Női kézi Eb: Montenegró egy góllal kikapott Rasmussen debütálásán

CS. M., N. T.CS. M., N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 19:53
null
Egygólos francia siker született (AFP)
A női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában a címvédő francia válogatott 24–23-ra legyőzte a korábbi magyar szövetségi kapitány, Kim Rasmussen által vezetett Montenegrót. Az A-csoport másik mérkőzésén a házigazda Dánia végül biztos sikert aratott Szlovénia ellen. 

 

Bátran és összeszedetten kezdte a mérkőzést az előzetesen jóval esélytelenebbnek tartott montenegrói válogatott – kispadján a korábbi magyar válogatott szövetségi kapitánnyal, Kim Rasmussennel, aki ezen a meccsen mutatkozott be a montenegrói nemzeti csapat élén.

A 2018-as Európa-bajnok franciák ugyan végig tartották a lépést ellenfelükkel, de Montenegró csaknem a teljes első félidőben vezetett, és a szünetre egygólos előnnyel vonulhatott (11–12).

A második játékrészben már jóval összeszedettebb játékot mutatott a francia csapat, fordítani tudott, de két gólnál nem tudott jobban ellépni. A hajrára megint felkapaszkodott egy gólra a montenegrói együttes, egyenlíteni azonban már nem tudott, így francia győzelemmel indult az A-csoport (24–23).

A montenegróiak legeredményesebb játékosa az öt gólig jutókorábbi győriJovanka Radicsevics és a szintén öt találatot szerző Majda Mehmedovics volt. A franciáknál a gólszerzés valódi csapatmunka volt, ugyanis senki sem jutott el négyig, de négyen is három góllal zártak.

A Magyarországon játszó légiósok közül a Győri ETO játékosai, EstelleNze Minko egy,BéatriceEdwigekét gólt szerzett a franciáknál, mígAmandine Leynaudöt védéssel, 29 százalékos védési hatékonysággal zárt. A DVSC-t erősítőJelena Deszpotovics háromalkalommal talált be a montenegróiaktól.

A herningi csoport esti meccsén a házigazda dánok is bemutatkoztak, mégpedig Szlovénia ellen. Déli szomszédunknak van egy erős első sora, ám csak akkor tud meglepetést okozni, ha a kulcsemberei közül mindenki hozza magát. Ezúttal Ana Grosnak és Tjasa Stankónak sem volt kiemelkedő meccse, a szlovén válogatott az első félidő második részében mutatott agresszív védekezésével mégis versenyben maradt.

Ezt a játékot azonban nem tudta kiterjeszteni a találkozó végéig, ahol a dánok végül jobban elhúztak, és a szélsők, Larke Pedersen és Trine Östergaard Jensen, valamint az átlövő Kristina Jörgensen vezetésével héttel nyertek. Sokáig kérdéses volt Sandra Toft játéka, a kapus vállalni tudta a meccset, és kilenc védéssel zárt. A győri Anne Mette Hansen három lövésből érte el a három gólját.

NŐIKÉZILABDAEURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
CSOPORTKÖR,1. FORDULÓ
A-CSOPORT (HERNING)
Franciaország–Montenegró 24–23 (11–12)
Ld: Kouyaté, Niakaté, Flippes, Valentini 3-3, ill. Mehmedovics, Radicsevics 5-5
Dánia–Szlovénia 30–23 (14–12)
Ld: Pedersen 6, K. Jörgensen, Östergaard Jensen 5-5, ill. Lazovic 5, Stanko 4

Az A-csoport állása
1. Dánia 1 1 30–23 +7 2
2. Franciaország 1 1 24–23 +1 2
3. Montenegró 1 1 23–24 –1 0
4. Szlovénia 1 1 23–30 –7 0

C-CSOPORT (KOLDING)
Magyarország–Horvátország 22–24 (12–12)
Hollandia–Szerbiaelhalasztva

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország1124–22+22
2. Hollandia00–000
2. Szerbia00–000
4. MAGYARORSZÁG1122–24–20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik