Női kézi El: nagy csatában kapott ki Dániában a Mosonmagyaróvár

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.05. 19:35
null
Tóth Eszter 11 lövésből hat gólt szerzett az Ikast ellen (Fotó: Török Attila)
Kiélezett küzdelemben szenvedett 28–26-os vereséget a dán Herning-Ikast vendégeként a Motherson-Mosonmagyaróvár a női kézilabda Európa-liga B-csoportjának vasárnapi játéknapján. A kisalföldi együttes a 4. forduló után így egy győzelemmel és három vereséggel áll a kvartett harmadik helyén, míg a dánok továbbra is százszázalékosak.

Nem indult jól Tóth Eszterék szempontjából a dániai mérkőzés, hiszen az Ikast rögtön a meccs elején 3–0-ra elhúzott és még 7–4-re is vezetett, de ezután Gyurka János együttese is elkapta a fonalat. Olyannyira, hogy Ines Ivancok góljával 10–9-nél már a magyar csapat vezetett.

Erre viszont egy ötgólos sorozattal válaszoltak Ingvilld Bakkerudék (14–10), a Mosonmagyaróvár pedig csak a magyar válogatott átlövő, Albek Annának köszönhetően tudott visszazárkózni két gólra a szünetig. 15–13

A második félidőben a dánok 19–14-re is elléptek, de 21–16 után az MKC is elkapta a fonalat és 22–21-re jött vissza. Egyenlíteni azonban már nem tudtak Barbora Lanczék, akik izgalmas hajrában végül 28–26-os vereséget szenvedtek.

NŐI KÉZILABDA
EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR
B-CSOPORT
4. FORDULÓ
IKAST HANDBOLD–MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR 28–26 (15–13)
Ikast, 200 néző. V: 
Sirbu, Serdiuc (moldávok).
IKAST:
Austmo Pedersen – BRANDT 5 (2), Skogrand 2, Gantzel Pedersen, BAKKERUD 6, Petersen 4 (2), MORTENSEN 4.
Csere:
RYDE (kapus), SCAGLIONE 3, Johansen, Ebler, Lindquist 2, Iversen, Uno Jensen, Hougaard 2.
Edző: 
Kasper Christensen
MOSONMAGYARÓVÁR:
Szemerey – Mihály 1, LANCZ 4, TÓTH N. 6, Pásztor 2, TÓTH E. 6 (3), Stranigg Zs.
Csere: Mistina (kapus), IVANCOK 3, Tóth G. 1, Albek 2, Kovács P., Faragó, Sztankovics K. 1.  
Edző:  Gyurka János
Az eredmény alakulása. 
4. perc: 3–1. 7. p.: 5–3. 12. p.: 7–5. 16. p.: 9–8. 24. p.: 12-10. 35. p.:      19–15. 41. p.: 21–19.  45. p.: 22–21. 55. p.: 26–23.
Kiállítások:
  6 perc, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 
5/4, ill. 4/3    
MESTERMÉRLEG
Gyurka János:
– Idegesen kezdtük a mérkőzést, de szerencsére hamar fel tudtuk venni a ritmust, és utána gyakorlatilag már a megbeszéltek szerint kézilabdáztunk. Voltak hibáink, amelyeket a rendkívül tapasztalt játékosokból álló Ikast könyörtelenül kihasznált. A küzdeni tudásunknak, a jó védekezésünknek köszönhetően felzárkóztunk, a végjátékban viszont hiányoztak a jó megoldások. Sajnos nem tudtunk élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek megvoltak a bravúr eléréséhez.

A csoport másik mérkőzésén:
Nantes (francia)–Fana (norvég) 29–21 (14–12)

KORÁBBAN
A-CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Besancon (francia) 31–21
(16–8)
MOLDE ELITE (norvég)–SIÓFOK KC 29–32 (14–20)
C-CSOPORT
Podravka Vegeta (horvát)–Nyköbing Falsters (dán) 24–29 (11–16)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund (német) 4 3 1 118–107 +11 6
2. Siófok KC 4 3 1 110–105 +5 6
3. Besancon Féminin (francia) 4 2 2 119–111 +8 4
4. Molde (norvég) 4 4 112–136 –24 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Herning-Ikast (dán) 4 4 127–96 +31 8
2. Nantes (francia) 4 2 2 113–110 +3 4
3. Mosonmagyaróvár 4 1 3 116–127 –11 2
4. Fana (norvég) 4 1 3 104–127 –23 2
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sola HK (norvég) 4 3 1 114–105 +9 6
2. DVSC 4 3 1 104–98 +6 6
3. Nyköbing-Falster (dán) 4 2 2 110–103 +7 4
4. Podravka Koprivnica (horvát) 4 4 96–118 –22 0
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Thüringer HC (német) 4 3 1 132–115 +17 7
2. Paris 92 (francia) 4 2 2 100–101 –1 4
3. Ramnicu Valcea (román) 4 1 1 2 125–124 +1 3
4. Vác 4 1 3 109–126 –17 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik