Oda a remény: vereségével elbúcsúzott a BL-től az FTC

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 13:55
null
A Ferencvárosnak nem jött össze a pontszerzés Zvenyigorodban (Fotó: Szabó Miklós, Blikk-archív)
A Ferencváros női kézilabdacsapata szombat délután idegenben 30–27-re kikapott a Zvenyigorodtól a Bajnokok Ligája középdöntőjében, amivel biztossá vált, hogy a zöld-fehérek nem jutnak be a sorozat elődöntőjébe.

ELŐZMÉNYEK

Hiába kezdte remekül, három győzelemmel a középdöntőt a Ferencváros, a legutóbbi két mérkőzését elveszítette, így az utolsó forduló előtt már nem a saját kezében van a sorsa. Ahhoz azonban, hogy a zöld-fehéreknek vasárnap (a Valcea–Ljubljana meccsen) legyen miért szorítaniuk, szombaton legalább egy pontot szerezniük kell Zvenyigorodban. Beharangozónkat itt olvashatják.

A két csapat dabasi találkozóján szoros meccsen, 35–34-re győzött a Ferencváros, ám Nerea Penát sérülés miatt elveszítette.

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: Marennyikova bal szélről dobott góljával indult a mérkőzés, Tomori azonban a következő támadásból válaszolt, így egyenlített az FTC. Egy ferencvárosi labdaszerzés után Szucsánszki dobott fölé, a kontrából Uszkova ellenben eredményes volt, a kapufa is segített a Zvezda szélsőjének. Egy-egy elrontott támadás után kettőre növelte előnyét a hazai csapat, majd Szucsánszki hozta közelebb a Fradit. Az ötödik perc közepén Marennyikova harcolt ki hetest, melyet Posztnova váltott gólra. (4–2)

6–10. perc: Szucsánszki ezúttal hibázott elől, majd a kontrából Lacrabere betalált, így hárommal meglépett az orosz együttes. Tomori betörése FTC-gólt hozott, majd egy labdaszerzés után Tomori hetest harcolt ki, Lobacs pedig sárgát kapott. A büntetőt maga a sértett végezte el, és elemi erővel a felső sarokba zúdította, Kalinyinának esélye sem volt hárítani. Tomori blokkja után kontrázott a Fradi, Szamoránsky hetest harcolt ki, Tomori pedig ezt is bevágta, így egyenlített az FTC. Marennyikova hiába dobott Abramovics kapujába, lépéshiba miatt elvették a labdát, Kovacsicz lövését védte a Zvezda kapusa. A hazaiak ismét átvették a vezetést, Nikolics tört be középen és volt eredményes. A 10. perc végén Tomori a kapufát trafálta telibe. (6–5)

11–15. perc: Egy kimaradt Zvezda-hetes után Szucsánszki keresztlécet lőtt, majd egy kontra végén Kovacsicz lövését lábbal védte Kalinyina, semmi sem jött össze a Fradinak. Nem úgy a Zvezdának, mely ismét hetest kapott, Lacrabere kísérletébe belekapott Abramovics, a kapufa ezúttal pedig az FTC-vel volt, ugyanis a labda kifelé pattant. Ezután Szucsánszki remek átlövéssel egyenlített, 9 méterről a jobb alsóba dobott. Lobacs törte meg a gólcsendet a 14. perc végén, a fehérorosz beálló átejtette Abramovicsot. A válasz gyorsan érkezett, Tomori egyenlített. Marennyikova lövését védte az egyre jobban belelendülő Abramovics, a túloldalon pedig Kovacsicz megdobta első gólját a meccsen. (7–8)

16–20. perc: Marennyikova újfent nem tudott túljárni Abramovics eszén, majd Kovacsicz próbálkozását Kalinyina védte, a nagy rohanást Zdravko Zovko időkérése törte meg. A szusszanásnyi szünet jót tett a Zvezdának, Posztnova egyenlített. Szekerczést a hatoson belül lökték, így hetes jött a Fradinak, amit Tomori parádésan ejtett az orosz kapuba. Szép beállógóllal egyenlített a Zvezda, majd egy kontra végén Kovacsicz elejtette a labdát, ám összeszedte, Vértenhez passzolt, aki a felső sarokba dobott. Sőt, egy újabb szép kontra végén kettőre növelte előnyét az FTC. (9–11)

21–25. perc: Emberelőnybe került az FTC a 20. percben, amit Vérten Orsolya használt ki. Lacrabere bevette a magyar kaput, ám már leért a lába, így az eredmény nem változott. Nem úgy Tomori lövésénél, amely után már néggyel ment a zöld-fehér együttes egy 5–0-s rohammal. Lacrabere törte meg a zvenyigorodi gólcsendet, Szekerczés pedig egy óriási átlövésgóllal válaszolt. Nikolics hozta közelebb a Zvezdát, Szucsánszki lövése nem talált kaput. Lobacs szabálytalansága után támadhatott a Fradi, Szamoránskyt lerántották, majd Tomorit is faultolták, majd Szekerczéstől vették el a labdát, Elek Gábor pedig időt kért. (11–14)

26–30. perc: Szucsánszki szerzett gólt a 27. perc elején, majd Nikolics lövését védte Abramovics, Kovacsicz pedig begyűjtötte a labdát. A ferencvárosi támadás végén Szucsánszki megpattanó lövése becsapta Kalinyinát, a túloldalon Lobacs szépített. Az utolsó másfél percben emberhátrányban lesz a Fradi, Cifrát küldték ki. Havronyina kísérletét védte Abramovics, Tomori azonban a túloldalon jócskán fölébombázott. Havronyina ismét nem tudott túljárni az FTC kapusának eszén, így az eredmény már nem változott, négygólos előnnyel vonulhatott pihenőre a magyar csapat. (12–16)

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: A Fradi kezdte a második félidőt, nem is akárhogyan, Szucsánszki góljával növelte előnyét a vendégcsapat. Posztnova bődületes góllal szépített, majd Lacrabere is betalált, gyorsan bevitt két találatot a Zvezda a rosszul visszarendeződő FTC-nek. Újabb gyors lerohanás, Uszkova bedobta, majd Lobacs is betalált, így feljött egy gólra a házigazda, Elek Gábor pedig időt kért. A szünet a Zvezdának tett jót, egy labdaszerzés után megint Uszkova volt eredményes. Szucsánszki dobott gólt az ötödik perc közepén, így ismét vezetett a Fradi. (17–18)

36–40. perc: Szucsánszki kapufája után a Zvezdáé lett a labda, Abramovics azonban védett az orosz támadás végén. Cifra próbált betörni két védő között, földre vitték, hetest kapott az FTC, Tomori kísérletét ezúttal védte Szidorova. Egy Abramovics-védés után Cifránál belemenést fújtak, majd az orosz kontra végén Lobacs egyenlített. Szucsánszki messziről próbálkozott, Szidorova védett, majd Abramovics is bemutatott egy bravúrt. Fordult a kocka, hosszú idő után ismét átvette a vezetést a Zvezda, Posztnova volt eredményes. (19–18)

41–45. perc: A 41. percben Nikolics kettőre növelte a zvenyigorodi előnyt, majd Vérten lövését Szidorova tornázta ki. Abramovics nagyon fontos védést mutatott be, majd Tomori hozta fel egyre a Fradit első góljával a fordulás után. Az FTC emberelőnyben volt, mégis gólt kapott, Lacrabere talált be, Elek Gábor pedig időt kért. Elvették a labdát az FTC-től, Posztnova pedig betalált, így már néggyel ment a Zvezda, ráadásul Szidorova újabb nagy védést mutatott be. (23–19)

46–50. perc: Lacrabere ismét nagy gólt ragasztott a magyar kapu felső sarkába, majd Uszkova ejtése beesett Pastrovics Melinda hálójába. A 48. percben Szucsánszki törte meg a ferencvárosi gólcsendet, Lobacs válasza villámgyorsan jött. Such Nelly is megdobta a maga gólját egy szép lerohanás után, majd Cifra Anitát állították ki, másodszor a mérkőzésen. A Zvezda hamar kihasználta a fórt, Nikolics talált be. Szucsánszki harcossága gólt hozott, majd Pastrovics két fontos hárítást mutatott be, Zovko pedig időt kért. (27–22)

51–55. perc: Lacrabere lövését védte Pastrovics a szünet után, Tomori pedig talpról volt eredményes. Posztnova indulócselével két embert becsapott és gólt dobott, ismét öt gól volt a különbség. Szekerczés mellélőtt, majd egy labdaszerzés után Vérten lövését hárította Szidorova. (28–23)

56–60. perc: Szucsánszki átlövését ezúttal is hatástalanította Szidorova, majd Lacrabere kísérletét Pastrovics fogta. Feljött négy az FTC a 27. percben, Posztnova azonban válaszolt, így ismét öt volt közte. Szucsánszki pattintott lövése utat talált a Zvezda kapujába, csakúgy, ahogy Nikolics megpattanó kísérlete Pastrovics hálójába. Szamoránsky beállóból talált be, Zdravko Zovko időt kért. Szamoránsky hetest is kiharcolt a végén, amelyet Szucsánszki váltott gólra, így kialakult a végeredménye. (30–27)

A vereség tehát azt jelentette, hogy a Ferencváros elbúcsúzott a női kézilabda Bajnokok Ligájától, a holnapi, Valcea–Krim mérkőzés már csak a csoportelsőségről fog dönteni.

A MÉRKŐZÉS HAJRÁJA

(A Digi Sport felvétele)

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT, 6. FORDULÓ
ZVEZDA ZVENYIGOROD (OROSZ)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 30–27
(12–16)
Zvenyigorod, 500
néző. Vezette: Stenrand, Birch (dánok)
ZVEZDA:
Kalinyina – USZKOVA 5, LACRABERE 5, Nikolics 5, LOBACS 6, POSZTNOVA 8 (1), Marennyikova 1. Csere: SZIDOROVA (kapus), Koroljova, Havronyina, Rocha, Dmitrijeva, Amelcsenko, Klimencova. Edző: Zdravko Zovko
FTC:
Abramovics – Kovacsicz 1, Szamoránsky P. 2, Cifra, TOMORI 10 (3), SZUCSÁNSZKI 10 (1), Vérten 2. Csere: Pastrovics (kapus), Dajka, Szekerczés 1, Szarka A., Such 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 8. p.: 5–5. 15. p.: 7–8. 18. p.: 9–9. 21. p.: 9–13. 34. p.: 17–17. 43. p.: 20–19. 47. p.: 25–19. 54. p.: 28–23
Kiállítások:
4, ill. 4 perc
Hétméteresek:
3/1, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor, a Ferencváros edzője:
– Egyébként is elfogytunk a sorozat végére, de az utazási nehézségek végképp megpecsételték a sorsunkat, és akkor Dajka Bettina második félidei agyrázkódását még nem is említettem… A második félidőben az ellenfél kapusteljesítménye feljavult, míg mi minden olyan hibát elkövettünk, amit kértem, hogy ne kövessünk el. De nem tudom hibáztatni a csapatot, mert szinte alvás nélkül, a meccs előtti edzést is kihagyva álltunk ki. A végén már csak a szívünk vitt előre, de ezúttal ez kevésnek bizonyult. Ebben most ennyi volt sajnos.

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap, 19.00: Oltchim Valcea (román)–RK Krim Ljubljana (szlovén)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Krim Ljubljana (szlovén) 5 4 1 141–126 +15 8
2. Oltchim Valcea (román)532131–122+96
3. FERENCVÁROS 6 3 3 163–173 –10 6
4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 6 1 5 159–173 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik