Női kézi Ek: folytatni kell az osztrákok elleni győzelmi sorozatot

Vágólapra másolva!
2023.10.15. 08:03
null
Debreczeni-Klivinyi Kinga a norvégoknak szépségdíja gólt lőtt, és az osztrákok ellen hetvenötödször öltheti magára a válogatott szerelést (Fotó: Kovács Péter)
A magyar női kézilabda-válogatott vasárnap Ausztria vendégeként lép pályára az Európa-kupa második fordulójában.

 

Az első forduló két vesztese, az osztrák és a magyar válogatott csap össze vasárnap a női kézilabda Európa-kupa második körében. Golovin Vlagyimir tanítványai szerdán Debrecenben a félidőig tartották magukat az Európa- és világbajnok Norvégia ellen, míg Ausztria a svájciak vendégeként kapott ki simán 37–33-re. Bár nyugati szomszédunkat sem lehet leírni, a Schwechatban 17 órakor kezdődő találkozó esélyese a magyar csapat. Már csak azért is, mert az osztrákok legutóbb 1999. november 13-án győztek ellenünk – 30–29-re kaptunk ki tőlük Norvégiában a vb előtti felkészülési tornán –, az azóta eltelt huszonnégy évben azonban mind a tizenhét mérkőzésen a mieink nyertek (az örökmérleg szerint 58 találkozón két döntetlen mellett 45 magyar és 11 osztrák siker született).

Vasárnap egyébként három játékos is kerek számhoz érkezik a magyar válogatottban: Debreczeni-Klivinyi Kinga hetvenötödször, Pásztor Noémi és Kuczora Csenge pedig huszadszor öltheti magára a címeres mezt, míg a betegség után lábadozó Vámos Petra helyére behívott Simon Petra most mutatkozhat be.

„Vámos Petra állapota javul, de már kedden tudtuk, hogy nem számíthatunk rá ezen a két meccsen – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. – Simon Petrát régóta figyeljük és tudjuk, mire képes.Tisztában vagyok vele, hogy még nem kész játékos, de nagyon sokat számít, hogy heti rendszerességgel a Bajnokok Ligájában játszik. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy a válogatottban is képes lesz-e arra a teljesítményre, mint a Ferencvárosban, mennyit tud segíteni, idegeskedik-e vagy nyugodtan játszik.”

Legutóbb a norvégok ellen támadásban felszabadultan játszottak a magyar játékosok, sokszor látványos és kreatív megoldásokat választottak – Debreczeni-Klivinyi betörésgólja például az öt legszebb találat közé került az EHF-nél –, védekezésben azonban nagyon lyukas volt a hatos falunk.

„Nemcsak felszabadultan támadtunk, hanem koncentráltan is, és ugyanezt szeretnénk az osztrákok ellen is megismételni. Igyekeztünk néhány új elemet begyakorolni, volt, ami működött, a védekezésünk azonban továbbra sem állt össze. Volt, a mikor leütköztük őket , megkerültük a beállót és labdát szereztünk, de gyorsabban játszottak a norvégok, mint amihez mi hozzászoktunk. Ez volt a döntő           faktor – fogalmazott Golovin, aki szerint az osztrákok ellen is figyelni kell a lerohanásokra. – Bár nem ennyire gyorsak, a lerohanást ők is szívesen alkalmazzák, ezért kulcskérdés, sikerül-e kijavítanunk a           védekezési hibákat. Nem szabad a vonalon maradni, oldalirányba is zárni kell a területeket, és ki kell lépni a hatosról a lövőkre.”

A vasárnapi találkozóról a szövetségi kapitány megjegyezte, nem szabad a svájci meccsből kiindulni, mert kulcsemberek hiányoztak Herbert Müller csapatából, mindenesetre az osztrák átlövőkre mindenképp figyelni kell, mert szívesen vállalkoznak távolról.

KÉZILABDA
NŐI EUROKUPA
2. FORDULÓ
17.00:
Ausztria–Magyarország, Schwechat (Tv:M4 Sport) –élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik