Női kézilabda BL: a saját tempóját diktálná a Fradi a Buducsnoszt ellen

Vágólapra másolva!
2023.03.18. 07:56
null
Elek Gábor nehezen tudja elképzelni, hogy már a párharc első mérkőzésén eldőljön a továbbjutás (Fotó: Koncz Márton)
Az FTC-Rail Cargo Hungariának a legjobb nyolc közé jutásért a női kézilabda Bajnokok Ligájában a Buducsnoszt Podgoricát kell felülmúlnia két mérkőzésből álló párharcban. Az első találkozót szombaton Montenegróban játsszák (kezdés: 16.00, élőben az NSO-n).


Két évvel ezelőtt fájdalmas körülmények között búcsúzott a Ferencváros a Buducsnoszt elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben. Az első mérkőzést a montenegrói együttes három góllal nyerte meg odahaza, majd a budapesti visszavágó fél­idejében már hat góllal vezetett. Innen kezdett őrült rohanásba a Fradi, a hajrára fordítani tudott, sőt volt, hogy már két góllal vezetett – végül nem sikerült továbbjutnia, csak egy góllal, 29–28-ra nyert.

„A tavalyi, Ljubljana elleni búcsú is fájó volt, de a két évvel ezelőtti talán még emlékezetesebb. Nagyon fontos lenne most továbbjutni” – mondta Elek Gábor, az FTC mestere.

A zöld-fehérek péntek reggel utaztak el a mérkőzés helyszínére. Nem mondhatni, hogy ideális volt a felkészülésük, hiszen többen sérüléssel, betegséggel küzdöttek az elmúlt napokban. A szakmai stáb bízik abban, hogy mindenki hadra fogható lesz, de csak szombaton, az összecsapás napján derül ki, ki léphet végül pályára a páros csata első mérkőzésén.

„Hosszabb szünet után lépünk pályára a Bajnokok Ligájában, ám volt pauza a válogatottak programja miatt is, ezek után azért mindig nehéz újra összekovácsolni a társaságot. A Vác elleni keddi bajnokin még hiányzott a sebességünk, de nem lehetnek kifogásaink” – jelentette ki Elek Gábor.

A két csapat az elmúlt években rengeteg mérkőzést vívott egymás ellen. A Ferencváros edzője nem vár nagy meglepetést az ellenféltől, szerinte a montenegróiak stílusa nem változott, igyekeznek lassítani a játékot, a védekezésük továbbra is kemény és fegyelmezett, míg támadásban erőltetik az egy az egy, illetve kettő a kettő elleni játékot, nem siettetik az akciók befejezését.

„Kulcskérdésnek látom, hogy ne vegyük fel az ő tempójukat, hanem erőltessük rájuk a miénket – folytatta Elek.  – A két mérkőzésből álló párharcokat természetesen jelentősen befolyásolja az első mérkőzésen elért eredmény, de nehezen tudom elképzelni, hogy ezúttal már Podgoricában eldőljön a továbbjutás – bármelyik fél javára.”

A Ferencváros előtt tehát kemény feladat áll, a Bajnokok Ligájában szereplő másik magyar csapat, a Győri Audi ETO KC viszont még pihenhet, hiszen a csoportkörben másodikként végzett saját nyolcasában, és ezzel automatikusan a legjobb nyolc közé került, majd csak a negyeddöntőben kell pályára lépnie.


NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
16.00:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00: Storhamar–Odense (Tv: Sport1)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.00: Krim Mercator Ljubljana (szlovén)–Rapid Bucuresti (román) (Tv: Sport1)
16.00: Brest Bretagne (francia)–Esbjerg (dán) (Tv: Sport1)
A visszavágókat március 25–26-án rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik