A globális dicsőség a tét, legalábbis papíron, amikor vasárnap – magyar idő szerint este kilenc órától – a Paris Saint-Germain és a Chelsea az első kibővített klub-világbajnokság döntőjében összecsap. Persze Európából szemlélve már a kiírás előtt sokan kételkedtek a torna nívóját illetően, még többen fanyalogtak az eleve túlterhelt sportnaptár tovább zsúfolása miatt, és végül menet közben sem lett sokkal jobb a viadal megítélése, hiába az irdatlan pénzdíj, amit a csapatokhoz vágott a rendező FIFA – más kérdés, hogy az Egyesült Államokban szerzett jövedelem adókötelezettséget von maga után, de most foglalkozzunk inkább a mérkőzéssel!
Annál is inkább, mert bár nem tűnik ki egyértelműnek elsőre, mégis csak a papírforma érvényesült az eddigiek során. A PSG döntőbe jutása természetesen nem meglepő, Luis Enrique vezetőedző csapata az idényben, főleg a tavasszal egy, de inkább két szinttel nőtt a komplett elit fölé. 2024 őszén időnként még akadozott a gépezet – három vereség például a BL-alapszakaszban –, de decemberben begyújtották a rakétákat, a 2025-ös naptári évben pedig mindenkit jól elpáholtak. Hogy mást ne mondjunk, a BL-ben a komplett Premier League-et leiskolázta a PSG, majd miután a döntőt korábban sohasem látott fölénnyel (5–0) nyerte meg az Internazionale ellen, a klub-vb-n sem lassított az európai vetélytársakkal szemben (Atlético Madrid 4–0, Bayern München 2–0, Real Madrid 4–0).
L’Équipe Nem mondhatni, hogy a tekintélyes francia sportlap klub-vb- és PSG-lázban ég a döntő előtt. Az még érthető, hogy a Tour de France-szal sokkal nagyobb terjedelemben foglalkozik az újság, s az sem meglepetés, hogy az Új-Zéland–Franciaország rögbimeccs (43–17) is fontosabb, az viszont már elgondolkodtató, hogy a női futball Eb és a wimbledoni női egyes döntő miért előzi meg a vasárnapi összecsapást. |
The Guardian A londoni lapnál sem a klubvilágbajnokság döntője viszi a prímet a sportrovatban. Sokkal fontosabb helyre kerültek a női Eb történései (a döntővel egy időben Anglia–Wales meccset rendeznek), sőt még a klub-vb-n belül is előrébb sorolta az újság az elemzést, amely azt veszi górcső alá, hogy mennyit utaztak az angol csapatok. |
The Athletic A New York Times sportrovatának tekinthető lap természetesen kiemelten foglalkozik a klub-vb East Rutherford-i (voltaképpen New York-i) döntőjével, de a legfontosabb téma – valahol érthető módon – az, hogy Donald Trump amerikai elnök is ott lesz a mérkőzésen. Sőt, az Athletic arról is beszámol, hogy Trump a trófeaátadásban is szeretne aktívan részt venni, noha az eredeti protokollba ez nem volt betervezve. |
A csapaton érződik, hogy nagyon megy neki a játék, és a kapusposzttól egészen a befejező csatárokig mindenki élvezi a szereplést. A tavaly nyáron távozó Kylian Mbappéval az utolsó egyénieskedő labdarúgó is elhagyta a keretet, a többiek pedig – még a korábban megzabolázhatatlannak hitt Ousmane Dembélé is – zokszó nélkül állnak be a sorba. Tegyük gyorsan hozzá, minden posztra legalább egy, de inkább két klasszis jut, ezzel együtt a gárda motorja a Vitinha, Fabián Ruiz, Joao Neves középpálya a 4–3–3-as felállásban. A PSG toronymagas esélyesként várja a döntőt még úgy is, hogy eltiltás miatt nem számíthat két alapemberére, Lucas Hernandezre és Willian Pachóra.
„Szeretnénk klub- és sporttörténetet írni, meg akarjuk nyerni a klub-vb-t. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Chelsea, amelyet kiváló edző vezet, fokozatosan fejlődött az elmúlt időszakban, magabiztos a labdabirtokláskor, a játékosai technikásak, bitang erősek, imádnak magasan letámadni, éhesek a sikerre. Ellenük csak tökéletes összpontosítással zárhatjuk tökéletesen a történelmi idényt” – fogalmazott Luis Enrique a meccset felvezető sajtótájékoztatóján.
![]() Trevoh Chalobah főszereplő a Chelsea védelmében, a Crystal Palace-nál töltött kölcsönidőszak után erősebben és kiváló formában tért vissza. A Fluminense elleni elődöntőben szinte áthatolhatatlan falat jelentett, ráadásul hibátlanul passzolt (54/54). A döntőben azonban nagyobb kihívás vár rá: Ousmane Dembélé sérülés miatt kihagyta a csoportkört, hogy aztán a Bayern München és a Real Madrid ellen is betaláljon. Az Aranylabda egyik várományosa villámgyors és lendületes letámadással bomlasztja a védelmeket, Chalobah viszont állja a sarat. A középpályán Enzo Fernández és Vitinha csatája ígér izgalmakat. Fernández kiapadhatatlan energiája meghatározza a Chelsea játékát, míg Vitinha precíz passzjátékával irányítja a mérkőzéseket. A portugál többet futott (69.4 km) és többet passzolt (666), mint bárki más a tornán, az argentin vezeti a gólpasszlistát (3) és mindkettőjüknek van már egy-egy gólja a vb-n. A Chelsea támadósorában Joao Pedro az új szenzáció, aki néhány napja érkezett meg a csapathoz, majd a Fluminense ellen az ő duplája döntött. Vasárnap a világklasszis Marquinhos lesz az ellenfele – nála többet senki sem játszott a PSG-ben, technikás védő és abszolút vezéregyéniség –, kettejük párharca döntő lehet. |
És érdemes a spanyol szakvezető szavait átgondolni, mert ezek alapozzák meg igazán azt, hogy a Chelsea döntős szereplése mégiscsak a papírformának felel meg. A tornán induló többi nagycsapat többnyire elfáradt az idény végére (Real Madrid, Bayern München, Inter), volt olyan, amely év közben zuhant össze és nem sikerült összeszednie magát (Manchester City), mások pedig képtelenek voltak bármiféle tartós javulásra (Juventus, Atlético Madrid). Miközben a londoniak – bár gyatrán indultak az évadban – éppen a tavaszra érték el az utazósebességet, amely tartósan a legjobbak közé emelte a csapatot a Premier League-ben (meg is lett a BL-indulást garantáló negyedik hely), és a számukra kötelező Konferencialiga-győzelmet is behúzták. A talán túlságosan is mély keret átlagéletkora nem éri el 23.5 évet, tehát a fokozott terhelést is jól bírja Enzo Maresca edző alakulata, amelynek talán több energiája maradt a végére, hiszen bár jól szerepeltek a brazil csapatok a klub-vb-n, még mindig könnyebb ellenfelek voltak (Palmeiras, Fluminense), mint a Bayern és a Real Madrid a PSG-nek a negyeddöntőben, illetve az elődöntőben.
KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK
DÖNTŐ
21.00: Chelsea FC (angol)–Paris Saint-Germain (francia), East Rutherford (Tv: Arena4, M4 Sport) – élőben az NSO-n!