Női kézi NB I: sokáig szorossá tette a meccset az MTK az FTC ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 19:46
null
Kovács Anett nyolcig jutott (Fotó: Török Attila, archív)
A Ferencváros hazai pályán négy góllal nyert az MTK ellen a női kézilabda NB I 4. fordulójában, míg az Érd egy találattal bizonyult jobbnak a Fehérvárnál.

 

Az FTC teljesítményén érezhető volt az elmúlt hétvégi kimerítő rosztovi túra, avagy az MTK sokáig tudta tartani a lépést. A Fradi 24–22 után egy hatos sorozattal lépett el a második félidőben, innen Golovin Vlagyimir együttese csak közte négyre tudott visszajönni a lefújásig. A hazai oldalon Kovács Anett, a vendégeknél Pál Tamara jutott el nyolc gólig.

A Fehérvár a meccs nagy részében vezetett Érden, azonban Triscsuk Krisztina sérülése megzavarta a vendégeket, és a hazai együttes a meccs utolsó két gólját lőve fordítani tudott, megszerezve első pontjait. Az Alba mellett még a Szombathely áll pont nélkül a mezőnyben.

NŐI KÉZILABDA NB I
4. FORDULÓ
FTC RAIL CARGO HUNGARIA–MTK BUDAPEST 32–28 (17–16)
Elek Gyula Aréna
, 800 néző. Vezette: Bujdosó, Horváth V.
FTC:
BÍRÓ – KOVÁCS ANETT 8, Stolle, Behnke 2, Csiszár-Szekeres, BÖLK 5, MÁRTON G. 6. Csere: Janurik (kapus), GRBICS 4, Klujber 3, Kisfaludy 1, Szöllősi-Zácsik, Ballai A. 1, Malestein 2 (2), Ferenczy D. Edző: Elek Gábor
MTK:
GYŐRI B. – Bánfai K., Kekezovics 2, MARINCSÁK 6, Szabó Laura 1, Bujdosó-Gerháth 2, Pelczéder. Csere: Rutka-Győrffy (kapus), PÁL T. 8 (4), Mazák-Németh, Juhász Eszter, Dakos 2, Koronczai 3, SALLAI N. 4. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása.
10. perc: 5–2. 18. p.: 11–11. 40. p.: 22–18. 53. p.: 30–22.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek:
2/2, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Hasonló mérkőzésre számítottam, a fizikai fáradtság mellett tipikus válogatott hét előtti formát mutattak a játékosok. A győzelemnek örülök, de ennél többet tudunk.
Golovin Vlagyimir:
– Tudtuk, hogy fáradt lesz a Fradi, ezt kihasználtuk, ameddig tudtuk, de végül mi is elfáradtunk, és kijött a rutinbeli különbség. A tizennégy eladott labdánk soknak bizonyult.

ÉRD–ALBA FEHÉRVÁR KC 29–28 (15–16)
Érd, 400
néző. Vezette: Bíró Á., Kiss O.
ÉRD:
Györkös – Csáki L., VUKAJLOVICS 7, Szabó Kitti 2 (1), Sztankovics, KOPECZ 9 (2), Abilda 3. Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Horváth D., Mód 2, Kiss Dorottya, PARÓCZY 6, Pécsi. Edző: Horváth Roland
FEHÉRVÁR:
PIJEVIC – TÖPFNER 8 (2), Besszer 1, SZMBATIAN 5, Bardi, Triscsuk 4, Takó 4. Csere: Ohijama 3 (3), Hudák 1, Utasi 1, Boldizsár, Varga E., Gerháth K. 1. Edző: Boris Dvorsek
Az eredmény alakulása. 5. perc:
2–2. 9. p.: 6–3. 14. p.: 6–9. 20. p.: 9–12. 25. p.: 14–14. 38. p.: 16–20. 43. p.: 18–22. 50. p.: 23–23. 56. p.: 26–26.
Kiállítások:
6, ill. 2 perc
Hétméteresek:
6/3, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: –
Le a kalappal a lányok előtt, ahogy ma küzdöttek. Ez egy nagyon jó kiindulópont nekünk, hogy lássuk, mire vagyunk képesek és bízom benne, hogy ebben még van.
Boris Dvorsek: –
Elismerésem az Érdnek, mert végig harcolt. A kezünkben volt a győzelem, de Triscsuk Krisztina sérülése megfogta a csapatot, a védekezés nem tudta segíteni a kapusteljesítményt és a hajrában sok lövést hibáztunk, ezért elveszítettük a mérkőzést.

AZ ÁLLÁS
1. FTC 4 4 137– 97 +40 8
2. Győr 3 3 111– 78 +33 6
3. Debrecen 3 3 89– 68 +21 6
4. Vác 3 2 1 83– 69 +14 4
5. Dunaújváros 3 2 1 80– 75 +5 4
6. Kisvárda 3 2 1 87– 87 0 4
7. Mosonmagyaróvár 3 1 1 1 94– 96 –2 3
8. MTK 4 1 1 2 108–112 –4 3
9. Siófok 3 1 2 104–108 –4 2
10. Budaörs 3 1 2 64– 84 –20 2
11. Vasas 3 1 2 70– 95 –25 2
12. Érd 4 1 3 95–126 –31 2
13. Szombathely 3 3 81– 93 –12 0
14. Fehérvár 4 4 102–117 –15 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik