is győzelem nélkül szerénykedik az élvonalbeli mezőny végén. Hasonló legutóbb az 1991–1992-es szezonban történt meg a kék-fehérekkel, s bár a jelenlegi két döntetlent hasonló mérkőzésszámmal a húsz évvel ezelőtti katasztrofális rajttal is teljesítette a klub, a további hasonlóságot szeretnék elfeledni a vezetők. Különösen azért, mert a ZTE két évtizeddel korábban kiesett az élvonalból, többek között annak következtében, hogy csak a huszonegyedik fordulóban szerezte meg első győzelmét.
A korábbi vezetőedzőt, Csank Jánost váltó Prukner László két bajnokin éppen annyi pontot szerzett csapatával, mint elődje hét forduló alatt. Persze ez továbbra is elfogadhatatlan teljesítmény a csapattól, mégis, a három hete kinevezett vezetőedző pénteken elégedett lenne az újabb ponttal.
„Ha abból a szlogenből indulunk ki, hogy az egy ponttal semmit sem érünk el, egyetértek a kritikusokkal – kezdte a szakember. – De ne feledjük azt sem, hogy a Videoton a bajnok, ráadásul ebben a szezonban hazai pályán mind a négy mérkőzését megnyerte, és mindössze egy gólt kapott. Ha valamennyi játékosom erőn felül teljesít, a pontszerzésünk sem elképzelhetetlen. Márpedig minden pontnak jelentősége lehet az idény hátralévő részében, hiszen az előző két-három évben rendre egy-egy pont döntött a kiesésről, a bajnoki címről vagy esetleg a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekről."
„Egy edző szereti azt hinni, hogy munkájának van lenyomata, én is próbálom azt hinni, hogy a megfelelő úton lépegetünk előre – folytatta a vezetőedző. – Persze ezt csak az eredmények igazolhatják vissza. Nyilvánvaló, hogy a hét vereség megviselte a játékosokat, de azt vettem észre, néhányan még mindig nem érzik a veszélyt, és egyfajta passzív ellenállásba ütközöm. Korábban is megesett, hogy sorozatban öt vereséget szenvedett el a ZTE, csakhogy az a bajnokság más időszakában történt, más körülmények között. Nehéz feladat előtt állunk, mert ha nem változtatunk a szemléleten, baj lehet."
Kocsárdi Gergely hozzáállásával azonban aligha van probléma, a csapatkapitány a Zalai Hírlapnak nyilatkozva elmondta, az eddigi eredmények alapján akár verhető is a Videoton.
„Vendéglátónk játékoskerete rendkívül erős, és ismert labdarúgóból lett edzőjük van. A Videoton itthon kétségkívül sztárcsapat, de az eddigi eredményei alapján nem verhetetlen" – mondta Kocsárdi.
„Mi megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot, s meglátjuk, ez mire lesz elég. Az elmúlt hetek játéka és a csapat szervezettsége alapján előbbre léptünk. Sajnálom, hogy a Kecskemét ellen nem tudtunk nyerni, pedig megvoltak a lehetőségeink" – tette hozzá a védő.
Érdekesség a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy Prukner László a kezdőcsapatban számít Szakály Dénesre, aki a közelmúltban éppen a Videotontól került kölcsönbe a Zalaegerszeghez. Magyarországon az elmúlt évek bevett gyakorlata, hogy a kölcsönjátékos nem léphet pályára a korábbi csapata elleni mérkőzésen.
Az MLSZ próbálta visszaszorítani ezt, és megtiltotta, hogy a klubok szerződésben rögzítsék a kitételt. A szigorítással a kiskapu kinyílt, vagyis a klubvezetők hallgatólagos, szóbeli egyezséget kötnek. A közelmúltban Goran Vujovics a Haladásban, Tököli Attila a ZTE-ben nem lépett pályára korábbi együttese ellen. Prukner László számít Szakály Dénesre, de hogy a középpályás valóban játszik-e, volt-e bármilyen egyezség Szakállyal kapcsolatban a két klub között, arra a 18 órától kezdődő meccsen kapunk választ. Szakály mellett egyébként Hidvégi Sándor is volt csapata ellen készülhet, csak ő nem kölcsönben, hanem végleg került a Videotontól a ZTE-hez.
A hazaiak egyébként a legerősebb csapatukkal léphetnek pályára a zalaiak ellen, míg a vendégeknél Roguy Méyé, Darko Pavicsevics, Varga Róbert és Turcsik Tamás sem egészséges.

| Szeptember 23., péntek | |
| Videoton FC–Zalaegerszegi TE FC | 18.00 (Tv: SportM) |
| Szeptember 24., szombat | |
| Kaposvári Rákóczi FC–Debreceni VSC | 15.00 (Sport1) |
| Újpest FC–Szombathelyi Haladás | 17.30 (Sport1) |
| Paksi FC–Pécsi MFC | 18.00 |
| BFC Siófok–Bp. Honvéd | 18.00 |
| Lombard Pápa–Vasas | 18.00 |
| Szeptember 25., vasárnap | |
| Kecskeméti TE–Ferencváros | 16.00 (m1) |
| Diósgyőri VTK–Győri ETO FC | 18.00 (Sport2) |
| 1. Debreceni VSC | 9 | 8 | 1 | – | 20– 7 | +13 | 25 |
| 2. Győri ETO FC | 9 | 8 | 1 | – | 17– 5 | +12 | 25 |
| 3. Bp. Honvéd | 9 | 6 | – | 3 | 19–10 | +9 | 18 |
| 4. Pécsi MFC | 9 | 5 | 2 | 2 | 13–14 | –1 | 17 |
| 5. Diósgyőri VTK | 9 | 4 | 3 | 2 | 14–10 | +4 | 15 |
| 6. Videoton FC | 9 | 4 | 2 | 3 | 12– 6 | +6 | 14 |
| 7. Lombard Pápa | 9 | 4 | 1 | 4 | 10–10 | 0 | 13 |
| 8. Kecskeméti TE | 9 | 3 | 4 | 2 | 17–12 | +5 | 13 |
| 9. Szombathelyi Haladás | 9 | 3 | 2 | 4 | 9–11 | –2 | 11 |
| 10. BFC Siófok | 9 | 2 | 4 | 3 | 8– 8 | 0 | 10 |
| 11. Paksi FC | 9 | 2 | 4 | 3 | 15–19 | –4 | 10 |
| 12. Kaposvári Rákóczi FC | 9 | 1 | 4 | 4 | 12–18 | –6 | 7 |
| 13. Vasas | 9 | 1 | 4 | 4 | 9–16 | –7 | 7 |
| 14. Újpest FC | 9 | 1 | 2 | 6 | 9–15 | –6 | 5 |
| 15. Ferencváros | 9 | 1 | 2 | 6 | 6–12 | –6 | 5 |
| 16. Zalaegerszegi TE FC | 9 | – | 2 | 7 | 5–22 | –17 | 2 |







