Az Újpest-Fradi rangadók egyéniségei

 

A GÓLVÁGÓK

Jó néhány specialistája volt az évek során a derbiknek, legendás játékosok jutottak tíz szerzett gól fölé az ősi rivális ellen. Minden idők talán legnagyobb magyar lesipuskása, Takács II József például menetrendszerűen az őrületbe kergette a lilák aktuális kapusát sokszor lehetetlen szituációkból szerzett góljaival: egyes meccs/gól mutatója volt a szenzációs Fradi-jobbösszekötőnek az újpestiek ellen a bajnokikat tekintve. Nem beszélve arról, hogy „barátságos” meccsen gurított laza ötöst a Megyeri útiaknak (9:5 lett a Fradinak), a legegyoldalúbb MK-döntőben pedig négyet lőtt a zöld-fehérek tizenegy(!) góljából. Persze a „kis Taki" mást sem kímélt, a húszas-harmincas évek kapusaira már a neve hallatán rájött az enyhe gyomoridegesség.

Amit Takácstól az újpestiek kaptak, azt a harmincas évek közepétől szépen „visszalapátolta” a lila-fehérek történetének egyik legnagyobb egyénisége, Zsengellér Gyula, azaz „Ábel”. Az ötszörös gólkirály 22 bajnokin 16 alkalommal zörgette meg a zöldek hálóját, utolsó hazai meccsét – erről bővebben is szó esik a legjobb Újpest-Fradikat bemutató cikkben – pedig szintén ellenük játszotta, 1947 októberében egy 5:1-es győzelemmel (bár gól nélkül) köszönt el a rangadóktól. Nem elég, hogy a magyar bajnoki rangadókon rojtosra lőtte a kilencedik kerületiek hálóját, kulcsszerepet vállalt az Újpest 1939-es Közép-Európa Kupa-győzelméből, miután az Üllői úton kétszer „csengetett” Hádának.

Albert Flórián és Bene Ferenc nevének hallatán szintén általában akkor könnyebbültek meg az ellenfelek, ha nem voltak a meccsre nevezettek között, az egyetlen magyar aranylabdás és az újpesti gólzsák a rangadókon sem ismert kíméletet. Albert 13, Bene 15 alkalommal köszönt be bajnokin az ősi riválisnak, bár utóbbi „gólelosztása” jóval egyenletesebb volt, mint a zöldek klasszisáé. Viszont klasszikus mesterhármasa kettejük közül Albertnak volt, egy 1964-es Fradi–Újpesten, amikor 43 perc alatt egymaga eldöntötte a meccset (4:1).

Tíz gól fölé jutott még a rangadók történetében Fazekas László és Deák Ferenc – róluk bővebben is szó lesz más apropóból. Két játékos viszont húsz fölötti góltermést mondhat magáénak, övék a „végszó”.

Az Újpest legeredményesebb labdarúgója a Ferencváros ellen a stadion névadója, Szusza Ferenc, aki 24-szer talált be a zöld-fehéreknek. Egyszer ráadásként a bajnokságot is eldöntötte: az 1959–1960-as pontvadászat utolsó előtti fordulójában a Népstadionban az ő szabadrúgásgóljával verte meg legfőbb riválisát az Újpest. Az utolsó körben az MTK ellen már nem is játszott, mégis őt ünnepelték.

Még nála is többször, 26-szor lőtt gólt a riválisnak a magyar labdarúgás első nagy klasszisa, Schlosser Imre, aki az egy meccsen elért legtöbb gól (6, 1911-ben) rekordját is tartja: alighanem mindkét kategóriában örök első marad.

TÍZESEK

A tízes osztályzat finoman fogalmazva is ritkaságnak számít, a Nemzeti Sport (akkor Népsport) osztályozókönyvében elsőként Páncsics Miklós érdemelte ki, 1972 tavaszán – pont a Megyeri úton. A garai születésű hátvéd csodálatos védőmunkát mutatott be a kor legerősebb magyar csatársora (Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó, csereként Nagy László) ellen, hősies teljesítményére maximális osztályzatot kapott.

