Női kézilabda: matematikai esélye még maradt a mieinknek az olimpiára

Vágólapra másolva!
2011.06.13. 16:27
Címkék
A magyar női kézilabda-válogatott mindkét mérkőzésen vereséget szenvedett Németországtól a világbajnoki selejtezőn, így már nem harcolhatja ki maga számára a brazíliai vb-n az olimpiai selejtezős indulást, de a bonyolult kvalifikációs kiírás következtében – és az eredmények rendkívül szerencsés összejátszása esetén – (minimális) matematikai esélye megmaradt Londonra.



Az olimpiára a házigazda Nagy-Britannia és az idei világbajnok mellett csupán a négy kontinentális bajnok (Európából Norvégia már fix londoni utazó, illetve az ázsiai, afrikai és pánamerikai győztes) jut ki egyenes ágon, a maradék hat helyet az olimpiai selejtezőkön osztják el.

Az olimpiára a házigazda Nagy-Britannia és az idei világbajnok mellett csupán a négy kontinentális bajnok (Európából Norvégia már fix londoni utazó, illetve az ázsiai, afrikai és pánamerikai győztes) jut ki egyenes ágon, a maradék hat helyet az olimpiai selejtezőkön osztják el.

A három olimpiai selejtezős csoportba alapesetben azok a válogatottak kapnak besorolást (összesen 3x4= 12 csapat), amelyek a brazíliai vb-n a 2–7. helyen végeznek (6 hely) plusz a kontinentális tornák nyertesei mögötti legjobbak (további 6 hely). Amennyiben viszont a vb első nyolc helyén ugyanaz a nyolc európai csapat végez (Norvégia, Svédország, Románia, Dánia, Franciaország, Montenegró, Oroszország és Hollandia), amely a tavalyi, dániai-norvégiai Eb-n, akkor előfordulna az a szerencsés helyzet, hogy a „kontinentális helyek” szétosztásánál az Eb 9. és 10. helyezettje, azaz Horvátország és Magyarország kapna jogot az indulásra az ötkarikás selejtezőn.

Erre természetesen vajmi kevés esély van, de matematikailag van. Ugyanakkor a mieink sorsa már nincs a saját kezükben, és ehhez a szerencsés helyzethez az is kellene – többek között –, hogy a Spanyolország, Németország, Izland trió egyike se kerüljön be az első nyolcba. Persze, mindezt a lehetőséget már a csoportok sorsolása is boríthatja.

A női kéziválogatott olimpiai esélyeit „életben tartotta” és részletesen elemezte a Népsport Hatosfal blogja.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
3 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
3 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
3 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
3 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
4 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
4 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik