Női kézi NB I: az FTC nagy csatát nyert meg Óváron

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.09. 19:47
null
Emily Bölk hat, Márton Gréta öt gólt lőtt az FTC-ben (Fotó: Dömötör Csaba – archív)
A Győr és az FTC is győzött a női kézilabda NB I 14. fordulójának szerdai játéknapján: az ETO nagyon magabiztosan múlta felül hazai pályán a Siófokot (40–26), míg a fővárosi zöld-fehérek szoros csatát nyertek meg Mosonmagyaróváron (31–34). Az este harmadik mérkőzésén a Vác érvényesítette a papírformát vendége, az Érd ellen (34–31).

 

Mosonmagyaróváron jól kezdtek a hazaiak, többször is megléptek három góllal, azonban 9–6 után zsinórban négy gólt kaptak, azaz már az FTC járt előrébb. Tóth Eszter két góljával megint az Óvárnál volt az előny (13–11), aztán a játékrész végén ismét a Fradi felé billent a mérleg nyelve. A fordulás után már csak kétszer tudott egyenlíteni Gyurka János csapata (16–16, 21–21), a fővárosiak tartották a néhány gólnyi távolságot, és a hajrát uralva elvitték a két pontot.

A győri mérkőzésen 3–3 után egyvégtében hét ETO-gól következett – Anne Mette Hansen és Lukács Viktória kettőt-kettőt lőtt a széria során –, és a hazaiak már a szünetben 12-vel vezettek a Siófok ellen. A fordulás sem hozott fordulatot, a győriek végül 40 gólig jutva, 14-gyel nyertek.

A váciak a meccs elején 6–0-s rohammal jelentős előnyt szereztek (8–2), a második félidő elején megvolt a közte tíz is (25–15), és ha az egyenlítésre nem is volt esélyük az érdieknek, a felzárkózás összejött.

NŐI KÉZILABDA NB I
14. FORDULÓ – szerdai mérkőzések

GYŐRI AUDI ETO KC–SIÓFOK KC 40–26 (23–11)
Győr, 2279
néző. V: Nagy F., Túróczy
GYŐR: LEYNAUD – LUKÁCS V. 5, Rju Un Hi, NZE MINKO 6, Blohm 3, ANNE M. HANSEN 7 (1), Fodor Cs. 2. Csere: Háfra N. 3, Pintea 5 (1), S. Oftedal 1, Brattset 2, Faluvégi D. 1, Schatzl Nadine 2, Kürthi 2, Ogonovszky 1. Edző: Ambros Martín
SIÓFOK: Vojnovic – Böhme 1, JANJUSEVICS 5, Debreczeni-Klivinyi 4, Jezic 4, Holta 2, Puhalák. Csere: HERCZEG L. (kapus), Wald 2 (1), Juhász F. 1, Szarková 1, Lapos 1, Such 2, Lakatos R. 3. Edző: Uros Bregar
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–3. 12. p.: 9–3. 16. p.: 13–6. 23. p.: 18–8. 38. p.: 27–13. 42. p.: 30–14. 51. p.: 35–20. 54. p.: 37–22
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– Az eredménnyel és a játékkal is elégedett vagyok. Mindkét csapat igyekezett a legjobbját nyújtani, a Siófok jó támadójátékát kemény koncentrációval sikerült kivédekezni, és ezekből az akciókból számos könnyű gólt dobtak a játékosaim.
Uros Bregar: – Nem könnyű Győrben jó eredményt elérni, de ez alkalommal is jó mérkőzést játszottunk. Akadtak csapatomnak igazán jó periódusai, időszakonként sikerült a tervezetteket végrehajtani, ezekből kell tovább építkeznünk.

MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 31–34 (14–16)
Mosonmagyaróvár, 1000
néző. V: Horváth P., Marton B.
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey – Mihály P., Asanin 4, KOVÁCS P. 3, Török L. 4, Tóth G. 4, HAJTAI 6. Csere: MISTINA K. (kapus), TÓTH ESZTER 9 (4), Milics 1, Török R. Edző: Gyurka János
FERENCVÁROS: Janurik – Malestein 3 (2), KLUJBER 4 (2), Szucsánszki 3, Kisfaludy, Szöllősi-Zácsik 4, MÁRTON G. 5. Csere: Suba S. (kapus), Csiszár-Szekeres, KOVÁCS ANETT 4, E. BÖLK 6, Stolle 1, Sirián 2, Hársfalvi 1, Tóth Nikolett 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–2. 7. p.: 5–3. 12. p.: 8–6. 16. p.: 9–8. 20. p.: 11–11. 24. p.: 13–13. 35. p.: 16–19. 41. p.: 20–21. 45. p.: 22–24. 55. p.: 27–31
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Gyurka János:
– Nagyon szoros, élvezetes mérkőzést tudtunk játszani a bajnokcsapattal, aminek nagyon örülök. Tartoztunk ezzel a fantasztikus közönségünknek, amely talán így el tudja fogadni, hogy a hajrában már nem maradt több erőnk. A Ferencváros is nagyot harcolt ezért a győzelemért, így mindkét csapat megérdemli a gratulációt.
Elek Gábor: – Mindenki látja, hogy Gyurka János és stábja remek munkát végez Mosonmagyaróváron, amihez további sikereket kívánok. A két szurkolótábor pedig olyan atmoszférát teremtett, amiben remek volt kézilabdázni. Szeretném kiemelni, hogy példaértékű az a tisztelet is, amit itt megkaptunk. Az eredménnyel elégedett vagyok, a játékkal azonban nem, mert sok volt a hiba és a fegyelmezetlenség.

VÁCI NKSE–ÉRD 34–31 (18–11)
Vác, 350
néző. V: Őri, Pozdena
VÁC: Pásztor B. – Diószegi 5, Hámori 4, Kuczora 11 (3), Helembai F. 2, Kácsor 5, Schatzl Natalie 3. Csere: Bukovszky (kapus), Világos 1, Ballai B. 2 (2), Grosch, Szondi 1. Edző: Ottó Katalin
ÉRD: Kántor – Bódi 1, Vukajlovics 9, Horváth D., Sztankovics 2, Szabó Kitti 10 (2), Fekete B. Csere: Hadfi (kapus), Kopecz 5 (1), Kiss D., Mód 1, Paróczy 1, Mézes 2, Csáki L. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–2. 8. p.: 8–2. 20. p.: 12–6. 35. p.: 23–14. 43. p.: 27–18. 49. p.: 28–24. 55. p.: 31–28
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 8/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Ottó Katalin:
– Nagy tartásról tett tanúbizonyságot az Érd, jelentős hátrányból állt fel, így az utolsó pillanatig kiélezett volt a mérkőzés. Kiválóan kezdtünk, támadásban és védekezésben is koncentrált volt a csapat és ezen a hullámon végig tudtunk menni, kitartott az előny. A második félidőben mintha elégedetté váltunk volna.
Horváth Roland: – Remekül kezdett a Vác, amire tulajdonképpen számítottam is, arra viszont nem, hogy mi ennyire rosszul értékesítjük a ziccereinket. Ez megpecsételte a sorsunkat az első félidőben, utána gyakorlatilag futottunk az eredmény után. A második játékrészben szépen feljöttünk, szépen küzdött és harcolt a csapat és ez a legfontosabb az olyan, nálunk jóval előrébb álló csapatok ellen, mint amilyen a Vác is.

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Február 11., péntek

18.00: Kisvárda–DVSC
Február 12., szombat
17.00: Budaörs–MTK
18.00: Alba Fehérvár–Vasas
Február 13., vasárnap
15.00: Szombathely–DKKA

AZ ÁLLÁS
1. Győr 14 14 440–291 +149 28
2. FTC 13 12 1 391–296 +95 24
3. Debrecen 13 10 3 353–304 +49 20
4. Vác 13 9 4 404–362 +42 18
5. Mosonmagyaróvár 14 7 1 6 448–420 +28 15
6. MTK 13 5 3 5 342–346 –4 13
7. Kisvárda 13 6 1 6 335–347 –12 13
8. Siófok 14 6 8 430–447 –17 12
9. Dunaújváros 13 5 8 347–377 –30 10
10. Budaörs 13 4 1 8 336–397 –61 9
11. Fehérvár 13 3 2 8 323–352 –29 8
12. Érd 14 4 10 355–410 –55 8
13. Vasas 13 3 10 351–427 –76 6
14. Szombathely 13 1 12 324–403 –79 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik