Tisza Tibor visszatért, de a Paks ellen vele sem nyert az Újpest

2008.10.14. 21:10
A labdarúgó Soproni ligában élen álló Újpest alapcsapatából csak a hosszú sérülés után visszatérő Tisza Tibor, és az idén már kilenc bajnokin szóhoz jutó Remili Mohamed lépett pályára a Paks elleni Ligakupa mérkőzésen, és a fiatalokkal felálló lila-fehérek nem is bírtak a fegyelmezetten játszó paksiakkal.
Tisza Tibor (lilában) a Haladás ellen játszott utoljára tétmeccsen
Fotó: M. Németh Péter
Tisza Tibor (lilában) a Haladás ellen játszott utoljára tétmeccsen
Tisza Tibor (lilában) a Haladás ellen játszott utoljára tétmeccsen
Fotó: M. Németh Péter
Tisza Tibor (lilában) a Haladás ellen játszott utoljára tétmeccsen

A Ligakupa mérkőzéseken általában nem tolonganak a szurkolók, hiszen kevesen kíváncsiak az amúgy sem bivalyerős együttesek második, vagy éppen harmadik csapatainak küzdelmeire.

Ennek fényében az Újpest–Paks mérkőzésre meglehetősen sokan, mintegy 1000-en voltak kíváncsiak.

Nos, azt már nem tudjuk, hogy hányan maradtak a második félidőre, ugyanis az első játékrész nem sok izgalmat hozott.

A vendégektől Márkus Tibornak és Zováth Jánosnak volt egy-egy távoli kísérlete, míg az újpestieknél két fiatal, a 18 éves Szabó Bence, és a 19 esztendős Barczi Dávid volt leginkább elemében, de ők is csak lövésig jutottak.

Az első félidőben az újpesti szurkolók csak annak örülhettek igazából, hogy hosszú sérülése után pályára lépett Tsza Tibor, akinek a játékán azonban még érződött a hosszú kihagyás (a Haladás elleni bajnokin, még augusztusban szerepelt utoljára).

Az első félidőt követően le is cserélte őt Szentes Lázár vezetőedző.

A második félidő egy Remili-helyzettel kezdődött: az újpesti középpályás szabadrúgásból 20 méterről lőtt nem sokkal kapu fölé.

Ezen kívül a fiatal Barczinak volt még két ígéretes helyzete, illetve a Barczihoz hasonlóan 19 éves Dvorschák Gábornak egy ígéretes fejese, amit azonban védeni tudott Kovács Attila.

Összességében elmondható, elég unalmasra sikerült a két élvonalbeli együttes összecsapása, ami után a következő Ligakupa-meccsre már Újpesten sem biztos, hogy 1000 szurkoló kíváncsi lesz…

LIGAKUPA, 2. FORDULÓ

Újpest FC–Paks 0–0
Szusza Ferenc Stadion, 1000 néző
V.: Varga László (Tóth István, Demeter János)
Újpest FC: Kurucz – Privigyei, Dvorschák, Kiss Z., Hibó – Barczi (Gyűrű, 71.), Üveges, Remili (Tóth P., 56.), Lázár B. (Szekér, 46.) – Szabó B. (Széki, 56.), Tisza (Wilson, 46.)
Paks: Kovács A. – Vári, Salamon, Pandur, Csehi – Pap (Bohner, 46.), Zováth (Szabó J., 46.), Tamási, Báló (Mészáros, 62.) – Buzás, Márkus

Sárga lap: Szekér (57.)
Szögletarány: 5:7 (1:3)
Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 16:23

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

A Paks két góllal büntette a tehetetlen Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 19:27

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49