FTC-Újpest: Céljaink eléréséhez muszáj legyőzni a Fradit - Mészöly

2010.04.29. 21:14
Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője bizakodva várja a holnapi, Ferencváros elleni derbit. A szakember örül, hogy Kabát Péter visszatérhet, és kijelentette, ahhoz, hogy csapata elérje céljait, muszáj legyőznie az FTC-t.
DERBIRE HANGOLÓ
DERBIRE HANGOLÓ

„Már hétfőn lehetett érezni, hogy milyen mérkőzés vár ránk pénteken. Az edzéseken eddig sem volt probléma a munkával, de az elmúlt napokban mindenki kétszeresen odatette magát. A siker az apró részletekből áll összes, és ezek alapján optimista vagyok, mert látni lehet, hogy a játékosok mindent megtesznek a sikerért" – nyilatkozta Mészöly Géza az Újpest hivatalos honlapjának. A szakember azt is elmondta, hosszú idő után sem eltiltottja, sem sérültje nincs a csapatnak, és azok a játékosok, akik nem léphetnek pályára az Üllői úton, profin segítik a többiek munkáját.

„Kabát Peti újra jó fizikai állapotba került a sérülése után, visszatérhet, így személyében egy igazi gólszerzővel egészültünk ki, akire legalább két védő figyel majd. Már csak a jelenléte is erősíti a csapatot, és annak különösen örülök, hogy vele együtt már öt játékosról mondható el, hogy bármikor képes gólt szerezni" – hangsúlyozta a csapatkapitány visszatérésének fontosságát Mészöly.

A szakember a Ferencvárosról is ejtett pár szót: „Már az ellenfél játékosainak nyilatkozataiból lehetett érezni, hogy magabiztosak, főleg azok után, hogy legyőzték a Debrecent, és idegenben döntetlent játszottak a Videoton ellen. Lehet önbizalmuk, de azért ne feledjük, hogy az utolsó meccsek miatt nekünk sem kell szégyenkeznünk. Vannak még céljaink a bajnokságban, szeretnénk minél jobb pozícióban végezni, ehhez pedig szükséges az FTC elleni győzelem."

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58