Női kézi Eb: Reistad szállította a norvég győzelmet, itt az első elődöntős

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 19:36
null
Reistad lett a meccs legjobbja (Fotó: Imago)
Norvégia nagyon megszenvedett a társházigazda Szlovéniával, de végül a tíz gólig jutó Henny Reistad vezérletével nyert a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében, a mieinket is érintő ljubljanai csoportban, ezzel elsőként bejutott az elődöntőbe.

Minden korábbinál nagyobb támogatást kapott a társházigazda Szlovénia, a Stozice Arena ugyanis még nem telt meg ennyire az Eb során (az 5648 néző új szlovén rekord női kézilabdában). Norvégiának mindössze egy pontra volt szüksége, hogy idő előtt bebiztosítsa elődöntős szereplését, Ana Grosék azonban komoly ellenállást tanúsítottak.

Nora Mörk bal combját már a találkozó elején be kellett fáslizni, közben a szlovénok háromgólos előnybe kerültek. Mörk visszatérése után hamar egyenlített a skandináv csapat, de vezetni először csak a 20. percben tudott.

Mörk közben a norvégok legeredményesebb Eb-gólszerzője lett, megelőzve a meccs előtt még egy találattal előtte álló Linn-Kristin Riegelhuth Korent (190 gól). A hazaiaknál Gros is belelendült, azonban így is a közel sem hibátlanul játszó címvédő vezetett egyel a szünetben (1615).

A második félidő elején fordított Szlovénia, pedig ekkor már Katrine Lunde állt a norvég kapuban. Oftedalék több mint hét perc után találtak be először, láthatóan nehezen találtak fogást a hazaiak védekezésén. Ha meg ott volt a rés, akkor a volt siófoki Maja Vojnovic tudott többször is ziccernél hárítani (a második felvonásban 42 százalékos hatékonysággal védett).

A hosszabb pihenő után visszatérő Henny Reistad góljaival tartotta magát Norvégia, majd a hajrához érve a vezetést is vissza tudta venni. Az Esbjerg világklasszisa végül tíz gólig jutott, főszerepet vállalva a 2623-as győzelemben. Norvégia sorozatban 17. Eb-meccsét nyerte meg, és ezzel elsőként bejutott az elődöntőbe. A csoportgyőzelme ugyanakkor még nem biztos, márpedig nyilván mindenki szeretné elkerülni a másik ágról a franciákat. Nemcsak Mörk ért el rekordot, hanem Gros is, a jobbátlövő immár 690 találattal a szlovén válogatott legeredményesebb gólszerzője.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. JÁTÉKNAP
I. CSOPORT (Ljubljana)
Norvégia–Szlovénia 26–23 (16–15)
Legjobb dobók:
Reistad 10, Mörk 6, ill. Gros 5, Ljepoja 4

SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 30–25 (18–15)


AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 4 117–93 +24 8
2. Dánia 4 3 1 106–95 +11 6
3. Svédország 4 2 2 111–99 +12 4
4. Szlovénia 4 2 2 99–103 –4 4
5. Horvátország 4 1 3 79–102 –23 2
6. MAGYARORSZÁG 4 4 92–112 –20 0

A NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG ADATBANKJA, TELJES MENETRENDJE IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik