B. A., P. B. 2021.10.27 07:55 Frissítve: 2021.10.27 08:30

Női kézi NB I: robog a Loki, az FTC ellen is szoros csatát remél

Szerdán az FTC a hozzá hasonlóan százszázalékos Debreceni VSC-t fogadja a női kézilabda NB I-ben. Jó eséllyel ezúttal is izgalmas és feszült rangadót vív egymással a két élcsapat.

Ann-Cathrin Giegerich örül, hogy találkozhat a Fradi németjeivel (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Kiss Annamarie)

 

Egyelőre robog a Loki, és a következő megálló a Népliget. Az előző idények és az aktuális kiírás eddigi eredményei alapján is leszögezhetjük, szerda kora este rangadót vív a címvédő Ferencváros és a Debrecen a női kézilabda-élvonalban.

Mindkét csapat hibátlan az első öt bajnoki után, ami a Bajnokok Ligájában is veretlen fővárosiak esetében nem meglepő, míg a nyár óta új edzővel, a sikeres váci időszakot maga mögött hagyó Szilágyi Zoltánnal készülő, megerősödött debreceniek a közvetlen riválisnak számító Vác és Mosonmagyaróvár legyőzésével rögtön az első körökben jelezték, éremre esélyes csapatot építenek.

„Lépésről lépésre haladunk, így jutottunk el az öt győzelemig –   mondta Ann-Cathrin Giegerich, a DVSC német kapusa, aki a legutóbb bronzérmes mosoniak ellen 28–19-re megnyert bajnokin 24 lövésből 14-et megfogva, káprázatos, 58 százalékos hatékonysággal védett. – A Mosonmagyaróvár elleni rangadó megnyerése fontos volt, az pedig külön boldoggá tett, hogy ez volt az eddigi legjobb meccsem a Debrecenben. Szerdán három német játékos lesz az ellenfél csapatában, mindig örülünk, ha találkozunk. Az elmúlt idényben is kemény, izgalmas meccseket játszottunk a Fradival, és ez most is így lesz. A legjobbunkat kell nyújtani!”

Valóban, a két együttes az elmúlt években is rendre kiélezett küzdelmet vívott egymással, s az őszi formájuk alapján szerdán is jó esély nyílik a szoros és feszült csatára. A hajdúságiak veszélyesek lehetnek az NB I-es és a BL-küzdelmek miatt kemény terhelés és nagy nyomás alatt lévő Ferencvárosra.

„Az eddigi meccseinken a második félidők sikerültek jobban, mivel két jó sorunk van, így a szünet után mindig a magunk javára fordítottuk a mérkőzéseket    – szögezte le Szilágyi Zoltán edző. – Mindig akadt valaki, aki átsegítette a holtponton a többieket, ezért is mondhatom, hogy jó csapatunk van. A Fradi ellen új helyzet vár ránk, hiszen ez az első meccsünk az idényben, amikor nem rajtunk van a győzelmi kényszer. Felszabadult, jó játékot várok a csapattól, szeretnénk szoros meccset vívni – egy kiélezett végjátékban pedig bármi előfordulhat.”  

NŐI KÉZILABDA NB I
6. FORDULÓ – a szerdai program
17.30:
FTC-Rail Cargo Hungaria–DVSC Schaeffler (Tv: M4 Sport)
18.00: Moyra-Budaörs–Győri Audi ETO KC 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  1. Győr 5 5 186–128 +58  10
  2. FTC 5 5 165–120 +45  10
  3. Debrecen 5 5 143–112 +31  10
  4. Mosonmagyaróvár 6 3 1 2 181–175   +6    7
  5. Vác 6 3 3 163–158   +5    6
  6. MTK 5 2 1 2 144–140   +4    5
  7. Siófok 6 2 4 192–196   –4    4
  8. Kisvárda 5 2 3 130–142 –12    4
  9. Dunaújváros 6 2 4 158–172 –14    4
10. Budaörs 5 2 3 117–136 –19    4
11. Vasas 5 2 3 128–151 –23    4
12. Fehérvár 5 1 4 126–135   –9    2
13. Szombathely 5 1 4 138–167 –29    2
14. Érd514123–162–39   2

 

2021.11.26 19:11:51

Kézilabda PAPP BÁLINT (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Az olimpiai bajnok nagy előnyt szerzett az első félidőben a felkészülési meccsen, de a második játékrészben feljavult a magyar csapat.

2021.11.25 20:34:08

Kézilabda NAGY PÉTER, PAPP BÁLINT (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Remek első félidei teljesítményével begyűjtötte a két pontot a Tisza-parti alakulat, és feljött a második helyre.

2021.11.25 15:31:38

Kézilabda VINCZE SZABOLCS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Javította botlását a BL-ben a magyar csapat, idehaza már fölényes sikert aratott az ukrán csapat felett.

2021.11.20 17:18:03

Kézilabda BOBORY BALÁZS (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

Pintea hat, Fodor, Háfra és Nze Minko öt-öt gólig jutott, továbbra is hibátlanok Ambros Martínék.