Női kézi-vb: születésnapos újoncunk már késznek érzi magát az NB I-re

NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Valencia)NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Valencia)
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 17:51
null
A születésnapos Albek Anna (balra) góllal debütált első felnőttvilágversenyén (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Tomori Zsuzsanna távolmaradása nyitotta meg az utat Albek Anna előtt a magyar női kézilabda-válogatott szűkített világbajnoki keretébe. A jobbátlövő ráadásul éppen a 20. születésnapján debütálhatott a spanyolországi tornán, amit egyből góllal hálált meg a szlovákok elleni nyertes nyitó meccsünkön. A Metzingen légiósa úgy érzi, lassan készen áll arra, hogy az NB I-ben is megállja a helyét.

 

A remek adottságokkal rendelkező balkezes átlövő nyolc percet kapott a Szlovákia elleni vb-csoportmeccs hajrájában, és bár az első lövése még a kapufán csattant, ez nem szegte kedvét, és a második már a hálóban kötött ki.

„Az egyik álmom már azzal teljesült, hogy ilyen fiatalon itt lehetek a világbajnokságon – elevenítette fel Albek Anna a szünnapon tartott médiaeseményen. – Boldog voltam, hogy így debütálhattam, nem sokaknak adatik meg, hogy erre éppen a születésnapjukon kerüljön sor. Örülök, hogy góllal is meg tudtam hálálni a bizalmat.”

A fiatal játékosnak éppen csütörtökön volt a 20. születésnapja, amiről természetesen a csapat sem feledkezett meg. A meccs után este felköszöntöttek a lányok, három kis tortát kaptam, és még énekeltek is nekem” – folytatta Albek, akiben saját elmondása szerint a bemelegítéskor még volt némi feszültség, de miután beállt, már nem izgult.

„Mindig lehet persze jobb, de elsőre elégedett vagyok a játékommal – értékelte saját teljesítményét a 189 cm magas átlövő, aki eredetileg úgy számolt, csak az első pár napban készül együtt a felnőttválogatottal. Mielőtt csatlakoztam volna a huszonegy fős kerethez, jött a bejelentés Tomori Zsuzsanna döntéséről. A kapitány azzal hívott fel, hogy ne három napra készüljek, amiről eredetileg szó volt, hanem három hétre, mert lehet, ott leszek a szűk keretben. Az összetartás során meg tudtam mutatni, hogy ide való vagyok.”

A KAPITÁNY SZERINT TÖBBET KELLENE JÁTSZANIA

Albek Annáról természetesen kikértük a szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir véleményét is:

Magas, balkezes, lövő és hármas védő: nem nagyon látok a magyar mezőnyben hasonló paraméterekkel rendelkező játékost, és nem csak a korosztályára gondolok – kezdte jellemzését a szakember. – Kár lenne, ha elveszne. A beválogatása részben megelőlegezett bizalom volt, de Tomori visszalépése megnyitotta előtte az utat. Nem árt a csapatnak, ha a pályán van, mindig segít. Még fiatal, ezért is kap kevesebb időt, de eddig a franciák és a szlovákok ellen sem lógott ki a sorból. Hosszú távon gondolkozom vele kapcsolatban. Fejlődnie kell sok mindenben, ráadásul a klubjában előtte van egy német válogatott játékos. Olyan csapathoz kellene igazolnia, ahol több lehetőséget kap muszáj lenne ezt meglépnie. Nagy szükségünk van hármas védőre, nincs igazán konkurencia ezen a poszton.

A zentai születésű, adai nevelésű tehetség óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy bekerült a magyar nemzeti csapatba, folyamatosan kapja az üzeneteket az otthoniaktól, hogy mennyire büszkék rá. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány azt várja tőle, hogy nyugodtan játsszon, és mindenkivel találja meg az összhangot, védekezésben pedig adjon stabilitást. A keret nagy részét már ismerte, de a többiek is megkönnyítik a beilleszkedését.

A junior Eb-aranyérmes játékos a grazi évek után 2020 nyarától a Bundesligában szereplő Metzingen tagja. „Jól érzem magam, egy másik kultúrához kellett alkalmazkodnom, és bár a bajnokság nem olyan erős, mint régebben volt, próbálok értékes tapasztalatot gyűjteni. Úgy gondolom, a gyorsaságomon fejlesztettem, és védekezésben is előreléptem. Döntéshozatalokban azonban még javulnom kell támadásban.”

Őt is meglepte, hogy Metzingenbe igazolása előtt itthonról kereste a Ferencváros és a Siófok, míg Franciaországból többek között a Nantes és a Brest, azonban a fokozatos fejlődés elvét szem előtt tartva akkor még a német bajnokság mellett döntött.

„Most már készen állnék az NB I-re, és a kapitány is jobban örülne annak, ha szem előtt lennék. Szeretné, ha a magyar bajnokságban is kipróbálnám magamat, mert jól szolgálná a további fejlődésemet. Reális esély van rá, meglátjuk, milyen ajánlatokat fogok kapni, és hogyan döntök. Jelen pillanatban azonban csak a vébére koncentrálok.”

A mieink szombaton 20.30 órától a csehek ellen folytatják a tornát, a csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe.

25. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (SPANYOLORSZÁG, DECEMBER 1–19.)
A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 4., 20.30:
MAGYARORSZÁG–Csehország (Tv:M4 Sport)
December 6., 20.30:MAGYARORSZÁG–Németország (Tv:M4 Sport)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 1 1 31–21 +10 2
2. MAGYARORSZÁG 1 1 35–29 +6 2
3. Szlovákia 1 1 29–35 –6 0
4. Csehország 1 1 21–31 –10 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA – RÉSZLETES NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvár), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
Jobbszélsők:Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO) Jobbátlövők:Albek Anna (TuS Metzingen – Németország), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók:Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók:Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Szabó Laura (MTK Budapest), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők:Háfra Noémi (Győri Audi ETO), Kácsor Gréta (Váci NKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők:Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Fodor Csenge (Győri Audi ETO)
Elkülönítve: Schatzl Nadine (Győri Audi ETO) – pozitív koronavírusteszt
Szövetségi kapitány:Golovin Vlagyimir
A világbajnokságon mérkőzésenként 16 játékos nevezhető.

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Granollers):   
Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia
B-csoport (Llíria):   Orosz csapat, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
C-csoport (Castelló):    Norvégia, Románia, Kazahsztán, Irán
D-csoport (Torrevieja):   Hollandia, Svédország, Puerto Rico, Üzbegisztán
E-csoport (Llíria):    Németország, MAGYARORSZÁG, Csehország, Szlovákia
F-csoport (Granollers):    Dánia, Dél-Korea, Tunézia, Kongó
G-csoport (Castelló):   Horvátország, Japán, Brazília, Paraguay
H-csoport (Torrevieja):   Spanyolország, Ausztria, Argentína, Kína
A csoportok első három helyezettje bejut a középdöntőbe (AB-, CD-, EF- és GH-ág).

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Nedelykov Tamás, Papp Bálint

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik