Női kézi NB I: az ETO rangadót nyert Óváron; 17 gólos FTC-siker

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.10. 20:52
null
Kisfaludy Anett erejével is sikerült spórolni, az FTC válogatott beállója 30 percet sem töltött a pályán a Vasas ellen (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros 37–20-ra megverte a Vasast, az MTK 29–28-ra legyőzte a DVSC-t, míg a Győri ETO 29–22-re nyert Mosonmagyaróváron a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.

 

A Ferencváros az eddigi hét mérkőzéséből ötöt elveszítő – de hazai környezetben az Alba Fehérvárt (26–24) és a Budaörsöt (28–24) is legyőző – Vasast fogadta az Elek Gyula Arénában. A zöld-fehéreknek nem okozhatott gondot az újonc felülmúlása, ám Elek Gábornak eközben arra is figyelnie kellett, hogy megfelelő mennyiségű pihenőidőt adjon kulcsjátékosainak, hiszen az FTC-re a következő másfél hétben a CSM Bucuresti elleni két Bajnokok Ligája-meccs, valamint a Győri ETO elleni bajnoki rangadó vár még az év végi világbajnokság miatti válogatott szünet előtt.

A Fradi nem adott ki magából többet a szükségesnél, a szünetben főképp a jó védekezésre alapozva már kilenccel vezetett (18–9), majd a második félidőben tovább nyílt az olló, s végül 17 gólos győzelmet aratott. A 37 ferencvárosi találatból 23-at a négy szélső, Kovács Anett (8), Angela Malestein (7), Márton Gréta (5) és Hársfalvi Júlia (3) dobott.

Jóval nagyobb izgalmakat élhettek át azok, akik a Sterbinszky Amália-csarnokba látogattak ki, ahol az MTK a bajnokságot remekül kezdő DVSC-t fogadta. A vendégek az első félidő második felében megléptek a kék-fehérektől, s a 48 százalékos hatékonysággal védő Ann-Cathrin Giegerich vezérletével a szünetre négygólos előnyt építettek ki maguknak (14–18).

Golovin Vlagyimir együttese a fordulás után egész más szellemben érkezett vissza a pályára, sikerült egy találatra felzárkóznia, ám az utolsó 12 percnek úgy futottak neki a csapatok, hogy megint a Loki vezetett néggyel (21–25). A hajrában aztán az MTK megtáltosodott, a kapuba visszatérő Győri Barbara védéseire támaszkodva az 55. percben utolérte ellenfelét (26–26), majd meg is fordította a meccset – a Loki pedig az utolsó támadásából már nem tudott egyenlíteni (29–28).

Az MTK az eddigi három győzelméből kettőt nemzetközi kupainduló gárda ellen zsebelt be (a DVSC előtt a Vácot is megverte).

A játéknap rangadóján az előző idény bronzérmese, a Mosonmagyaróvár az éllovas Győrt látta vendégül. A találkozóra – a hazai klub tájékoztatása szerint – a meccs napján már nem lehetett belépőt vásárolni, mert minden jegy elkelt. Az ETO másodszor a 14. percben vezetett a mérkőzésen (8–9) – először még az első percben, 1–0-nál volt nála az előny –, utána azonban Stine Oftedalék szokatlanul sokat hibáztak támadásban, a játékrész utolsó 12 percében csak négy gólt dobtak, így az óváriak bőven látótávolságon belül maradtak a szünetre (13–15).

A második játékrész első felében a hazaiak több emberelőnyös helyzetüket is elpocsékolták, támadásban és védekezésben is vétettek gyermeteg hibákat, ami ahhoz vezetett, hogy az utolsó szűk negyedórára a Győr már hatgólos előnnyel fordulhatott rá (18–24). Innen az Óvár még visszakapaszkodott három találatra, ám Tóth Gabrielláék ereje a hajrája elfogyott, az utolsó hét és fél percben már egyetlen gólt sem szereztek, így az ETO végül kényelmes, 29–22-es győzelmet aratott, és megőrizte első helyét a tabellán.

NŐI KÉZILABDA NB I
MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC–GYŐRI AUDI ETO KC 22–29 (13–15)
Mosonmagyaróvár, 1100
néző. V: Sándor L., Szikszay
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – Mihály P. 1, Lancz 2, PÁSZTOR N. 2, Konecná 2, TÓTH G. 7, Stranigg Zs. 1. Csere: Mistina K. (kapus), Tóth Eszter 3 (1), KOVÁCS P. 3, Hajtai 1. Edző: Gyurka János
GYŐR: LEYNAUD 1 – Lukács V. 2, V. Kristiansen 4 (1), S. OFTEDAL 3, Brattset 1, ANNE M. HANSEN 8 (2), Schatzl Nadine. Csere: SILJE SOLBERG (kapus), NZE MINKO 2, Blohm 4, FODOR CS. 3, Háfra N., Deszpotovics 1. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–3. 7. p.: 5–5. 12. p.: 8–8. 16. p.: 9–10. 20. p.: 10–11. 24. p.: 11–13. 35. p.: 16–18. 41. p.: 17–20. 45. p.: 18–24. 55. p.: 22–26
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/3
MESTERMÉRLEG
Gyurka János:
– Nem azonos célokért küzd a két csapat, így a legfontosabb az, hogy kimondottan jó hangulatú mérkőzést tudtunk játszani az ETO-val, amit élveztek a szurkolók. Az első félidőben nagyon jól tartottuk magunkat, de a folytatásban mentálisan elfáradtunk. Ez főként a támadások befejezéseinél érződött, amit azért bánok, mert egy kicsit jobb helyzetkihasználással még szorosabb eredményt is elérhettünk volna.
Ambros Martín: – Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen sorra jönnek a meccsek a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában. A csapatot pedig olyan szinten kell tartani, hogy mindkét sorozatban sikeresen szerepeljen. Ezért fontos, hogy egy ilyen kiválóan támadó együttest, mint az MKC, huszonkét gólon tudtunk tartani, kimondottan jó védekező munkával.

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–VASAS SC 37–20 (18–9)
Elek Gyula Aréna, 750
néző. V: Kiu G., Kiu T.
FERENCVÁROS: BÍRÓ B. – Malestein 7 (1), Klujber 3, Grbics 1, Behnke 4, Bölk, MÁRTON G. 5. Csere: Janurik (kapus), Csiszár-Szekeres K., Kisfaludy 2, Stolle 1, KOVÁCS ANETT 8, Tóth Nikolett, Szöllősi-Zácsik 3, Hársfalvi 3. Edző: Elek Gábor
VASAS: Zsigmond P. – Kovács Noémi 1, M. Agbaba 3, Faragó L., Speth 4, KAJDON 5 (4), Oláh K. Csere: Kurucz A., Gercsó N. (kapusok), Gaschler 2, Imrei 1, M. Dmitrovics 1, Ács B. 2, Szatmári M., Hadnagy 1. Edző: Penszki Gergely
Az eredmény alakulása. 5. perc: 5–1. 15. p.: 8–3. 40. p.: 25–13
Kiállítások: 6, ill. –
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Jó érzéssel nyugtázom, hogy a védekezés feszessége visszatért és a megállító szabálytalanságok is újra megvoltak a játékunkban. Elképesztő három mérkőzés áll előttünk a Bucuresti és a Győr ellen, minden erőnkkel ezekre készülünk.
Penszki Gergely: – A nehézkes első félidő után a második játékrészben sokkal bátrabban játszottunk, hibákra tudtuk kényszeríteni a házigazda játékosait.

MTK BUDAPEST–DVSC SCHAEFFLER 29–28 (14–18)
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 200
néző. V: Paska, Vastag.
MTK: GYŐRI B. – Bánfai K. 1, KEKEZOVICS 7, Marincsák 2, Dakos 2, BUJDOSÓ-GERHÁTH 4, Sallai 1. Csere: Rutka-Győrffy (kapus), Mazák-Németh, PÁL T. 6 (4), Koronczai 1, Szabó Laura 2, Juhász Eszter 1, Pelczéder 2, Kürthi. Edző: Golovin Vlagyimir
DEBRECEN: GIEGERICH – M. Costa 4, Kovács Anna 3, Bordás 3, HORNYÁK D. 5, Vámos P. 1 (1), PETRUS 4. Csere: Csapó Kyra (kapus), Tóvizi, Planéta 2, Arany 2, Szabó Nina 2, Jezsikava 1, Vámos N., Csernyánszki 1. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 5. perc: 5–3. 16. p.: 7–11. 27. p.: 11–17. 38. p.: 18–19. 44. p.: 20–24. 52. p.: 24–25. 58. p.: 28–27
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:
– Örülök a győzelemnek, amit egy nagyon erős Debrecen ellen értünk el. Hiába voltunk többgólos hátrányban, végig hittel játszott a csapat, mindenki példásan küzdött, ennek köszönhető a siker.
Szilágyi Zoltán: – Egy majdnem megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, és ez kizárólag rajtunk múlt. Már az első félidőben lezárhattuk volna az összecsapást, de szünet után felpuhult a védekezésünk, nem volt vezéregyéniség a csapatban. Ennek tulajdonítható a vereség.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 9 9 298–196 +102 18
2. FTC 8 8 264–197 +67 16
3. Debrecen 8 6 2 231–196 +35 12
4. Mosonmagyaróvár 9 5 1 3 292–268 +24 11
5. Vác 8 4 4 234–227 +7 8
6. MTK 8 3 2 3 223–220 +3 8
7. Kisvárda 7 4 3 187–188 –1 8
8. Dunaújváros 8 4 4 212–221 –9 8
9. Fehérvár 7 2 1 4 182–190 –8 5
10. Siófok 8 2 6 252–277 –25 4
11. Budaörs 7 2 5 156–198 –42 4
12. Vasas 8 2 6 215–269 –54 4
13. Szombathely 7 1 6 188–227 –39 2
14. Érd 8 1 7 175–235 –60 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik