Női kézilabda Európa-liga: Dániában is kikapott a Vác

MTI (Közzétette: P. K.)MTI (Közzétette: P. K.)
Vágólapra másolva!
2021.02.06. 15:31
null
A Vác idegenben is simán kikapott az Ikasttól (Fotó: Földi Imre)
A Váci NKSE 39–29-re kikapott a dán Herning-Ikast otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában, szombaton.

A csoportkör mezőnyének legalacsonyabb átlagéletkorú keretével rendelkező magyar csapatból Helembai Fanny, Grosch Vivien, Kuczora Csenge és Triffa Ágnes is hiányzott.

A két héttel ezelőtti 38–26-os hazai vereség ellenére jól kezdte a dániai meccset a Vác. Bár a Herning-Ikast rendre ellépett két góllal, a vendégeknek az első 18 percben mindig sikerült felzárkózniuk, egyenlíteniük. Ezt követően azonban már nem volt azonos súlycsoportban a két együttes, a sokkal hatékonyabban védekező és pontosabban támadó házigazdák egy 8–1-es sorozattal tíz perc alatt elhúztak, a szünetben pedig 19–13-ra vezettek.

A Vác a második félidőben sérülés miatt nem számíthatott válogatott irányítójára, Lakatos Ritára, eleinte mégis sikerült öt gólra csökkentenie a hátrányát. A 42. perctől a vendégcsapat védelme megint nem tudott megálljt parancsolni a dán akcióknak, a Herning-Ikast tetszés szerint növelte előnyét, a váci gólokra rendre három találattal válaszolt. A hajrában némileg csökkentette a különbséget a magyar együttes, ám a súlyos vereséget ezúttal sem kerülhette le.

A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak norvég balátlövője, Helene Gigstad Fauske volt, aki mind a 14 lövését gólra váltotta. Váci részről Szabó Laura kilenc alkalommal talált be.

A két győzelemmel és egy döntetlennel álló Siófok KC vasárnap a román Dunarea Brailát fogadja az El csoportkörében, az egy győzelemmel és immár három vereséggel álló váciak pedig jövő vasárnap a Paris 92 vendégei lesznek.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
HERNING-IKAST HB (dán)–VÁCI NKSE 39–29 (19–13)
Ikast, zárt kapuk mögött. V: Jaskins, Zabko (lettek)
IKAST: Englert – Hougaard 2, Skogrand 2, M. Sando 3, BAKKERUD 5, FAUSKE 12 (2), N. Kristensen 1. Csere: RYDE (kapus), S. Petersen 1, Simonsen 1, Möller 3, Brandt 2, FRIIS 6, Troelsen 1. Edző: Kasper Christensen
VÁC: Bukovszky – Diószegi 3, Hámori 3, Lakatos R., SZABÓ LAURA 9 (4), Kácsor 4, Szondi 1. Csere: Bálint A. (kapus), ARON 6, Szeberényi, Bárdy, Radoszavljevics 1, Pálffy A. 2. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 9. p.: 5–3. 11. p.: 6–6. 15. p.: 8–8. 24. p.: 15–10. 37. p.: 21–16. 44. p.: 27–19. 49. p.: 33–21. 53. p.: 37–23
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Húsz percig tudtuk tartani magunkat. Lakatos Rita kiválását nagyon megéreztük, védekezésben és támadásban is felborult minden, amire előzetesen készültünk és amit gyakoroltunk. Támadásban hibáztunk a befejezéseknél és a saját kapunk előtt is sokat rontottunk. Az első félidő második felében dőlt el a mérkőzés, ezt követően már csak szaladtunk az eredmény után. Sajnálom, hogy nem sikerült tíz gólon belülre kerülni. Nem szoktam erre hivatkozni, de most már tényleg tartalékosak vagyunk és ebben az összeállításban ez a szint nekünk már magas és sok volt.

A Zvezda Zvenyigorod (orosz)–Paris 92 (francia) mérkőzést elhalasztották

AZ ÁLLÁS
1. Herning-Ikast 4 3 1 134106 6
2. Paris 92 2 2 6056 4
3. VÁC 4 1 3 121140 2
4. Zvezda 2 2 5467 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik