Női kosár NB I: görög irányító érkezik a TFSE-hez

Vágólapra másolva!
2023.07.16. 11:36
null
Görög irányítóval erősít a TFSE (Fotó: tfse.sport.hu)
Angeliki Vincilaiu személyében görög irányítót szerződtetett a női kosárlabda NB I-ben legutóbb hatodik TFSE-MTK.

A klub honlapja szerint a 25 éves athéni játékos a hazai liga mellett a svéd, a török és az olasz bajnokságban is szerepelt, legutóbb pedig a Polonia Warszawa csapatát erősítette, amellyel bronzérmes lett az EWBL-ben (Kelet-Európai Női Kosárlabdaliga). Három éve bemutatkozott a felnőttválogatottban is.

A TFSE korábban közölte, hogy továbbra is keret tagja lesz Baa Dominika, Burján Laura, Dúl Panka, Dúl Terka, Király Andrea, Németh Alma és Pusztai Petra. Távozott ugyanakkor Theodoreán Alexandra, Hegedűs Janka, Szeitl Vanessa, Turi Eszter, Ty Marshall és Lauren Manis, valamint a vezetőedző, Magyar Bianka is, aki az Egyesült Államokban szeretné folytatni pályafutását.

A TFSE-nél ezen kívül is nagy változások zajlanak, mivel a gárda áprilisban vívta utolsó mérkőzését a régi városmajori csarnokban, és a következő szezont már a nyáron megnyíló Csörsz utcai modern arénában kezdi meg.

A csapat felkészülése a sorozatban ötödik élvonalbeli idényre augusztusban rajtol.

Legfrissebb hírek

Elköszönt a DVTK női kosárcsapatától Ana Tadic

Kosárlabda
2025.05.08. 19:21

Női kosárlabda NB I: megműtötték Studer Ágnest

Kosárlabda
2025.05.08. 14:35

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
2025.05.05. 21:54

Női röplabda Extraliga: idén is a TFSE szerzett indulási jogot

Röplabda
2025.05.04. 19:15

Gáspár Dávid: A fájdalmak ellenére is nyerni tudtunk

Kosárlabda
2025.04.29. 12:25

Nagyot hajráztak, de utolsó meccsükön is kikaptak a Darazsak a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.27. 21:15

Kevés pont, rengeteg hiba a női kosár NB I döntőjének utolsó mérkőzésén – bajnok a Sopron!

Kosárlabda
2025.04.27. 16:00

Női kosárlabda NB I: vendégként nyert a Dávid Kornél Akadémia

Kosárlabda
2025.04.26. 21:38
Ezek is érdekelhetik