Női kézi Eb: koronavírusosan érkezett az egyik szerb, máris halasztani kell

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 07:41
null
Ljubomir Obradovicséknak elhalasztották az első meccsét (Fotó: AFP)
Rendkívül rosszul kezdődik a dániai női kézilabda Eb – írja az Origo –, amelynek második napján máris el kellett halasztani a Hollandia–Szerbia meccset. A szerb csapat úgy érkezett meg Dániába, hogy az egyik – meg nem nevezett játékosa – koronavírusos. Miután így került be a szerb válogatott a vörös zónába, a koldingi hotelbe, most mindenki tanácstalanul várja, mi lesz az ügy folytatása. Az EHF péntek reggel nyolc óra magasságában megerősítette a halasztást.

A szerbek így is az utolsó pillanatban, csütörtökön utaztak Dániába, mert már a hét eleji teszteléseken, amelyeket Szerbiában végeztek el, koronavírussal küzdöttek. A megérkezésük után kiderült, hogy a járványt nem tudták teljesen izolálni, mert a csapat egyik tagja továbbra is fertőzött.

Ezért az Eb szervezői nem tehettek mást, mint szombatra halasztották a pénteki Hollandia–Szerbia összecsapást. Szombaton a mi csoportunkban amúgy szünnap lenne. A fertőzött szerb játékost azonnal elszigetelték Koldingban, miközben a teljes szerb csapatot karanténba tették. Pénteken és szombaton újabb teszteléseknek vetik alá a szerb válogatottat, hogy kiderüljön, a többiek nem kapták-e el a vírust. Csak a két tesztelés után lehet arról szó, hogy a szerbek pályára lépjenek az Eb-n – számolt be a fejleményekről az Origo sportrovata.

Az EHF időközben hivatalosan is megerősítette a meccs elhalasztását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik