Női kézi NB I: a bajnokságban is nyert az FTC Debrecenben

Vágólapra másolva!
2022.03.23. 19:19
null
Emily Bölkék fontos győzelmet arattak Debrecenben (Fotó: Török Attila)
A címvédő Ferencváros 29–23-ra nyert Debrecenben a női kézilabda NB I 19. fordulójának rangadóján, míg a Győri ETO kiütötte az Érdet.

 

Két hete a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összecsapott a DVSC és az FTC, akkor a fővárosiak némi meglepetésre nagyon simán, nyolc góllal tudtak nyerni. Azon a meccsen súlyos térdsérülést szenvedett a Loki kapusa, Ann-Cathrin Giegerich, a német légiós mellett ezúttal Deonise Fachinello sem állt Szilágyi Zoltán rendelkezésére. Ott volt viszont Vámos Petra, aki az említett összecsapáson már az elején kivált. Az FTC-nél a sérülteken (Bíró Blanka, Kovacsics Anikó, Julia Behnke) kívül Szucsánszki Zita volt a kimaradó.

A népligeti együttes irányított az elejétől kezdve, de a DVSC szorosan követte. A Lokinak ezúttal sem volt szerencséje a sérülésekkel, Karina Jezsikava bokája kifordult egy kitámasztásnál, a társai ölben vitték le a pályáról. Az FTC kétszer is kettős emberhátrányba került az első játékrészben, miután a jobbszélsők beléptek Petrus Mirtillnek. A DVSC 7–7-nél utolérte ellenfelét, azonban a vezetést nem tudta átvenni, Itana Grbics góljainak is köszönhetően a szünetre ötgólos vezetésre tett szert az FTC (12–17).

A folytatásban már négy perc után időt kellett kérnie Szilágyinak, miután a játékosai nem boldogultak az FTC védekezésével, ráadásul sorra adták el a labdákat. Átálltak hét a hat elleni játékra, amivel meg tudták fogni a meccset, és rendre gólig vagy hetesig tudtak játszani, védekezésben azonban nem jött be a Lokinak a nyitottabb formáció.

Közben Petrus bokája is kifordult, miután rálépett a visszazáró Malesteinre. Az újabb sérülés ellenére az eredményes támadójátékkal a hajrára sikerült hatról háromra zárkózni, lázba hozva a hazai szurkolókat. Szorosabb azonban már nem lett az állás, Grbics újabb fontos gólt lőtt, és Janurik Kinga meg kulcspillanatokban védett, a legvégén üres kapura is betalált, ezzel nyert 29–23-ra az FTC. A DVSC először kapott ki hazai pályán az idényben az NB I-ben, míg az Fradi szombaton kezdi meg a Krim Ljubljana elleni BL-párharcot.

A listavezető Győri ETO az Érdet tömte ki, Kari Brattset kilenc, Veronica Kristiansen hét góllal járult hozzá a 24 gólos sikerhez (42–18). A kisalföldiek kapujában mindkét francia klasszis, Amandine Leynaud és Laura Glauser is ötven százalékkal védett.

NŐI KÉZILABDA NB I
19. FORDULÓ
DVSC SCHAEFFLER–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 23–29 (12–17)
Debrecen, 2000
néző. V: Horváth P., Marton B.
DEBRECEN: Csapó Kyra – M. Costa 2, Hornyák D., Jezsikava 1 (1), Bordás 2, Vámos P. 1, PETRUS 2. Csere: Kovács Anna, Poczetnyik, Szabó Nina 2, Planéta 6 (5), TÓVIZI 4, VÁMOS M. 3, Arany R. Edző: Szilágyi Zoltán
FTC: JANURIK 1 – Malestein 2 (1), Stolle 1, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 5, Edwige 2, E. BÖLK 5, MÁRTON G. 3. Csere: Suba (kapus), Klujber 2 (1), Kovács Anett 2, Csiszár-Szekeres, GRBICS 4, Hársfalvi 1, Kisfaludy 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–2. 11. p.: 4–6. 13. p.: 6–6. 16. p.: 7–10. 23. p.: 10–12. 27. p.: 11–15. 34. p.: 12–18. 45. p.: 18–22. 50. p.: 21–24. 55. p.: 22–27
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán:
– Puhányok voltunk védekezésben, túlságosan tiszteltük a Fradit. Volt olyan időszak, amikor sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, a meccs kritikus pillanataiban azonban sokat hibáztunk.
Elek Gábor: – Az első félidőben nagyobb volt az előnyünk, mint a legutóbbi Magyar Kupa-meccsen a Loki ellen. A második játékrészben viszont sokat hibáztunk. Nem volt könnyű ez a mérkőzés, a győzelmünk kulcsa az lehetett, hogy a kulcspillanatokban kevesebbet hibáztunk, mint ellenfelünk.

GYŐRI AUDI ETO KC–ÉRD 42–18 (22–8)
Győr, 2217
néző. V: Kiu G., Kiu T.
GYŐR: Leynaud – Lukács V. 4, Háfra N. 2, Nze Minko 4, BRATTSET 9 (2), V. KRISTIANSEN 7 (2), SCHATZL NADINE 5 (1). Csere: Glauser (kapus), BLOHM 5, Anne M. Hansen, Kürthi 1, S. Oftedal 3, Ogonovszky 2. Edző: Ambros Martín
ÉRD: Kántor – Bódi, Vukajlovics 4, Szabó Kitti 6 (5), Paróczy, Kopecz 3, Fekete B. Csere: Hadfi (kapus), KISS D. ZS. 4, Sztankovics, Mód 1, Mézes, Csáki, KÓKA, Pécsi, Takács C. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 7. perc: 6–4. 12. p.: 10–4. 21. p.: 16–6. 26. p.: 20–7. 36. p.: 27–10. 42. p.: 31–13. 46. p.: 34–14. 55. p.: 37–17
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 8/5
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– A csapat jól dolgozik az edzéseken, az ott elvégzetteket az ilyen mérkőzéseken kell élesben is megmutatni ahhoz, hogy a csúcskategóriás összecsapásokra is megfelelően felkészüljünk. Megtiszteltük az ellenfelet azzal, hogy végig komolyan vettük a meccset, és bár koncentráltan játszott a csapat, még mindig vannak elemek, amelyekben fejlődni kell.
Horváth Roland: – Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nagy a különbség a két együttes között. Ilyenkor fiatal csapatunk célja az lehet, hogy védekezésben, támadásban és kapusteljesítményben, ha csak kicsit is, de lépjen néhányat előre. Elégedetlen voltam viszont azzal, hogy egy teher nélküli mérkőzésen időnként nem láttam a tüzet a játékosok szemében.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 19 19 640–395 +245 38
2. FTC 17 16 1 528–381 +147 32
3. Debrecen 19 15 4 548–469 +79 30
4. Vác 17 11 6 529–488 +41 22
5. Mosonmagyaróvár 18 10 1 7 567–532 +35 21
6. Siófok 18 10 8 556–549 +7 20
7. Kisvárda 18 8 1 9 460–484 –24 17
8. MTK 18 6 4 8 481–509 –28 16
9. Dunaújváros 18 7 11 491–537 –46 14
10. Fehérvár 17 5 2 10 428–468 –40 12
11. Budaörs 18 5 2 11 476–545 –69 12
12. Érd 19 4 15 478–582 –104 8
13. Vasas 18 3 15 477–594 –117 6
14. Szombathely 18 2 16 463–589 –126 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik