Női kézi El: folytatná jó szereplését a Siófokkal Tamara Mavsar

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2023.01.17. 11:04
null
Tamara Mavsar úgy véli, többet próbálnak kiadni magukból, amikor kevesebben vannak (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
Felemás érzése lehet a magyar kézilabdabarátoknak a női Európa-liga második fordulója után, ahol a DVSC Schaeffler újabb sikerével továbbra is versenyben maradt a csoportelsőségért, míg a Vác újabb vereségével egyre távolabb kerül a továbbjutástól. A Tamara Mavsar vezérletével első győzelmét szerző Siófok, és az először pont nélkül maradó Mosonmagyaróvár alatt egyelőre „inog a talaj”, a Balaton-partiak azonban bíznak a jó folytatásban.

 

A Siófok vasárnapi sikerével tartotta magát versenyben az Európa-ligában: a tízgólos szlovén válogatott balszélső, Tamara Mavsar vezérletével nagy csatát nyert a tavaly még a legrangosabb európai kupasorozatban szereplő Borussia Dortmund ellen, ezzel kiélezve az A-csoport küzdelmeit.

„Nem könnyű helyzet, mikor ennyire híján vagyunk a játékosoknak – mondta a mérkőzés másnapján Tamara Mavsar a Nemzeti Sportnak. – Mikor csak hét, nyolc, kilenc játékos bevethető, az ember próbál még többet kiadni magából, mint alapesetben, most pedig, hogy elkezdtek visszatérni a sérültjeink, bízom benne, hogy még magasabb szinten fogunk teljesíteni, mert úgy gondolom, hogy minőségi csapatunk van.”

Két kör után már kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok, ez alapján pedig elmondható, hogy a Besancon akár a négy közé jutásra is esélyes, míg aki tovább akar jutni ebből a kvartettből, az nem veszthet pontokat a Molde ellen – így szombaton hazai pályán a Siófok sem.

Grijseels az idény végén távozik Dortmundból
A Siófok ellen három gólt szerző, Mavsar által is méltatott Anna Grijseels az idény végén kilenc év után búcsút int a Dortmundnak és a hírek szerint a 26 éves német átlövő légiósnak áll. Grijseels egyébként még 18 évesen igazolt az akkor másodosztályú sárga-feketékhez.
(D. S. B.)

„Az első félidőben Marina Rajcsics többször is kulcspillanatokban védett, így elléptünk két-három góllal. Nagyon jól mozgósítottuk az energiáinkat, sikerült jól felkészülnünk a Dortmundból és jól is teljesítettünk. Fontos tényező volt, hogy jól tudtuk semlegesíteni Dana Bleckmannt és a csapat egyik legjobb játékosát, Alina Grijseelst. Továbbra is úgy gondolom, hogy többel is nyerhettünk volna, de a jelenlegi helyzetben a győzelem volt a legfontosabb – fogalmazott az SKC szlovén válogatott légiósa, aki az heti feladatokról is beszélt – Valamiért nagyon nehéz idegenben játszani az NB I-ben, de nyernünk kell Budaörsön. Bízom benne, hogy alaposan sikerül kielemeznünk őket és felkészülni belőlük. A Molde ellen hasonlóan kemény meccs vár ránk, mint legutóbb. Róluk már rendelkezünk néhány információval, hiszen a felkészülés alatt találkoztunk velük. Remélem, hogy a harcos játékunknak ezen a héten is meglesz az eredménye” – tette hozzá Tamara Mavsar.

Ami a többi eredményt illeti: szombaton a Besancon és a Sola, vasárnap pedig a Debrecen, az Ikast és a Thüringer HC is megszerezte második győzelmét az Európa-liga csoportkörében, így talán nyugodtabban várhatja a sorozat hétvégi, „felező” összecsapásait. Ilyen szempontból talán a C-csoport tűnik a legsimábbnak, hiszen a Sola és a Loki már négy ponttal áll. Koprivnicai kötelező két pontja után hétvégén ráadásul Norvégiába látogat a DVSC, amely győzelme esetén egy lépésre kerülhet a továbbjutástól.

Ami a Motherson-Mosonmagyaróvárt illeti, az elmúlt héten két fontos mérkőzésen is gyenge játékkal bukott el – előbb Siófokon bajnoki rangadót vesztett, majd Nantes-ban kapott ki hét góllal 36–29-re. Ez azért is rossz ómen az MKC-nak, mert a Nantes az első körben tízzel marad alul az Ikasttal szemben – amellyel szombaton otthon találkoznak Gyurka János lányai –, így lépéshátrányba került, ha szeretné megszerezni a B jelű négyes második helyét.

A magyar csapatok közül kétségkívül a Praktiker-Vác van a legnehezebb helyzetben, ugyanis Herbert Gábor fiatal együttese eddig csak kevés ellenállást tudott kifejteni a jóval erősebb Ramnicu Valceával, s most a Thüringer HC-val szemben. Habár a németek ellen az utolsó húsz percben már pislákolt a tűz a váci szemekben, ez a pontszerzéshez egyelőre még kevésnek bizonyult. Miután a legnehezebbnek és kiegyenlítettebbnek tűnő D-csoportban kapott helyet a váci csapat, vérmes reményekkel nem számolhattak a Dunakanyarban a rajt előtt, egy-két pontot azonban mindenképp elcsennének a „nagyoktól”, amivel még okozhatnak zavart a későbbiekben.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Besancon Féminin (francia) 2 2 71–50 +21 4
2. Borussia Dortmund (német) 2 1 1 57–59 –2 2
3. Siófok KC 2 1 1 48–54 –6 2
4. Molde (norvég) 2 2 61–74 –13 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Herning-Ikast (dán) 2 2 65–44 +21 4
2. Mosonmagyaróvár 2 1 1 64–65 –1 2
3. Nantes (francia) 2 1 1 56–59 –3 2
4. Fana (norvég) 2 2 53–70 –17 0
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sola HK (norvég) 2 2 63–55 +8 4
2. DVSC 2 2 54–47 +7 4
3. Nyköbing-Falster (dán) 2 2 53–56 –3 0
4. Podravka Koprivnica (horvát) 2 2 49–61 –12 0
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Thüringer HC (német) 2 2 62–52 +10 4
2. Ramnicu Valcea (román) 2 1 1 62–54 +8 2
3. Paris 92 (francia) 2 1 1 48–50 –2 2
4. Vác 2 2 58–74 –16 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik