Női kézi: Minden idők egyik legerősebb Fradija várható – Háfra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.04. 17:08
null
A magyar válogatott átlövő szerint felvehetik a versenyt a Győrrel és a Siófokkal (Fotó: Török Attila)
Minden idők egyik legerősebb Ferencvárosára számít Háfra Noémi, a női kézilabdacsapat válogatott átlövője.

 

Háfra hétfőn az M4 Sportnak adott interjúban felidézte: tíz játékos távozott a keretből a csonka szezont követően, az érkezők között pedig három magyar, három német és egy holland kézilabdázó lesz.

Hozzátette, minden poszton két emberrel rendelkezik majd Elek Gábor vezetőedző, és mivel minden idők egyik legerősebb Ferencvárosa várható, felvehetik a versenyt a Győrrel és a Siófokkal. Háfra szerint amennyiben megkapja a szabadkártyát az FTC, akkor megcélozzák a négyes döntőbe kerülést a Bajnokok Ligájában.

Az átlövő elárulta, motiváltan várja az új szezont, de egy kicsit nehezen viseli a bezártságot Maglódon a szülői házban.

A 41-szeres válogatott játékos elismerte, hogy a lezárt szezonban nem volt elégedett a saját formájával, sok mérkőzésen görcsös, fásult volt és nem élvezte a játékot.

A Japánban rendezett decemberi világbajnokságról sincsenek túlságosan jó élményei, és szerinte mindenképpen előny, hogy jövőre, amikor a győri olimpiai selejtezőtornát rendezik, újabb egy évvel tapasztaltabb lesz a válogatott.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
18 órája

Újabb erdélyi klubbal hozta hírbe a román sajtó Janurik Kingát

Kézilabda
2026.01.09. 15:34

Női kézilabda MK: a Győr az MTK-val, az FTC az Esztergommal játszik a nyolc között

Kézilabda
2026.01.05. 12:09

Húszgólos győzelemmel kezdte az évet az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.04. 17:50

Női kézi: világbajnoki ezüstérmes átlövőjével is hosszabbított az FTC – hivatalos

Kézilabda
2026.01.03. 16:27

Tomori Zsuzsanna megható sorokkal búcsúzott a Ferencvárostól

Kézilabda
2025.12.30. 09:26

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
2025.12.28. 11:57

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.27. 18:22
Ezek is érdekelhetik