Szrecsko Szekulovics: Nem felejtettem el edzősködni!

F. Z.F. Z.
2025.06.02. 08:49
null
Fotó: Kovács Lilána/Dunántúli Napló
A tavaly a férfibajnokság élvonalába visszajutó PVSK az előző idényben végig a bennmaradásért küzdött, mindhiába, Szrecsko Szekulovics vezetőedző szerint csapata elsősorban azért esett ki, mert nem bírt nyomás alatt játszani.

Az a furcsa helyzet állt elő tavaly szeptemberben, hogy Pécs városa két csapatot is adott a férfiélvonalba: a 2023–2024-es idényt bravúrral a hatodik helyen záró újonc NKA Universitas mellett a B-csoportot megnyerő, ezzel a feljutást kiharcoló PVSK is az A-csoportos évadra készülhetett. Szrecsko Szekulovics vezetőedző legénysége a Piros-csoport döntőjében ötmeccses, drámai küzdelemben verte meg a MAFC-ot, így két év után visszatért a legfelső osztályba. A szerb szakember boldogan folytatta a munkát, ám az már a 2024–2025-ös idény elején látszott, roppant kemény harc vár a 2009-ben bajnoki ezüstérmes, ebben az évben Magyar Kupa-győztes vasutascsapatra, hogy benn maradhasson…  

„Pakolok, távozom Pécsről, sajnos lejárt a szerződésem, kiestünk, elköszöntünk egymástól a klubvezetőkkel – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére a 62 éves Szekulovics, aki először több mint húsz éve kezdte az edzősködést hazánkban, irányította a Kaposvár, a Jászberény, az Alba, a Paks és a Szeged együttesét is, s legnagyobb sikere az volt, amikor 2008-ban a Falcóval magyar bajnok lett. – Nehéz évad volt, a feljutó együttes javarészt egyben maradt, de nem tudtuk olyan módon megerősíteni, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. Emellett a légiósoktól sem azt kaptuk, amit vártunk, az amerikai Anthony Archibald és a szerb Djordje Dzseletovics a legtöbbször hozta magát, de a másik két légiósunk hullámzóan teljesített. Már a rajt borzasztóan sikerült, de ezt látni is lehetett előre, ugyanis a sorsolásunk nem volt szerencsés, gyakorlatilag a hat legerősebb csapattal játszottunk, és minden meccset elvesztettünk. A legnagyobb problémánk a sérülések és balszerencsés vereségek mellett az volt, hogy a nyomásra nem reagáltunk jól, rengeteg végjátékot buktunk el.”

A PVSK rendre a tabella alsó felében szerénykedett, így nem volt kérdés, hogy a playoutban kell kiharcolnia a bennmaradást (az alapszakaszt a 13. helyen zárta öt győzelemmel és 21 vereséggel), ám ez végül nem sikerült, három ponttal a 13. helyezett Oroszlány mögött végzett és kiesett. 

„Sajnos sokszor center nélkül játszottunk, a húszéves Radó Ádám egyedül nagyon küzdött ötös poszton, le a kalappal előtte, de nem teljesítettünk jól – folytatta Szekulovics, akinek együttese a playoutban mindössze két meccset tudott megnyerni a tízből. – Nem játszottunk jól a bajnokság második szakaszában, de így is sokáig optimista voltam, mert jól edzettünk, a meccseken mégsem azt csináltuk, amit gyakoroltunk, ez kevés a bennmaradáshoz. Nem tudom, megkeres-e valaki Magyarországról, egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő. Voltak jó eredményeim, de ez az idény szörnyű lett, amióta vezetőedzőként dolgozom, ez volt a leggyengébb évadom, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Jövök, ha hívnak, szeretnék Magyarországon melózni – nem felejtettem el edzősködni! Ami az NB I-et illeti, szerintem most is erős volt a bajnokság, óriási gratuláció jár a Szolnoknak, amely simán legyőzte a legyőzhetetlennek hitt Falcót, és teljesen megérdemelten lett aranyérmes.” 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.09. 16:16

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
2026.06.08. 07:47

Férfi kosárlabda NB I: éhes csapatot építene Zlatko Jovanovic Fehérváron

Kosárlabda
2026.06.04. 08:14

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Tóth Ádám: Ezt a kiesést sohasem lehet feldolgozni

Kosárlabda
2026.06.02. 12:12

Férfi kosárlabda NB I: külföldön folytatja pályafutását a szolnoki közönségkedvenc – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.01. 14:41

Fót: meglepő, de megérdemelt feljutás

Kosárlabda
2026.06.01. 10:56

Vedran Bosnic szerint túlteljesített a Szolnok

Kosárlabda
2026.05.31. 09:41
Ezek is érdekelhetik