Női kézi: Triscsukot elküldte az Érd, a válogatottnál várják

MTI MTIMTI MTI
2014.09.20. 15:38
Felmondtak Triscsuk Krisztinának, az érdi női kézilabdacsapat több poszton is bevethető, válogatott játékosának, aki már el is költözött a városból – írta szombaton a jochapress.hu.

A hír szerint a pénteki edzést követően azonnali hatállyal küldte el a 29 éves játékost Szabó Edina vezetőedző. Sem őt, sem mást nem sikerült elérni, végül Németh András szövetségi kapitánnyal szombat délben tudott beszélni a JochaPress.

„Arról én is hallottam, hogy a hír igaz – így Németh András. – A belső viszonyokat nem ismerem. Azt viszont tudom, hogy nekem a válogatottban soha semmiféle gondom nem volt a több poszton is használható játékossal, így a történés engem hideg zuhanyként ért.”

A szakvezető hozzátette, hogy ő nem változtat Triscsukkal kapcsolatos véleményén, s feltétlenül számít rá továbbra is a válogatottban, amely a decemberi, magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságra készülődve legközelebb október 6-án találkozik, egyhetes összetartás keretében.

Legfrissebb hírek

„Komoly problémák jelentkeztek a 169 milliós támogatás körül” – éles állítások a DKKA múltjáról

Kézilabda
2026.06.04. 17:52

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55

Meglepték a szurkolók a BL négyes döntőjére készülő Győri Audi ETO játékosait – videó

Kézilabda
2026.06.03. 15:28

Női kézi NB I: megkapta aranyérmeit az ETO; Szucsánszki, Cvijics és Hornyák Dóra is elbúcsúzott

Kézilabda
2026.05.31. 19:59

A Debrecen legyőzésével biztossá tette bajnoki címét a Győri Audi ETO!

Kézilabda
2026.05.24. 19:37

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
2026.05.20. 17:04

Női kézi: az Eger feljutott az élvonalba

Kézilabda
2026.05.16. 22:08

Női kézi NB I: alaposan megizzadt a Fradi, amely drámai hajrában legyőzte a DVSC-t

Kézilabda
2026.05.16. 17:05
Ezek is érdekelhetik