Ugyanezt a bravúrt mutatta be Fazekas László. „Kapa” a leghíresebb magyar bajnokik közé tartozó népstadionbeli 8–3-as újpesti győzelemhez tette hozzá a magáét „szerény” öt góllal, kiérdemelve ezzel a tízest. Fazekas egyébként sem fukarkodott a gólokkal a Fradi ellen, összesen 14 bajnoki találattal zárt a riválissal szemben.

„A Fradi elleni nyolc hármas meccs örökké emlékezetes marad számomra, hiszen a Ferencvárosnak öt gólt lőni nem mindennapi teljesítmény. A Népsporttól tízes osztályzatot kaptam, ami nagyon ritka volt abban az időben, és ez is mutatja a produkcióm értékét” – emlékezett vissza kérdésünkre az ominózus találkozóra Fazekas.

ITT IS, OTT IS

Van zöld szív, van lila szív, zöld-lila azonban (elméletileg) nem akadhat – azért bőven volt játékos, aki mindkét klubban megfordult.

Az évszázad gólkirálya, Deák Ferenc kényszerűségből „lépett át” a Ferencvárosból az Újpestbe, miután egy incidens után nem hagytak neki más lehetőséget. „Bamba” itt is, ott is termelt, Fradi-játékosként 6/6 az Újpest elleni mérlege, újpestiként 6/5 a Ferencváros elleni, ráadásul pont győztes góllal nyitott átigazolása után. Deákkal együtt „irányították” a Megyeri útra az FTC kitűnő képességű, bár sokszor könnyelmű kapusát, Henni Gézát is, aki 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, és lett később elismert szakember. Mondani sem kell, ő sem önszántából váltott kerületet és csapatot.

Elsősorban személyi ellentétek miatt távozott 1984-ben a zöldektől a lilákhoz Ebedli Zoltán (magyarán szólva „fasírtban volt” Vincze Géza vezetőedzővel), aki azzal ünnepelte meg első fellépését volt csapata ellen, hogy gólt lőtt a Ferencvárosnak, majd a franzstadti drukkerhad előtt ünnepelt.

Két Szűcs Lajos is megfordult a nagy riválisoknál, a hatvanas évek olimpiai bajnok klasszisa ifiként Újpesten nevelkedett, de a Ferencvárosban lett nagy játékos (NB I-es meccset nem játszott a nagy Dózsában), míg a háromszoros válogatott kapus alighanem több életre szóló ellenséget szerzett magának a lilák között a zöld-fehérekhez igazolással, igaz, néhány „akciójával” várható volt, hogy nem örvendezteti meg a violákat.

A Fradi kilencvenes évek eleji csapatának lesipuskása, Wukovics László emlékezetes módon két gólt lőtt az Üllői úton, amikor a lilákhoz szerződött.

Az ellenkező utat járta be Kecskés Zoltán, Goran Kopunovics pedig mindkét csapattal bajnokságot ünnepelhetett. A szerb csatárnak volt érzéke a kiélezett pillanatokhoz, hiszen az ő gólja segítette a BL-be a Ferencvárost, és szintén az ő találatával szerezte meg eddigi utolsó bajnoki címét az Újpest. Eszenyi Dénes 1999-ben döntött úgy, hogy a „hozzánőtt” szerelést inkább a Ferencvároséra cseréli, teljesítményét viszont sokkal inkább az újpestiek őrizték meg jó emlékezetükben.

A legutóbbi Üllői úti lila diadal aktív részese volt Füzi Ákos, aki a fővárosi klubok nagy vándoraként az FTC-ben is játszott korábban, az elmúlt két évtized egyik nagy közönségkedvence, Horváth Ferenc pedig összesen 30 bajnoki gólt lőtt a két csapat színeiben. Szekeres Tamás ferencvárosi nevelésűként előbb az MTK-ba igazolt, onnan az Újpestbe (két rossz pont a fradisták szemében…), és Vasile Miriuta is magára húzhatta mindkét egyesület mezét, csakúgy, mint a Romániából érkező légiósok közül Sorin Cigan, no meg a cseh csatár, Robert Vágner. Szintén mindkét csapatban megfordult Rubold Péter, aki a Ferencvárossal két ezüstérmet és egy Magyar Kupa-elsőséget gyűjtött be, Újpesten viszont bajnokságot is ünnepelhetett, valamint Bükszegi Zoltán, aki megjárta a budapesti csapatok közül még a BVSC-t, az MTK-t és a Vasast is. A Fradi középpályása, Rósa Dénes 2003 tavaszán az Újpestet erősítette, majd az ősi riválishoz távozott.

EPIZODISTÁK – NÉHA FŐSZEREPBEN

A fenti játékosok közül kevesen szorulnak bővebb bemutatásra, az itt bemutatottak közül viszont valószínűleg a legtöbb nem lesz bent az adott klub történelemkönyvében a legnagyobb játékosok között...

Az első idegenlégiós-gólt Szenes Sándor érte el a két csapat meccsén, az 1990–1991-es szezonban (ezzel le is tudva legjobb magyarországi találkozóját…), a visszavágón pedig az algériai támadónak, Nacernek „esett áldozatul” az Újpest. A lilák első légiós gólszerzője bajnokin a Fradi ellen 2001-ben Frantisek Kunzo volt.

Öngólt szerezni kifejezetten kínos a nagy „ellenséggel” szemben, a legemlékezetesebb példa Korolovszky Gáboré, akit az Üllői úton elkövetett bakija után nemes egyszerűséggel „27-es számú játékos"-ként emlegetett az akkori újpesti edző, Kisteleki István. Ugyanitt „sikerült” meccset eldöntő hibát elkövetnie az újpesti Milisits Imrének, az 1970-es bajnoki döntő visszavágóján pedig a 72. percig a Fradi vezetett, de ekkor az előretörő Noskó Ernő lövése Vépi Péteren irányt változtatva a hálóba pattant, ezzel pedig a Megyeri útra került az első helyezettnek járó serleg.

A Milisits-esetre így emlékezett Nyilasi Tibor a Nemzeti Sportban:

"Szoros találkozó volt, s végül az újpesti Milisits öngóljával nyertünk három kettőre. Wukovics László, a mi csatárunk odaszólt a védőnek, nézd meg, milyen szép a neved az eredményjelző táblán, te döntötted el a meccset. A szintén újpesti Aczél Zoltán ezt meghallotta, és végigkergette a pályán Wukót."

A kiállítás nem éppen ritka esemény a mindig feszült hangulatú zöld–lila derbiken, Vámosi Csabának, a Ferencváros egykori hórihorgas középhátvédjének ráadásul sikerült azt is bemutatnia, hogyan kell egy éven belül kétszer kiérdemelni a derbin a piros lapot… A legjobb nevű kiállított bizonyos Cantona (a név mintha vonzaná a pirosat), igaz, Joël Cantonáról, Eric öccséről van szó, akit a híresnek semmiképp nem nevezhető Meaux csapatából „akasztott le” az Újpest 1993-ban. Sok gólt nem lőtt, cserébe egyszer kiállították az Üllőin, az UTE összeomlott, és simán kikapott 3–0-ra.

A kárörvendő fradistáknak boldog órájuk van, ha eszükbe jut „Isten keze II” Túlio: a brazil csatár, aki gólözönt ígért, hihetetlen módon négyszer ért labdába 55 perc alatt egy FTC–Újpesten, a hazaiak simán nyertek is 2–0-ra…

Alighanem ehhez fogható csatárteljesítmény nem volt egyszer sem a derbin. Hogy feliratkozik-e valaki a listára, lesz-e olyan játékos, akiről megjegyezzük a 2009-es Újpest–Ferencváros rangadót? Ez csak szombaton derül ki.