Női kézilabda: Yvette Broch már nem feszegeti a határait

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.07.17. 10:01
null
Yvette Broch négy év után újra győri mezben kézilabdázik (Fotó: Tumbász Hédi)
Első győri időszakát követően úgy tűnt, Yvette Broch végleg felhagy a kézilabdázással, a hamarosan induló alapozást azonban már ismét az ETO játékosaként kezdi el. A 31 éves holland beállóval a visszatéréséhez vezető útról beszélgettünk.

Előttem van a négy évvel ezelőtti győri sajtótájékoztató, amelyen könnyek között jelentette be, hogy felfüggeszti a pályafutását, majd a néhány hónappal későbbi nyílt leveléből már azt olvashattuk ki, végleg befejezi. Ehhez képest a jövő héten újra az ETO-val kezdi el a nyári felkészülést. Eljátszott korábban a gondolattal, hogy egyszer még lesz a magyar csapat játékosa?
– Nemigen – kezdte a Nemzeti Sportnak a vb- és Eb-ezüstérmes Yvette Broch, aki 2015 és 2018 között két Bajnokok Ligáját is nyert a győriekkel. – Amikor újrakezdtem a kézilabdázást két és fél év kihagyás után, nem is mertem arra gondolni, hogy visszatérek a Győr szintjére. Ezzel együtt igazán a szívembe zártam a klubot, itt élhettem át karrierem legcsodásabb pillanatait, így tudat alatt biztos bennem volt, hogy jó lenne újra az ETO-ban játszani.

Mivel telt a hosszú kézilabdamentes időszak?
– Teljesen új életet kezdtem. Játékosként mindig az járt a fejemben, hogy a legjobb szeretnék lenni, ezért nagyon oda kellett figyelnem minden részletre a mindennapok során, miközben folyamatosan elvárásoknak kellett megfelelnem. Azért is hoztam meg a fájdalmas döntést, mert egy idő után teljesen üresnek éreztem magamat, egyszerűen szükségem volt a feltöltődésre. Rengeteg energiát adott, hogy olyan új élményekkel gazdagodtam, amelyekre a feszített menetrend miatt korábban esélyem sem nyílt. Élveztem, hogy nem volt semmilyen időbeosztás, amelyet követnem kellett, azt csinálhattam, amihez éppen kedvem volt. Ez a nagyfokú szabadság néha ijesztően hatott rám, ugyanis mindenért magam feleltem. Őrült időszak volt, az biztos, ezalatt emberileg is sokat változtam.

Érdekes volt látni például, hogy részt vett egy lakatlan szigeten forgatott valóságshow-ban.
– Jókor jött a televíziós lehetőség, nem hezitáltam sokáig rajta, mert mindig is vonzott a természetközeli életmód. Nagy élményt jelentett, hogy valóban magunknak kellett gondoskodnunk a túlélésünkről, az élelemről. Még úgy is élveztem, hogy sokszor küzdöttem fáradtsággal, mert nem aludtam jól, és persze a kitalált játékokban is részt kellett venni.

A Robinson expedíció nevet viselő valóságshow 2019-es szériájában a hetedik helyen végzett
A Robinson expedíció nevet viselő valóságshow 2019-es szériájában a hetedik helyen végzett

Miért tért vissza a pályára?
– Egyszer csak azt éreztem, készen állok rá, hogy újra kézilabdát vegyek a kezembe. A tokiói olimpia elhalasztása pluszmotivációt jelentett, ugyanis eljátszottam a gondolattal, vajon képes lennék-e újra kiharcolni a helyemet a holland válogatottban. Harmincévesen még éreztem magamban annyi erőt, hogy hét-nyolc hónap munkával elérjek a szükséges szintre. Ezúttal azonban tudatosan odafigyeltem rá, hogy mindent máshogy csináljak.

Már nem rakott terhet saját magára?
– Igen, próbáltam nem lehúzni magamat, ha éppen valami nem ment, és nem vártam el, hogy folyamatosan egyre jobb legyek, inkább az számított, hogy élvezzem, amit csinálok. Amikor edzésen vagy meccsen vagyok, természetesen mindent beleadok. Még mindig örömet szerez, ha sikeres vagyok és fejlődöm, de tisztában vagyok a fizikai határaimmal, és nem szeretném átlépni őket. Hallgatok a jelzésekre, és ha fájdalmat érzek, megállok. Nagyon komolyan veszem az egészségemet, nem szeretnék még egyszer ugyanabba a folyóba lépni. Eddig egész jól sikerült, ezért is beszélgethetünk most.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást az újrakezdés során?
– A szünetben mentálisan és fizikailag is felfrissültem, viszont közben a testem megváltozott, így eltartott egy jó ideig, amíg visszaépültek az izmaim, és még mindig nem mondhatom, hogy olyan erős lennék, mint amikor topformában voltam. A leállás alatt természetesen nem a kondiedzések jártak a fejemben, inkább futottam, bicikliztem, táncoltam, jógáztam vagy épp kirándultam. Görögországban szerintem kis túlzással már az összes hegyet megmásztam.

Három görög szigeten töltötte a nyári szünetet, a fenti kép Gávdoszon készült
Három görög szigeten töltötte a nyári szünetet, a fenti kép Gávdoszon készült

Nagy csalódást érzett, hogy nem lehetett ott Tokióban?
– Az én döntésem volt, hogy nem oltatom be magam, tisztában voltam a következményével, hogy így lemaradok az olimpiáról. Ha az egészségem és a játékok között kell választanom, nem kell sokat vacillálnom rajta, melyik a fontosabb.

Néhány hónapot Metzben töltött, majd az elmúlt idényben már a CSM Bucuresti-et erősítette. Hogyan jött a Győrbe igazolás lehetősége? A váltásban minden bizonnyal szerepet játszott, hogy közben Crina Pintea meg ellenkező irányú utat jár be.
– Természetesen hallottam Crina helyzetéről, és tudtam, hogy Kari Brattset pedig gyereket vár. Ambros Martín keresett meg azzal, hogy szüksége lenne még egy beállóra. Kicsit meglepett, de örültem a hívásának, és hogy újra Magyarországon játszhatok. A Győr a szememben továbbra is a világ legjobb csapata, ha az edző úgy gondolja, tudok valamit extrát adni a játékhoz, mindent meg fogok tenni érte.

Szóval várhatók új táncmozdulatok a csapattól?
– Meglátjuk... Én mindenesetre nagyon élveztem, és szerintem a többiek is a közös gyakorlást.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd


Miként fogadták korábbi társai az érkezését?
– Stine Oftedal nagyon kedves üzenetet küldött, de Anne Mette Hansennel és Fodor Csengével is sok szép közös emlékem van az előző időszakból, amelyek mindig összekötnek már minket az életben. Alig várom az újabb élményeket velük és a többi játékossal.

Az említetteken kívül valóban kicserélődött azóta az ETO kerete, elég, ha csak arra gondolunk, hogy az akkori csapatkapitány, Görbicz Anita már a klub elnöke.
– Görbe fantasztikus vezére volt a csapatnak, nála jobban kevesen ismerik és szeretik az ETO-t, biztos vagyok benne, hogy vezetőként is megállja a helyét.

Más Yvette Brochot látnak a szurkolók?
– Ahogy említettem, mentálisan sokat változtam, de a pályán ugyanazt várhatják tőlem. Továbbra is megvan bennem a szenvedély a kézilabdázás iránt. A csapatszellem az egyik legfontosabb nekem. Ha a melletted álló szemébe nézel, tudnod kell, hogy bízhatsz benne, ha arra volna szükség, tűzbe tenné érted a kezét. Azonban arra is figyelni kell, hogy a küzdelem mellett élvezzük is a játékot és az együtt megélt ritka pillanatokat.

Krétára is ellátogatott a vakációja során
Krétára is ellátogatott a vakációja során
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik