Női kézilabda: a Siófoknál új időszámítás kezdődik

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 10:08
null
Talán csak a képen elszántnak tűnő Nerea Pena távozása után lesz ismét egységes a siófoki együttes (Fotó: Dömötör Csaba)
A csütörtökön három fontos játékosával szerződést bontó Siófok KC-nél új időszámítás kezdődik. Zdravko Zovko személyében új a vezetőedző, kérdés, hogy a keretben történt változások milyen hatással lesznek az eredményekre.

 

Ezt tavasszal még nem gondoltuk volna.

A Siófok az EHF-kupa címvédőjeként második helyen állt a magyar bajnokságban, és minden jel arra utalt, hogy a 2020–2021-es évadban a Ferencváros helyett és a Győr mellett második magyar csapatként a Bajnokok Ligájában szerepelhet – szóval a Balaton partján rózsaszínűnek tűnt minden.
Persze azzal kevesen számoltak, hogy a koronavírus-járvány miatt félbe kell szakítani a bajnokságot, és az előző kiírásban elért helyezések alapján mégis a Fradi indulhat a legrangosabb nemzetközi sorozatban, a Siófok pedig még szabadkártyát sem kap.

Zdravko Zovko, a Siófok edzője

„Edzőként természetes az, hogy a lehető legjobb játékosokat szeretnéd a csapatodba tudni, de talán még fontosabb az az alapelv, hogy aki nem akar itt lenni, aki menni akar, azt el kell engedni. Ugyan még csak pár napja kezdtük el a közös munkát, de nagyon motiváltnak látom a lányokat. Arra koncentrálunk, aki itt van velünk. A novemberi mérkőzések után meg fogjuk vizsgálni, hogy milyen lehetőségeink vannak az átigazolási piacon a távozók pótlására.”

A sikeredző, a norvég Tor Odvar Moen távozására viszont felkészülhetett a klub, hiszen a szakember karácsonykor jelentette be, hogy családi okok miatt az idény végeztével elköszön. A siófoki vezetőség a folytonosságra szavazott, addigi segédjét és honfitársát, Bent Dahlt léptette elő, a keretet pedig a remélt BL-szereplésre tervezte meg.

Október közepére viszont oda jutottunk, hogy a siófokiak szinte mindent kezdhetnek elölről. A Bajnokok Ligája helyett a második számú kupasorozat, az Európa-liga maradt a Somogy megyeieknek, Dahl pedig néhány hónap alatt megbukott, mert ugyan a Győrtől ki lehet kapni, de a debreceni, illetve az MTK-tól elszenvedett vereség egy merész álmokat szövögető klubnál nem fért bele, a norvég – siófoki vezetőség által is elismerten – nem tudta kezelni az „egókat” az öltözőben.

Fodor János, az egyesület ügyvezetője nem titkolta: ez a keret a BL-re lett tervezve. A sportdiplomáciai, aztán a szakmai csalódások viszont kikezdték az egységet, amely edzőváltáshoz vezetett, a nagynevű és korábban kiváló eredményeket elérő Zdravko Zovko vállalta, hogy rendet teremt Siófokon.

Igen ám, csak éppen az újratervezést létszámában és minőségében is egészen más kerettel kezdheti el, mint elődje, hiszen a klub előbb Nerea Pena munkavégzését függesztette fel, csütörtökön pedig közös megegyezés után elköszönt két holland világbajnokától, Danick Sneldertől és Laura van der Heijdentől, valamint a német hálóőrtől, Dinah Eckerlétől is. Fodor János a hét elején az M4 Sportnak adott interjújában már pedzegette, hogy a közelmúlt tapasztalatai alapján a klub nem biztos, hogy beszállna abba az anyagi versenybe, amely a BL-szerepléshez kellhet, és jelen helyzetben inkább azt szeretné, hogy újra mosolygós közösség legyen a siófoki, ehhez pedig reálisan kell elhelyezniük magukat mind a hazai, mind a nemzetközi térképen.

Az szinte biztos, hogy Snelder, Van der Heijden és Eckerle nem érezte maradéktalanul jól magát a Balaton-parton, egyébként nem került volna sor a kenyértörésre. Hogy a döntésben mekkora szerepe volt a szakmai csalódottságnak, vagy a rossz szereplés miatt az esetleges anyagi retorziónak, nagy kérdés, de a közös megegyezés azt tükrözi, hogy egyik fél sem azt kapta a másiktól, amit előzetesen várt. Ezenkívül függőben van még Nerea Pena jövője, akinek menedzsere folyamatosan tárgyal a klubvezetőséggel, nyilván az elválás részleteiről – általában az ilyen ügyek nem azzal zárulnak, hogy rehabilitálják a játékost, mintha mi sem történt volna...

A zűrzavart még fokozza, hogy a keretet elérte a járvány, amikor a frissen kinevezett Zdravko Zovko még el sem tudta kezdeni az érdemi munkát. Igaz, legalább a három játékos és Pena vélhető távozása után mindenki tiszta lappal indulhat.

Eckerle búcsúját követően a kapuban Szikora Melindára még nagyobb teher hárul majd, munkájában a 18 éves Csapó Kincső segítheti, akit a Siófok a nyáron Szombathelyre adott kölcsön, majd a múlt héten visszarendelte. Beállóban még nagyobb űr tátong Snelder távozásával, hiszen elvileg egyedül a horvát Katarina Jezic bevethető ezen a poszton, ide vélhetően igazolni kell valakit. A jobbátlövő Laura van der Heijden posztján a rutinos Tomori Zsuzsanna, illetve Kiss Nikolett, valamint Mazák-Németh Csilla bevethető. S bár tudjuk, hogy Nerea Pena játékintelligenciája, vezetői képessége aranyat ér, de irányítóként a francia Gnonsiane Niombla, illetve a válogatott bő Eb-keretéből kimaradó, térdsérüléséből lábadozó Tóth Gabriella magas minőséget képvisel.

Úgy tűnik, hogy a Siófok túléli a veszteséget, és összetartó, jó közösséget is építhet Zovko, amely ebben az összetételben is odaérhet a dobogóra. Persze a keret sokkal sebezhetőbb, főleg amikor a bajnokság és a nemzetközi kupa együttes terhelésének kell megfelelnie. Talán ezért is nyilatkozta Zovko, hogy november után szétnéz azért a Siófok a játékospiacon.

Az esetleges igazolásokból azért kiderül majd, hogy milyen irányba indul a klub: feladja-e BL-álmát, vagy a 19-re lapot húz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik