Női kézi NB I: végül biztosan nyert a DVSC a Kohász ellen

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 16:46
null
Deszpotovics nyolc gólig jutott (Fotó: Kovács Péter)
A DVSC kilenc góllal győzött hazai pályán a Dunaújváros elleni a női kézilabda NB I-ben, míg a Mosonmagyaróvár öt vereséget követően nyert ismét. 

 

Nem indította jól a meccset a kemény menetelésbe fogó DVSC a Dunaújváros ellen, a Bulath Anita vezette (a korábbi debreceni átlövő nyolcszor talált be a találkozón) Kohász tudott vezetni az első negyedórában, a Loki a 14. percben került először előnybe.

A szünetben néggyel ment a hazai együttes, innen még kettőre visszajött az Újváros, de 18–16 után már egyre inkább ellépett a DVSC, amely végül kilenccel nyert. Jelena Deszpotovics nyolc gólig jutott, míg a kapuban a német Ann-Cathrin Giegerich 11 védéssel és 46 százalékkal zárt. A hajrában a fiatal Török Lilly is bemutatkozott a felnőttcsapatban.

A nap másik meccsén öt vereséget követően tudott ismét nyerni a Mosonmagyaróvár, a dunántúli csapat a Kisvárdát múlta felül.

NŐI KÉZILABDA NB I
DVSC SCHAEFFLER–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 35–26 (17–13)
Debrecen, zárt kapuk mögött. V:
Horváth P., Marton B.
DEBRECEN:
CSAPÓ KYRA 1 – Arany 3, Kovács Anna 5 (2), VÁMOS P. 5, Tóvizi 1, Hornyák D., VANTARA-KELEMEN 6. Csere: GIEGERICH (kapus), DESZPOTOVICS 8, PETRUS 4, Karsten 1, Bánfai K. 1, Csernyánszki, Vámosi P., Török L. Edző: Kudor Kitti
DUNAÚJVÁROS: Wéninger – Mihály P., Ferenczy F., SZALAI B. 6, Nick 3, BULATH 8 (1), Kazai 3. Csere: Hlogyik, Babovics (kapus), Barján 3, Dabevszka 2, Román 1 (1), Horváth G., Krupják-Molnár, Fodor N. Edző: Vágó Attila
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–2. 8. p.: 2–4. 14. p.: 8–7. 19. p.: 10–7. 24. p.: 14–8. 32. p.:17–15. 38. p.: 22–16. 41. p.: 23–19. 46. p.: 27–20
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti:
– Nem kezdtük jól a mérkőzést, de átbeszéltük a hibákat, ezt követően pedig feljavult a játékunk. Vannak megmozdulások és elemek, amelyek miatt bosszús vagyok, ezeket rövid időn belül át fogjuk venni, hogy már a közeljövőben is tovább javuljon a játékunk.
Vágó Attila: – A meccs elején mentálisan frissek voltunk, megvolt a megfelelő koncentráció. Ahogy elkezdtünk fáradni, jöttek a hibák is a játékunkban, amelyet jól használt ki a Debrecen.

MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 27–19 (14–11)
Mosonmagyaróvár, zárt kapuk mögött. V:
Felhő, Öcsi
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – Katona 3, KOVÁCS P. 3, GYIMESI, Horváth B., HUDÁK, Stranigg Zs. 3. Csere: Herczeg L., Soltész K. (kapusok), Tóth Eszter 5 (1), SZARKOVÁ 6, Lancz 3, Hajtai 1, Sirián 3, Kellermann. Edző: Gyurka János
KISVÁRDA: Pásztor B. – UDVARDI 5, Habánková, Bouti, Dombi L., Siska 1, T. Milosevics 3. Csere: Mátéfi D., Leskóczi (kapusok), Termány 2, Szabó Nina 3 (3), MÉSZÁROS-MIHÁLFFY 4, Dombi K. 1. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–1. 7. p.: 2–2. 12. p.: 4–3. 16. p.: 7–3. 20. p.: 8–6. 24. p.: 10-8. 35. p.: 15–11. 41. p.: 18–14. 45. p.: 19–14. 55. p.: 24–17
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Gyurka János:
– Most sem volt zavartalan a felkészülésünk, hiszen válogatott játékosainkkal csak két napot tudtunk közösen edzeni. Viszont ez a mérkőzés nyilvánvalóan mentálisan is rendbe rakott minket. Ismét olyan csapategységet láttam, amellyel el tudtuk viselni a technikai hibáinkat, a kihagyott büntetőket. Ehhez párosult a hatékony, szervezett és agresszív védekezés, ami alapfeltétele volt a győzelmünknek.
Bakó Botond: – Három jó mérkőzés után, bizakodva érkeztünk, de el kell ismernünk, hogy most nagyon gyengén kézilabdáztunk. Eddig ilyen gyenge teljesítményt még nem nyújtottunk a bajnokságban, tehát nem is értem, hogy mi történt most velünk. A Mosonmagyaróvár jól játszott, kiválóan védekezett és támadásban is mindig volt eredményes játékosa. A jobb csapat győzött, de sokáig nem szabad ezzel foglalkoznunk, jönnek sorra a megméretések, ki kell javítanunk a hibáinkat.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 19 19 702–381 +321 38
2. FTC 18 17 1 634–408 +226 34
3. Vác 20 14 6 607–572 +35 28
4. MTK 20 13 2 5 623–617 +6 28
5. Siófok 20 13 7 625–554 +71 26
6. Mosonmagyaróvár 19 13 6 547–515 +32 26
7. Debrecen 18 12 1 5 536–467 +69 25
8. Érd 17 6 1 10 455–530 –75 13
9. Kisvárda 20 6 14 488–558 –70 12
10. Dunaújváros 20 6 14 525–597 –72 12
11. Fehérvár 19 6 13 500–589 –89 12
12. Boglári Akadémia-SZISE 20 3 1 16 521–631 –110 7
13. Szombathely 20 3 17 495–660 –165 6
14. Békéscsaba 20 1 1 18 468–647 –179 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik