A csoda elmaradt, a Szeged sikerrel búcsúzott a BL-ből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 18:58
null
A szegediek nagyot küzdöttek, de csak a szép búcsúra futotta erejükből (Fotó: Czerkl Gábor)
Bár a férfi kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján a Pick Szeged hazai pályán 23–19-re legyőzte ugyan a Metalurg Szkopjét, de idegenbeli tízgólos veresége miatt csak az EHF-kupában folytathatja a szereplést.

Az előjelek voltak nem kedvezőek, a Tisza-parti együttesnek gyakorlatilag csodára volt szüksége a továbbjutáshoz, az első mérkőzésen ugyanis 26–16-ra kikapott a Metalurg otthonában.

Akkor a szünetig jól tartotta magát a Szeged, a 13–11-es hátrány után azonban fokozatosan lemaradt, és az 50. percre már közte tízet jelzett az eredményjelző (23–13). A különbség a hajrában sem csökkent már.

A MÉRKŐZÉS

1. FÉLIDŐ


1–5. perc: A vendégek kezdték el a mérkőzést, de az első kísérlet a blokkon halt el, s bár Vadkerti ziccerét még védte a kapus, Mindegía ismétlése már sikeres volt, csakúgy, mint egy perccel később, amikor az újabb jó védekezés után átlövésből talált be (2–0). Atman sem tudott túljárni Mikler eszén, de Ilyés hiába tört be elöl, bombáját a kapufa hárítja. Egy-egy pontatlan támadás után kétgólos szegedi előny az első öt perc után, remek kezdés.

6–10. perc: Vugrinecre nincs kilépő, átlövésből szépít, Ilyésnek viszont a második is kimarad, Sztanics véd. Mindegía labdát szerez, végigviszi, és két percet harcol ki, Markoszki pihenhet, de Ilyés ziccere kimarad. Sokáig nem volt magyar előny, Blazevic volt túl erőszakos, s bár Vugrinecet blokkolják, Atman átlövése már beakad. 2–2

11–15. perc: Mindegíától elveszik, de Ancsin nagyot védekezik. A spanyol játékos lövését a kapufa hárítja, de a dobás közben szabálytalankodtak vele szemben, a megítélt hetest pedig Larholm a jobb alsóba lövi. Sőt, Ilyés újabb blokkja után ismét Mindegía robogott el, így visszaállította a kétgólos szegedi előnyt, majd Mikler védését követően még egy hetest lőhetett a magyar csapat, de Larholm ezúttal a kapufát találta el. 4–2

16–20. perc: Mikler eddig nagyon él, Atmant pedig kiküldik két percre a beállóról, Parrondo pedig magabiztosan értékesítette az újabb hazai büntetőt. Mojszovszki emberhátrányban is eredményes volt – hozzá kell tenni, hogy a vendégek rendszeresen leviszik a kapust hátrányban. A kiegészülő Szkopje Atman révén újabb blokkolt lövésig jutott csak, Sulc cserébe kegyetlenül kilőtte alulról a bal felső sarkot, majd Ilyés következő sikeres védekezése után duplázott. 7–3

21–25. perc: Ilyés kiállítása és Parrondo labdavesztése után könnyű indításgólt szereznek a vendégek, majd időkérés a részükről. Mirkulovszki találatára Sulc felelt, a jó szegedi védekezést pedig labdavesztés és macedón indulásgól volt a válasz. Sulc az ötperces periódus végén ismét bemutatta, hogy alulról kegyetlenül fel tudja húzni a léc alá a lövést. 9–6

26–30. perc: Mojszovszki használta ki a szegedi védelmi megingást a hosszú támadás végén, Parrondo viszont a jobb szélről nagyszerűen cunderezik a kapu jobb oldalába. Vugrinec ütemtelen lövését Mikler hárította, Ancsin pedig a levegőben úszva kilövi a jobb felsőt. Pastor időkérése után Sulc eltalálta Sztanicsot, az egyperces, hihetetlenül passzív vendégtámadás végén pedig Ancsint még ki is szórják... Újabb macedón gól nincs, sőt Mindegía beveszi az üres kaput, apró szépséghiba, hogy már a félidő végét jelző dudaszó után. 30 perc alatt négy gólt dolgozott le a Szeged a hátrányából. 11–7

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: Ezúttal a szegediek viszik le a kapust, de hamar kiegyenlítődik a létszám Jonovszki kiállítása miatt. Kekezovics, majd Balogh Zsolt villámgyorsan újabb két góllal csökkenti a differenciát (13–7). Atman nagyon harcos betörése megakasztja a jó szegedi sorozatot, ráadásul Ilyést még ki is állítják az esetnél. Mikler szépen húzta le az ejtési kísérletet, majd jött is le egyből, hogy támadásban ne legyen hátrány, de így sem sikerül helyzetet kialakítani, ráadásul jön is a gól a fordulás végén. Ancsin azért ismét ötre növeli az előnyt. 14–9

36–40. perc: Mirkulovszki jobb felsőjére Ancsin szerencsés átlövése volt a szegedi válasz. Larholmról pillanatok alatt hárman pattantak le, de nincs belemenés, van büntető – Parrondo lövését viszont védi Sztanics, s bár maradt a szegedieknél a labda, Sulc sem tudott betalálni. Blazevic arcra ütésért bűnhődött, de a szélen belementek a szkopjeiek. A labdaszerzés után nem vették észre, hogy nincs bent a szegedi kapus, Atman pedig a támadás végén csak kapufát lőtt, igaz, a hetes miatt maradt náluk, és Vugrinec Mikler mellett a kapu jobb oldalába lőtt. 15–11

41–45. perc: Ancsin 11 méterről, talpról irgalmatlan nagy gól ragasztott a jobb felsőbe, Vugrinec viszont újabb büntetőgólt szerzett, ezúttal a bal felsőbe. Sztanics – szép védés, rossz indítás, majd újra megfogta a labdát. Atman Blezeviccsel a nyakában is eredményes, jött is a szegedi időkérés. Labdavesztés, Tatai a kapuban, egyből véd is egy átlövést, de Parrondo kísérletét Sztanics is hatástalanítja. Mindegía harcol ki két percet. 16–13

46–50. perc: Zubai megszerzi a párharc első szegedi beállógólját. Parrondo labdaszerzése után nem tudta megtartani a labdát, Vugrinec meg újabb büntetőt értékesít. Tatai nagy védése akadályozza meg, hogy kettő legyen közte. A magyar kapus következő védése után a kapufa is segít, de elöl kimarad a ziccer – szintén kapufa –, és Atman már nem ront. Most Ancsin lövi szét a lécet, Mojszovszki pedig begyalogolva szépít. 17–16

51–55. perc: Sztanics most már átjátszhatatlannak tűnik, előbb véd, majd Kekezovics ziccerben annyira helyezni akarja, hogy a lécet találja el. Innentől már csak a győzelem lehet a cél. Sulc a padról befutva kilövi a bal felsőt, a hamar rövidre zárt macedón támadást követően pedig Ancsin ágyúzik a jobb ficakba. Lino Cervar gyorsan megint időt kér. Tatai védése után Vranjes a ziccert értékesíti, közte négy, de nem sokáig, mivel Atmanra nem lépnek ki, és talpról a léc alá tüzel. 20–17

56–60. perc: Sulc átlövésből, Larholm ziccerből talált be – ez előtt Sztanics még védte azért Parrondo ziccerét –, az elvett labda után Vranjes viszont csak a kapufára lőtt (22–17). A hatgólos különbséget ismét Sztanics hiúsította meg Parrondo sokadik ziccerénél, az ellentámadásból pedig Georgevszki szépít. A mérkőzés gólja azért a Szegedé, Ancsin bejátszását Sulc a levegőben úszva, hát mögül húzta a kapuba. Az utolsó percben még Manaszkov is betalált, így a Pick Szeged végül 23–19-re nyert.

Búcsú világszínvonalon

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
PICK SZEGED–METALURG SZKOPJE (macedón) 23–19
(11–7)
Szeged, 3000
néző. Vezette: Schulze, Tönnies (németek)
PICK SZEGED:
MIKLER – Parrondo 2 (1), Blazevic, Zubai 1, Ilyés, Vadkerti A., Mindegia 3. Csere: Tatai (kapus), ANCSIN G. 5, Larholm 2 (1), SULC 7, Vranjes 1, Kekezovics 1, Balogh Zs. 1. Edző: Juan Carlos Pastor
METALURG:
SZTANICS – Georgievszki 1, Vugrinec 4 (3), MOJSZOSZKI 3, N. Markovszki, ATMAN 5, Manaszkov 2. Csere: Angelov (kapus), V. Markovszki, Jonovszki, MIRKULOVSZKI 3, Dimovszki 1, Pecakovszki, Ojleszki, Kedzso. Edző: Lino Cervar
Az eredmény alakulása.
2. perc: 2–0. 10. p.: 2–2. 16. p.: 5–2. 20. p.: 7–3. 25. p.: 8–6. 32. p.: 13–7. 41. p.: 16–11. 46. p.: 17–13. 50. p.: 17–16. 54. p.: 20–16. 57. p.: 22–17
Kiállítások: 1
0, ill. 10 perc
Hétméteresek:
4/2, ill. 3/3
Továbbjutott: a Metalurg Szkopje,
45–39-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor, a Szeged edzője:
– A szkopjei meccsen vesztettük el a továbbjutási esélyünket. A visszavágón végig keményen harcoltunk, a védekezésünkkel alig akadt gond, ugyanakkor a támadásban még meg kell ismerniük, meg kell szokniuk egymást játékosainknak. Nagyon sok munka vár még ránk, mert több más célunk is van, amit el kell érnünk.
Lino Cervar, a Metalurg edzője: – Bevallom, nem gondoltam, hogy ekkora ellenállást fejt ki a Szeged, amely komolyan gondolta, hogy továbbjuthat. A két meccsen több szerencsénk volt, és egy kicsivel jobban játszottunk. Ellenfelünkre szép jövő vár barátom és kollégám, Carlos Pastor vezetésével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik