Női kézi: kinevezte új szövetségi kapitányát a holland válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.08. 11:41
null
Mayonnade a tokiói olimpia végéig kapott megbízatást (Fotó: AFP)
A Holland Kézilabda-szövetség hivatalos honlapja szerint Emmanuel Mayonnade, a francia Metz edzője lett a női válogatott új szövetségi kapitánya.

 

 

A 35 éves szakember 2015-ben érkezett a Metzhez a Mios-Biganos csapatától, s az elmúlt három évben bajnoki aranyéremhez segítette tanítványait, 2017-ben megnyerte a Francia Kupát is, és mindhárom idényben őt választották meg az év edzőjének.

„Boldog vagyok és megtiszteltetés számomra, hogy megkaptam ezt a feladatot. Nagyon sok jó holland játékost ismerek, hiszen a Metz edzőjeként gyakran találkozom velük ellenfélként. Tisztában vagyok a képességeikkel, megvan a fejemben a terv, alig várom, hogy velük dolgozhassam” – nyilatkozta Mayonnade a holland szövetség hivatalos honlapján.

A szakember szerződése a tokiói olimpia végéig szól, bemutatkozására március 22-én, Groningenben kerül sor, amikor Hollandia a németekkel játszik felkészülési mérkőzést.

A korábbi holland kapitánynak, Helle Thomsennek a tavalyi, franciaországi Európa-bajnoksággal járt le a szerződése, de úgy érezte, újabb célra és komolyabb sikerekre vágyik, így nem fogadta el a szövetség szerződéshosszabbítási ajánlatát.

A L’Équipe csütörtök este azt írta, hogy Mayonnade elutasította a román CSM Bucuresti két évre szóló ajánlatát, de miután a nyáron lejár a szerződése a Metznél, az sem elképzelhetetlen, hogy főállású szövetségi kapitányként folytatja.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Ikreket vár Vámosék csapattársa, kihagyja a budapesti kézilabda BL négyes döntőjét

Kézilabda
2025.05.01. 18:47

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Kézilabda: hét magyar gól és 12 védés Metzben

Kézilabda
2025.04.30. 21:50

Vámos Petra: Bízunk abban, hogy Budapesten is tudunk nagyot alkotni

Kézilabda
2025.04.29. 12:29
Ezek is érdekelhetik