Zsebben a nyolcadik is: a Veszprém átgázolt a Constantán

Vágólapra másolva!
2013.02.09. 17:11
null
Nem volt egy súlycsoportban egymással a két együttes (Fotók: Szabó Miklós)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában a B-csoportban megőrizte százszázalékos mérlegét az első helyen álló MKB Veszprém, amely a csoport utolsó helyén tanyázó román Constantát verte meg tíz góllal. Az első félidőben 10, a másodikban 15 percet nyomott meg a házigazda, ennyi elégnek is bizonyult a biztos győzelemhez.

A két együttes a második fordulóban mérkőzött meg egymással, a veszprémiek akkor idegenben tízgólos (37–27) győzelmet arattak úgy, hogy a szünetben már héttel (19–12) vezettek. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a nyolcgólos Császár Gábor volt, aki hat büntetőt értékesített.

Alilovic különösen az első félidőben hozta a védéseket
Alilovic különösen az első félidőben hozta a védéseket

1. félidő

1–5. perc: Elkezdődött a találkozó, a vendégek támadhattak először. Marko Alilovicnak nem kellett sok idő, hogy bemelegedjen: egy védés után a 3. percben már ziccert fogott. Utóbbi román akció Császár Gábor technikai hibája után indult: a falat támadva elhagyta a labdát. Idegesen, kapkodva kezdett a házigazda, koncentráltan, pörgősen a vendégcsapat (0–1).

6–10. perc: Császár gólja ébresztette az akkor már kétgólos hátrányban lévő, lehetőségeiket sorra elpuskázó házigazdákat a 7. perc elején. Kisvártatva egyenlített a Veszprém, de az sem nyugtatta meg. A vendégek bírták erővel tartani a lépést, a kapkodásból eredő hazai hibák meg a malmukra hajtották a vizet (3–4).

11–15. perc: A Terzic, Sulic páros erőszakosságára azonban lehetett építeni, így a 12. percben megítélt büntetőből Iváncsik Tamás már vezetéshez juttatta az esélyest. És az MKB állva hagyta a vendégeket, akik elbizonytalanodtak, mínusz háromnál időt is kértek (7–4).

16–20. perc: Keményen dolgozott és összezárt a veszprémi fal, nem engedte könnyű lövésekhez a vendégeket, a kényszerből ellőtt labdák pedig Alilovic zsákmányai lettek. Támadásban sorra jöttek a gólok a ziccerbetörésekig játszó házigazdáknak, a Constanta ekkor végképp elvesztette a ritmust. Mihai Popescu kapus kétségbeesetten nézett ki a kispadra, de onnan segítséget és biztatást sem kapott (11–5).

A drukkerek elhunyt kedvencükre is emlékeztek
A drukkerek elhunyt kedvencükre is emlékeztek

21–25. perc: Egy emberfórban kapott büntető hozhatta volna közelebb a vendégeket, de Alilovic védte a lövést. Biztos vezetése tudatában rutinjára épített a tempóból egy fokot visszavevő Veszprém, de megengedhette magának. Chema Rodríguez engedett el egy bombát, de erre kettővel feleltek a vendégek, akik megérezték a lehetőséget. A veszprémiek időt is kértek soraik rendezésére (12–9).

26–30. perc: Megszerzett, lecsorgókból összegyűjtött labdákból indíthatott akciókat a Constanta, ami fel is hozta a vendégek védekezését. A hajrában ismét emberhátárnyban játszhatott a Veszprém, Chema Rodríguezt azonban nem zavarta a létszámhiány: ismét gólt lőtt (14–11).

A nehezen játékba lendülő Veszprém a folytatásban érvényre juttatta akaratát, úgy nézett ki, hogy átrohan ellenfelén, de egy kiállítás megtörte a lendületét. Végül biztosan, megérdemelten ugyan, de csupán hárommal vezetett harminc perc után.


MARIAN COZMÁRA EMLÉKEZTEK A SZURKOLÓK ÉS MOCSAI LAJOS


2. félidő

31–35. perc: Iváncsik Tamás büntetőből lőtt góljával indult a második felvonás. Jó védekezésből indított gyors támadásokkal kezdett a Veszprém, a 4–0-s etapja után a vendégek gyorsan időt kértek. Volt rá okuk, nem is egy... (18–12).

36–40. perc: A végtelenségig passzoltak támadásban a románok – persze a sokadikba már hiba csúszott –, Császár bemutatta, lehet ezt máshogy is: lövőcselére meg három Constanta-védő lépett félre. Iváncsik Tamás őrizte gólerős formáját, Császár gólját követően már érett a rászámolás. Szándékos durvaságért – holttérből érkezett a védő a kontrázó Terzicre – ötperces fórhoz jutottak a házigazdák, a 39. percben megvolt a közte tíz. Matekozhatott is a publikum (23–14).

Sulicot gyűrik meg a román védők
Sulicot gyűrik meg a román védők

41–45. perc: Dzsamali zúzott be kettőt a támadásban létszámhátrányban is beállóval felálló vendégeknek, amely az öt perc során nem került még nagyobb bajba annál, mint amiben egyébként is volt már. A mérkőzésen nem érződött, hogy a Veszprém összeesik, a Constanta meg feltámad, így csak az volt a kérdés, mennyi lesz a különbség a végén. Császár nagyon magára talált: kilencedik lövéséből a nyolcadik gólját lőtte, talpról úgy vágta be középről 10 méterről, hogy a labda messzire kipattant (27–16).

46–50. perc: Kereste, de nem igen találta a motivációt a hajrában a Veszprém, ez különösen a védekezésén érződött, amely egyáltalán nem idézte a szünet utáni perceket. Alexandru Simicu a 46. percben harmadik kétpercesét követően a kiállítás sorsára jutott, Ionut Stanescu lábában meg elakadt Iváncsik Tamás büntetője. A védekezés után támadásban is megakadt a veszprémi szekér, kevés volt a mozgás, nem jöttek a passzok, kevés volt a vállalkozó- és a lövőkedv (28–18).

51–55. perc: Folyamatosan érkeztek az emberek a vezetését biztosan őrzi veszprémiekhez, de mindez a támadójáték rovására ment. A védekezés rendezett volt, a román kapu előtt azonban elfogyott a tudomány. Nem volt kellően hatékony a csapatmunka, így maradtak az egyéni próbálkozások, inkább kevesebb, mint több sikerrel (29–19).

56–60. perc: Az utolsó öt perchez emberhátárnyban, de tízgólos előnnyel érkezett a Veszprém, a Constanta viszont időt kért. Dzsamali emberhátárnyban is pazar gólt lőtt. A közönség tapsolt, tetszett a drukkereknek az előadás – a távozó Pérez Carlost is éltették, pedig az átlövő már elutazott új klubjához –, a veszprémiek ekkor már nem is törekedtek sokkal többre, minthogy szép akciókkal és gólokkal szórakoztassák a publikumot. Ehhez azonban nem asszisztáltak az amúgy tönkrevert vendégek. Laluska Balázs góljával indult az utolsó perc, és ért is véget a találkozó (31–21).

A MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK


A szüneti utáni parádés produkcióból profitálva végképp lőtávolon kívülre került a Veszprém, amely a folytatásban már biztosan őrizte jelentős előnyét.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 8. FORDULÓ
MKB VESZPRÉM–CONSTANTA (ROMÁN) 31–21 (
14–11)
Veszprém Aréna, 5000 néző. V: Opava, Válek (csehek)
VESZPRÉM: ALILOVIC – CSÁSZÁR G. 9 (2), SULIC 4, Nagy L. 3, SCHUCH, Terzic 1, Iváncsik G. 2. Cs: Gulyás, IVÁNCSIK T. 4 (2), Laluska 1, DZSAMALI 6, Rodríguez 1, Oneto, Pesics. Edző: Carlos Ortega
CONSTANTA: Popescu – Toma 2, Humet 3, Dragicsevics 1, CSUTURA 4, Simicu 2, Buricea 1. Cs: Stanescu (kapus), Val Sancho 3, Sadoveac 2, Angelovszki 1, Adzsics, Sabau, Csepreghi 1, Cristescu, Criciotoiu 1. Edző: Zvonko Sundovszki
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0–2. 12. p.: 5–4. 20. p.: 11–5. 41. p.: 27–16
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega: – Elégedett vagyok, mert a kezdeti bizonytalankodás után sokat javult a játékunk, főleg a védekezésünk, Ez volt az alapja az újabb sikernek, amelyet annak ellenére is elértünk, hogy Oneto, Nagy, Dzsamali, Terzic és Császár kisebb sérüléssel vállalta a mérkőzést.
Zvonko Sundovszki: – Tudtuk, hol a helye Veszprémnek az európai kézilabdában, miként azt is, hogy a romániai meccsünkön is nyert ellenünk. Csalódott vagyok, mert a Veszprémnek nem volt szüksége plusztámogatásra, de főleg azért, mert támadásban szinte semmit sem tudtunk megvalósítani az elképzeléseinkből.
A csoport másik mérkőzésén:
IK Sävehof (svéd)–THW Kiel (német) 2940 (1520)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
Atlético Madrid (spanyol)–Celje (szlovén)

AZ ÁLLÁS
1. MKB VESZPRÉM 8 8 248–191 +57 16
2. THW Kiel (német) 8 6 2 269–219 +50 12
3. Atlético Madrid (spanyol) 7 3 4 191–194 –3 6
4. Constanta (román) 8 2 6 190–231 –41 4
5. Celje (szlovén) 7 2 5 168–189 –21 4
6. Sävehof (svéd) 8 2 6 227–269 –42 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik