Női kézi NB I: az ETO 10–0-val megkapta a Csaba elleni meccset

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 11:46
null
Lukács Viktóriáék játék nélkül megkapták a három pontot (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) versenybizottsága 10–0-s gólkülönbséggel a Győri Audi ETO KC javára ítélte a két pontot a Békéscsabával szemben elmaradt NB I-es mérkőzés ügyében.

 

A találkozóra az eredeti tervek szerint csaknem három hónappal ezelőtt, szeptember 8-án került volna sor, de a mérkőzést nem rendezték meg, mert a Békéscsaba egyik, a meccsre a csapattársaival együtt elutazó játékosánál felvetődött a koronavírus-fertőzés gyanúja. A teszt eredménye nem érkezett meg az összecsapás tervezett kezdési időpontjáig, így a találkozó elmaradt. Két nappal később kiderült, hogy a meg nem nevezett sportoló mintája negatív lett.

„Az MKSZ etikai és fegyelmi bizottsága megállapította, hogy a mérkőzés elmaradása a Békéscsabai ENK SE mulasztása miatt következett be. Az elsőfokú határozatot a Békéscsabai ENK SE nem fellebbezte meg, így az jogerőssé vált. A kézilabdázás szabálykönyve szerint elmaradt mérkőzés esetén az eljáró versenybizottságnak meg kell vizsgálni a felelősség kérdését, és a döntésnél a vétlen csapat semmiképpen sem szenvedhet hátrányt. A bizottság úgy ítéli meg, hogy a Győri ETO KC mint vétlen csapat a bajnokság során elhalasztott mérkőzések magas száma miatt akkor nem kerül hátrányba, ha nem kötelezi a bizottság a mérkőzés újrajátszására” – olvasható az MKSZ klubokhoz eljuttatott határozatában.

A győriek közleménye hozzáteszi, ha az ETO a bajnokság végén bármely csapattal azonos pontszámmal végezne és a gólkülönbség döntene a helyezéséről, akkor a Békéscsabával szemben 10–0-ra jóváírt mérkőzés eredménye kiesne a számításból, úgy, ahogy a rivális együttes Békéscsaba elleni hazai mérkőzésének eredménye is. Az ETO ezért is fogadta el a megállapított eredményt, és nem ragaszkodott a meccs lejátszásához. Az ide vonatkozó szabály arról rendelkezik, hogy csak a pályán eldőlt, azaz ténylegesen lejátszott mérkőzések számítanak bele a gólkülönbség számításába!

AZ ÁLLÁS
1. Siófok 10 7 3 317–249 +68 14
2. Győr 6 6 194–99 +95 12
3. Mosonmagyaróvár 7 6 1 194–192 +2 12
4. FTC 5 5 165–107 +58 10
5. Debrecen 7 5 2 197–172 +25 10
6. MTK 6 4 2 187–180 +7 8
7. Vác 9 4 5 234–255 –21 8
8. Boglári Akadémia-SZISE 6 2 4 173–176 –3 4
9. Kisvárda 6 2 4 146–163 –17 4
10. Dunaújváros 7 2 5 177–198 –21 4
11. Szombathely 7 2 5 183–222 –39 4
12. Érd 7 2 5 179–218 –39 4
13. Fehérvár 6 1 5 149–193 –44 2
14. Békéscsaba 7 7 134–205 –71 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik