Női kézilabda: Siti Eszter a Fehérvár szakmai stábjában

2020.10.02. 13:53
null
Siti Eszter a Fehérvár női csapatánál állt munkába (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Fehér Gábor)<br />
Siti Eszterrel bővül az Alba Fehérvár női kézilabdacsapatának szakmai stábja – jelentette be a Fejér megyei klub a hivatalos Facebook-oldalán.

Sitinek nem ismeretlen a másodedzői szerep, hiszen 2016 márciusától egészen gyermeke megszületéséig, 2017-ig volt Deli Rita segítője. Edzőként 2018 januárjában tért vissza az Albához, az U9-es korosztály csapatához.

„Hirtelen, meglepetésként ért a lehetőség és felkérés, hogy másodedzőként csatlakozzam Józsa Krisztián vezetőedző stábjához. A gyermekem most kezdte az óvodát, szülőként nehéz időszak állt és áll előttem mind érzelmileg, mind logisztikailag, de a férjemmel felosztottuk a szerepeket, mindenben segítséget nyújt számomra, így teljes értékű munkát fogok tudni végezni a csapat mellett” – mondta az albakezi.hu-nak.

Siti játékosként 2008 és 2009, valamint 2012 és 2014 között szerepelt a Fehérvár színeiben. A 133-szoros válogatott irányító többek között tagja volt a 2000-es Európa-bajnokságon aranyérmes és a 2003-as világbajnokságon második helyen végző magyar csapatnak is.

A 42 esztendős egykori kiváló játékos nővére, Siti Bea a magyar válogatott szakmai stábját erősítette éveken át, illetve a Nemzeti Kézilabda Akadémián dolgozik edzőként.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
15 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30