Női kézi NB I: menesztette vezetőedzőjét az MTK

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 11:35
null
Vida Gergővel szerződést bontott az MTK (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
A női kézilabda NB I-ben négy mérkőzés után négy vereséggel a tabella utolsó előtti helyén álló MTK Budapest hivatalos honlapján tudatta, hogy október 17-én szerződést bontott eddigi vezetőedzőjével, Vida Gergővel.

Az MTK irányítását 2021 decemberében a szövetségi kapitánynak kinevezett Golovin Vlagyimirtól átvevő Vida Gergővel az előző bajnokságban nyolcadik helyen végeztek a fővárosi kék-fehérek, a mostani évadot viszont nem kezdték jól, hiszen négy mérkőzés után nulla ponttal állnak az utolsó előtti helyen, s csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg az utolsó helyen álló újonc Békéscsabát, mellyel épp október 21-én csapnak össze a Viharsarokban.

Az MTK közleménye kitért arra is, az új szakvezető szerződtetése kapcsán már elkezdték a tárgyalásokat, a vezetőedző kiválasztása után pedig a klub hivatalos felületein jelentik be az új trénert.

Vida Gergő az MTK előtt korábban dolgozott a DVSC és a Békéscsaba vezetőedzőjeként is.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 6 6 186–130 +56 12
2. Debrecen 6 4 2 179–148 +31 8
3. FTC 4 4 119–90 +29 8
4. Mosonmagyaróvár 5 3 2 162–138 +24 6
5. Vác 4 3 1 101–98 +3 6
6. Fehérvár 4 2 1 1 104–111 –7 5
7. Dunaújváros 5 2 1 2 139–159 –20 5
8. Budaörs 4 2 2 95–110 –15 4
9. Kisvárda 5 2 3 125–141 –16 4
10. NEKA 4 1 3 109–110 –1 2
11. Siófok 4 1 3 95–113 –18 2
12. Érd 5 1 4 124–157 –33 2
13. MTK 4 4 104–118 –14 0
14. Békéscsaba 4 4 90–109 –19 0
Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Jurek Gábor: Tíz év nem múlik el nyomtalanul

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 07:59
Ezek is érdekelhetik