Otthonában is jobb a Körmend

A rájátszás más műfaj, ha úgy tetszik, külön világ. Melyben csak egy valami számít, hogy a meccset követően 1–0 a párharc állása a vasiaknak. Szóval Körmend–ZTE, második felvonás, a playoff során először Körmenden.
Zsebe Ferenc egyetlen helyen nyúlt hozzá Egerszegen győztes csapatához, Toroman helyére Toya került be a kezdőbe. A kulcsember, Kámán életének megkeserítője, azaz Hainje. Természetesen ott volt a pályán, mint ahogy a zalai nyitósor sem változott. Ami a hangulatot illeti, a lelátó atmoszférája a két nyugat-dunántúli fellegvár felejthetetlen csúcsütközeteit idézte, és a két és fél ezer körmendi harci kedve csak nőtt, amikor a legnagyobb kedvenc, vagyis Németh két büntetőt küldött a gyűrűbe. Odaát Cseranics és McClendon ponterősségére építhettek volna, ha az exkörmendi amerikai nem jut el három személyi hibáig az első szakasz közepére. Az erőcsatárt Gáspár váltotta, ami nyilvánvaló szerkezetátalakítást vont maga után: Kámán föllépett a négyes posztra. Igen ám, csakhogy a remek idényt maga mögött tudó válogatott kosarasnak ott sem nagyon ment, tíz, pályán töltött percet követően még ponttalanul állt. Hogy aztán a Németh, Hainje, Toya trió találataira alapozó házigazda mégsem tudott meglépni, az Cseranics számlájára írható, aki gyorsan két faultot íratott Grebenár statisztikai lapjára, no meg bevágott nyolc "életben tartó” pontocskát.
A feszültség csak fokozódott a második negyedben, amikor Kámán és a visszatérő McClendon találataival átvette a vezetést a vendégcsapat. Csakhogy a fehér mezeseknek még volt egy el nem sütött fegyverük. Trummernek hívják. Dupla, tripla, aztán még két dupla és még egy hármas. Így festett a bedobó sormintája (vasi oldalon már dúdolták is: "Ha rákezdi az isteni Rudi…”), amely három perccel a szünet előtt tízpontos vezetést ért a Körmendnek.
Hogy eldőlt volna? Ugyan már! Még ünnepelni sem maradt idejük a piros-feketéknek, és máris felkapaszkodott a ZTE. Meglehet, csak azért, hogy újra fordulhasson a kocka, s jöhessen a Körmend. Azon belül is Toya. Aki eddig kissé unottan tette a dolgát, most azonban belelendült, és jószerivel egymaga szerzett kilencpontos előnyt csapatának. Nem szóltunk még Hainje-ről, aki amellett, hogy emberfeletti védőmunkát végzett, támadásban is remekelt. És láss csodát, Zsebe együttese elővette az egerszegi forgatókönyvet, és két szoros játékrészt követően a harmadikban sikerült meglépnie. Ebben a periódusban akkor is kilenc ponttal voltak jobbak a vasiak és ezúttal is. A múlt pénteken mindez győzelmet ért Némethéknek, és nagyon úgy festett a helyzet, hogy ezúttal sem alakul másként. Merthogy a zalaiak hiába tettek meg mindent, egy-egy pompásan időzített hazai tripla keresztülhúzta a számításaikat. A vége majdhogynem körmendi kosársulivá változott, de hát úgy is tudják, mindez nem jelent semmit.
Vagy mégis?

Mestermérleg
Zsebe Ferenc: – Az i betű szárát már felírtuk a papírra, már csak a pontot kell megtalálnunk.
Nikola Lazics: – Megint olyan stílusban játszottunk, amely jobban fekszik a Körmendnek. Nem tudtuk kihasználni a palánk alatti fölényünket. Nem adjuk fel, Egerszegen igyekszünk szépíteni.

Ôsrégi riválisok

Hogy rajonganának egymásért, az túlzás. De a kötelezően egymást gyalázó lelátói rigmusokon túl azért alighanem más a szájíz, amikor az Albacomp, a Kaposvár, az Atom, esetleg a Falco kerül szóba. Hiszen a közös régmúlt kötelez. Egykor a Bajával és a Szolnokkal együtt a főváros bevétele volt a szent cél – nem is lehet véletlen, hogy a vidéki csapatok közül ez 1987-ben a Körmendnek sikerült először, egy évre rá a ZTE-nek másodszor.
Kettejük örökös rivalizálásának feledhetetlen csúcspontjaként 1990 tavaszán a modernkori magyar férfi kosárlabda legragyogóbb fináléjában nyertek 3–2-re a zalaiak úgy, hogy valamennyi meccsen vendégsiker született. Láss csodát, világ: Körmenden is, Zalaegerszegen is.
A maiak (igaz, a mai kispadosok) közül Polster Péter tevékeny részese volt a ZTE-aranynak, Szájer József a körmendieket erősítette, Zsebe Ferenc, a vasiak edzője a pályán harcolt, akárcsak zalai oldalról Bodrogi Csaba, a mai szakosztály-igazgató és Kis Attila, a ZTE másodedzője. S ki más ült volna a körmendi padon, mint Patonay Imre, aki mostanság éppen azt az évét tölti a csapatnál, amelyikben a háttérbe vonul.
A hangulat ugyanaz, ma is leírhatatlan. Pedig még csak a negyeddöntőknél tart a 2002–2003-as férfibajnokság. Más kérdés, hogy a 13 évvel ezelőttiekkel ellentétben ezúttal már biztosan nem nyer minden meccsen vendégcsapat.