Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

T. Z.T. Z.
2026.06.04. 14:55
null
Fotó: Török Attila
A női kézilabda NB I idényének végén a Ferencváros vezetőedzőjével, Jesper Jensennel a klub hivatalos honlapja készített idényértékelő interjút. A dán szakember beszélt többek között első magyarországi évének tapasztalatairól, a bajnokság közben adódó nehézségekről, de az idény tanulságairól is szót ejtett.

„Ha csak az eredményeket nézzük, akkor a történelem során a Fradi-szurkolók hozzászokhattak, hogy a csapatuk ennél eredményesebb, de szerintem nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk – kezdte a klub hivatalos honlapjának adott idényértékelését Jesper Jensen.El kell ismernünk, hogy a Győr jobb csapat volt nálunk. Megnyerte a kupát és a bajnokságot, a Bajnokok Ligájában harmadikok lettünk a csoportban, majd a Metz ellen két szoros meccset játszottunk, de kiestünk. Tudom, hogy sokaknak csalódást okoztunk, a szurkolóknak és a Fradi körüli embereknek, hiszen mind többet akartunk, többről álmodtunk, de tudom azt is, hogy a lányok milyen keményen dolgoztak, és ismerem a problémákat, amelyekkel szembe kellett néznünk az idény közben.”

A dán szakember a folytatásban elmondta, hogy van olyan dolog, amin változtatna, ha visszamehetne az időben: „Azt mindenképp, hogy a felkészülési időszakban kicsit versenyképesebb ellenfeleket keresnék, és ez most így is lesz már. De ha új edző érkezik, az ezzel is jár, sokat kell tanulnod az új csapatról, a hozzáállásról, hogy hogyan építs fel dolgokat, mik a sarokpontok ott, ahova érkezel.”

A következő idény keretére vonatkozó kérdésre Jensen azt mondta, ha jövőre is hasonló eredményeket ér el a csapatával, akkor jóval csalódottabb lesz, mint most: „Ha kiveszünk egy játékost a keretből, azzal sok minden megváltozik, a védekezés, a támadás, a csapat dinamikája, ezeket a lyukakat be kell tölteni. Bízom az új keretben, és miként említettem, sokat tanultunk az idei évből. Az biztos, hogy ha jövőre kérdezel ugyanilyen eredmények után, csalódottabb leszek, mint valaha voltam, de persze ez attól is függ, hogy mi történik a szezon során.”

„Mindig is abban hittem, hogy nem kell túl nagy keret, noha tudom, hogy más topcsapat szeret sok játékossal dolgozni. Én olyan emberekkel szeretek dolgozni, akik valóban érzik a felelősséget a csapatért: annyi játékost szeretnék a keretben, amennyivel még elérhető, hogy mindenki úgy érezze, mindennap a legjobb formáját kell hoznia” – tette hozzá a szakvezető.

Az előtte álló nyári időszakról azt mondta, a játékosok az első néhány hétben teljes pihenőt kapnak, aztán viszont szigorú programot kell követniük, hogy készen álljanak majd a közös felkészülés kezdetére, és ugyanez a terv vonatkozik saját magára is. Elárulta, hogy pihenésképp a nyáron egy kis időt Málagán tölt majd, családja pedig Budapestre érkezik. Nem tagadta, hogy imádja a magyar fővárost, ahol már otthonosan érzi magát. 

A dán vezetőedző az interjú végén úgy fogalmazott, már alig várja, hogy kezdetét vegye a következő idény: „Egy-két hét múlva már biztos vagyok benne, hogy alig várom majd, hogy jöjjünk, és elkezdjük építeni az új csapatot. Új játékosok, új ötletek, új gondolatok, új energiák érkeznek, szóval, noha most mindenkinek szüksége van a pihenésre, arra számítok, hogy nagy elánnal érkezünk majd a következő szezonhoz.”

 

Legfrissebb hírek

Egy félideig tartotta a Ferencváros tempóját a Budaörs

Kézilabda
11 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
15 órája

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
19 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
20 órája

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
21 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

A Ferencváros harmadszor is kölcsönadta a szélsőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 22:55

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
2026.09.01. 19:34