Férfi kosár BL: tartalékosan is nyerni akar a Falco a Tenerife ellen

Vágólapra másolva!
2022.01.25. 09:05
null
Golomán György szerint rendkívüli fegyelmezettségre lesz szükség a Tenerife ellen (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
A magyar bajnok válogatott erőcsatára, Golomán György úgy véli, hatalmas kihívás vár rájuk a Bajnokok Ligája második csoportkörében, és fontos, hogy nagyon fegyelmezettek legyenek.

 

Noha az utóbbi időben temérdek mérkőzés maradt el a férfi Bajnokok Ligájában és a női Euroligában (erre a sorsra jutott ezen a héten a cseh ZVVZ USK Praha és a lett TTT Riga mérkőzése, hasonlóan az UGMK Jekatyerinburg–MBA Moszkva orosz házirangadóhoz, amelyeket az Atomerőmű KSC Szekszárd csoportjában rendeztek volna), a FIBA, vagyis a nemzetközi szövetség a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathelynek nem engedte meg, hogy elhalassza BL-találkozóját a háromfelvonásos playin után a legjobb 16 közé jutó spanyol Lenovo Tenerife ellen. Jelen állás szerint a kedd esti mérkőzésen Milos Konakov vezetőedzőnek három játékosát kell nélkülöznie (nevüket nem írhatjuk le, de ketten meghatározó tagjai a keretnek), és csak reménykedhetnek a vasiak, hogy addig nem fertőződik meg még valaki. Akinek viszonylag biztonságos a helyzete a csapatból, az a magyar válogatott erőcsatár, Golomán György, hiszen ő nemrég, novemberben esett át a Covid19-fertőzés valamelyik variánsán.

„Szerdán Pécsen játszottunk bajnokit, azután lett egy pozitív esetünk és néhány játékosnak tünetei voltak, őket tesztelték. Szombat reggel kaptuk meg az eredményeket, amelyek több esetben is koronavírus-fertőzésről árulkodtak” – számolt be Golomán a betegséghullám kezdetéről, ami miatt el kellett halasztani a címvédő szombati, kaposvári találkozóját.

A magyar válogatott erőcsatár hozzátette, senki sem tudja, mi lenne a megfelelő megoldás, úgy gondolja, a koronavírus okoz még gondokat ebben az idényben. Mivel a szombathelyieknek játszaniuk kell a Tenerife ellen, az előttük álló nehéz helyzeten is túl kell valahogy lépniük, nem rágódhatnak azon, mekkora bajban vannak.

„A spanyolok nagyon rendezett játékot játszanak, sok tehetséges kosárlabdázóval állnak ki  – mutatta be a riválist Golomán György. – Remek irányítójuk van a brazil Marcelo Huertas személyében, továbbá három kiváló dobót is pályára küldhetnek. Nagyszerű csapat érkezett Szombathelyre, és nagyon jó meccset játszunk. Mindenképp hatalmas kihívás lesz, de látok esélyt a győzelemre. Mivel kevesebben vagyunk, okosan kell játszanunk, nem követhetünk el olyan apró hibákat, amelyek egyébként beleférnének, mert tudjuk, hogy ezúttal nem jön a következő ember a padról, aki javít. Rendkívüli fegyelmezettségre lesz szükségünk, ám a Tenerife így is, úgy is rágós falat.”

Huertasról tudni kell, hogy már 38 éves, s igazán veretes karriert tudhat magáénak, megfordult a Barcelonában és a Baskoniában, valamint két évet lehúzott az NBA-ben, a Los Angeles Lakers kötelékében. A Tenerifében a 2017–2018-as idényben szerepelt magyar férfi játékos, Allen Rosco, a női csapatnál pedig jelenleg is két honfitársunk pattogtat, Krivacsevics Tijana és Raksányi Krisztina. A Falco január közepén megszerezte harmadik légiósát az amerikai Deontae Hawkins személyében, aki Golomán szerint egyre jobb állapotba kerül, megtanulta a gárda figuráit, beilleszkedett és látja, hogyan működik a szombathelyi együttes. Hangsúlyozta, rendes srácnak tartja, aki sok segítséget nyújthat az évad hátralévő részében. Erre azért is lesz szüksége az NB I listavezetőjének, mert az elmúlt több mint egy hónapban háromszor kikapott az élvonalban.

„Hogy mi lehet a vereségeink oka, nem tudom, az biztos, hogy ilyen hosszú idényt nehéz hullámvölgyek nélkül letudni – taglalta a 25 éves Golomán. – Mi a Bajnokok Ligájában is játszunk, a mentális fáradtság nagy, pláne azoknál, akik a válogatott meccsek miatti szünetben sem pihenhettek, akkor is játszottak. Az utóbbi időben ez kijött rajtunk, remélhetőleg hamar kilábalunk belőle.”

Az egyértelmű, hogy vesztenivalójuk nem lesz a sárga-feketéknek, s ez a javukra is válhat, hiszen sok európai csapat égett már meg az Arena Savariában.

KOSÁRLABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, KÖZÉPDÖNTŐ
L-CSOPORT
1. FORDULÓ
18.00:
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely–Tenerife (spanyol)
SZERDA
18.30: Rytas Vilnius (litván)–SIG Strasbourg (francia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik