Női kézi Eb: Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni – Ambros Martín

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 15:05
null
Ambros Martín elnézést kért tettéért (Fotó: Kolektiff images)
A dániai női kézilabda Európa-bajnokságon a buborékszabály megsértéséért figyelmeztetésben részesülő orosz szövetségi kapitány, Ambros Martín igyekezett minden érintettől elnézést kérni, elmondása szerint nem szándékosan szegte meg az előírásokat. 

Mint ismert,Martín a vörös buborékot elhagyva beszélgetett az orosz szövetség főtitkárával, Gyenyisz Bogomolovval, utóbbi maszkot sem viselt, miközben kezet is fogtak. (Képek és videó az esetről ide kattintva elérhető.)Az európai szövetség (EHF) végülcsak egy utolsó figyelmeztetést küldött,négy másik delegáció egy-egy tagjához hasonlóan.

„Az első és legfontosabb, hogy szeretnék mindenkitől elnézést kérni. Nagyra értékelem a dán kormány és a dán szövetség erőfeszítéseit, amit az Eb megrendezéséért tettek. Ezért bocsánatot kérek mindazoktól, akiknek kellemetlenséget okoztam” – mondta a korábbi győri sikeredzőa dán Tv2-nek.

„Nem állt szándékomban megsérteni a buborékszabályt. Sok új előírásra kell odafigyelnünk, és nem érzékeltem, hogy elhagyom a vörös zónát. Ott volt az orosz szövetség egyik képviselője, akivel beszéltem, mert minden információt meg szoktunk osztani. Számomra ez csak egy szokványos beszélgetés volt.”

Martín hozzátette, egy rendező nyitotta meg neki a kordont, hogy közelebb mehessen.

„Amikor elmondták nekem, hogy elhagytam a vörös zónát, egyből visszamentem, ugyanis el kell nekem hinniük, nem akartam megsérteni a szabályokat. Semmi értelme nem lett volna, tisztában vagyok vele, milyen nehéz helyzetbe hoznám a csapatomat és az orosz szövetséget, ha elkapnám a vírust.”

A dán Tv2 felvételén azonban jól látszódik, figyelmeztették Martínékat a helyzetre, azonban egy ideig nem vettek róla tudomást. A spanyol szakember szerint túlzás lett volna, ha emiatt hazaküldik.

„Másfelől ezt is elfogadtam volna, mert ezek a szabályok. Még ha nem is tartottam volna arányosnak.”

Az orosz válogatotthárom győzelemmel lépett tovább a középdöntőbe, ahová így a maximális négy pontot vitte magával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik