Női kézi Eb: az oroszok és a franciák játsszák a döntőt

NEDELYKOV TAMÁS (Párizs)NEDELYKOV TAMÁS (Párizs)
Vágólapra másolva!
2018.12.14. 22:26
null
Az oroszok a 13 gólig jutó Vjahireva vezérletével legyőzték Romániát (<strong>Fotó</strong>: AFP)
Oroszország jutott be elsőként a Franciaországban zajló női kézilabda Európa-bajnokság fináléjába, miután az elődöntőben 28–22-re legyőzte a Cristina Neagut nélkülöző Romániát. A másik ágon a házigazda 27–21-re legyőzte Hollandiát, így vasárnap Oroszország–Franciaország finálét rendeznek.

OROSZORSZÁG–ROMÁNIA 28–22

Fél órával voltunk az első elődöntő előtt, amikor a román válogatott legnagyobb sztárja és motorja, a középdöntő utolsó fordulójában ellenünk súlyos sérülést szenvedő Cristina Neagu két mankóra támaszkodva és egy nagy jeges tömlővel a jobb térdén bicegett be az arénába. A nevét skandáló román szurkolók egyből köréje gyűltek, ő pedig engedelmesen tűrte, hogy egyesével közös fotót kérjenek tőle.

„Az álmom a csapaton keresztül él tovább” – írta a közösségi oldalán a mérkőzés előtt, és ahogy a Horváth Péter, Marton Balázs kettős jelére elkezdődött a találkozó, tényleg úgy tűnt, a társainak pluszmotivációt adott, hogy már érte is küzdenek.

A háromszor is a világ legjobbjának megválasztott Neagu a román kapu mögül osztogatta folyamatosan a tanácsokat a pályán levőknek, amolyan második szövetségi kapitányi szerepet töltött be Ambros Martín mellett. Minden román gólnál a magasba emelte az öklét, vagy éppen bosszankodott egy-egy kimaradt támadás, elrontott védekezés miatt.

Annak mindenképpen örülhetett, hogy csapata jól kezdett, Jevgenyij Trefilovnak kétgólos hátrányban (6–8) időt kellett kérnie. A Neagu posztján játszó siófoki Gabriela Perianu élt a lehetőséggel, és többször is jól lőtte át a sokszor eléggé passzív orosz falat. A túloldalon azonban Martín rosztovi játékosa, Anna Vjahireva világklasszis teljesítményt nyújtott, kilenc kísérletéből nyolcat gólra váltott az első félidőben, főszerepet vállalva abban, hogy az oroszok háromgólos hátrányból felállva fordítottak a szünetre (16–15).

Az oroszok a csoportkör és a középdöntő utolsó meccsét is „feladhatták” (ki is kaptak mindkettőn), így a románoknál biztosan frissebben érkezhettek meg Párizsba. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy úgy tűnt, a Martín-csapat elfogyott a második félidőre. No meg az oroszok védekezése is összeállt, így nyolc percig nem talált be a román együttes, ezalatt az oroszok néggyel megléptek, innen pedig már nem volt visszaút. A korábbi győri edző próbálta űzni-hajtani játékosait, de a végül 13-ig jutó, és a meccs legjobbjának járó címet kiérdemlő Vjahirevával nem bírtak. Jellemző volt, hogy már Neagu is csak egykedvűen figyelte, ahogy a hajrához érve nyolcgólos hátrányban vergődik csapata.

Azt már nem tudjuk meg, mi lett volna, ha ő is játszhat, mindenesetre megható pillanat volt, ahogy a lefújás után az egész román csapat odasétált elé, megtapsolta, és mindannyian megmutatták azt a pólót, amivel neki üzentek („Crisért” – szólt románul a felirat, amely után egy végtelen jelet is rajzoltak). A végül 28–22-re nyerő oroszok közben a döntőbe jutásukat ünnepelték a másik térfélen...

„Előzetesen kicsit tartottam a mérkőzéstől, mert Ambros nyolc játékosunkat is ismeri Rosztovból. A második félidei védekezésünk döntötte el a meccset” – mondta utóbb a négy gólig jutó Anna Szeny, és még bocsánatot is kért klubedzőjétől.

Bármilyen meglepően is hangzik, de igaz, hogy az olimpiai címvédő és négyszeres világbajnok orosz válogatott mindössze második alkalommal jutott Európa-bajnoki döntőbe.

Neagu bosszankodik (Fotó: Marius Ionescu/gsp.ro)
Neagu bosszankodik (Fotó: Marius Ionescu/gsp.ro)

HOLLANDIA–FRANCIAORSZÁG 21–27

Ahogy a második elődöntő előtt a sajtó számára fenntartott helyek felé tartottunk, Rafael van der Vaart jött szembe a folyosón, karjában az egyéves Jesslynn-nel, aki egy Polman feliratú holland minimezt viselt. A mama akkor már jócskán melegített a pályán. A házigazda meccsére szépen megtelt a 15 ezres AccorHotels Aréna Párizs Bercy városrészében, a hangulat még a narancsmezeseket is magával ragadhatta.

A középdöntő első meccsének elején fejsérülést szenvedő, ezután a második csoportkör nagy részét elővigyázatosságból kihagyó Nycke Groot ezúttal ott volt a kezdésnél, igaz, csak védekezésben, de aztán hamar úgy alakult a találkozó, hogy a győri irányítónak támadásban is fenn kellett maradnia.

Merthogy a sok labdát elszóró holland csapat 3–3 után háromgólos hátrányba került, amely aztán a folytatásban négyre is nőtt. A siófoki Estelle Nze Minko újra nagyot játszott, négyszer talált be a hollandoknak az első félidőben. Groot igyekezett a hátára venni a hollandokat, és az ő, valamint a jobbszélső, Angela Malestein találataival sikerült is a szünetig egyre feljönni (11–12).

A franciák simán legyőzték a hollandokat, és készülhetnek a döntőre (Fotó: AFP)
A franciák simán legyőzték a hollandokat, és készülhetnek a döntőre (Fotó: AFP)

Mindez szoros folytatást sejtetett, a francia védekezés azonban nagyon összeállt a második félidőre, amihez a kapuba érkező Laura Glauser is hozzátette a maga részét (pont 50 százalékkal zárt), így visszaállt a négygólos különbség. Helle Thomsennek négy percen belül kétszer is időt kellett kérnie, mert kezdett elmenni a hajó, de a hét mezőnyjátékossal való támadás sem hozta meg az áttörést csapatának. A kimaradó helyzetekből villámgyorsan indultak a franciák, így egyre szélesebbre nyílt az olló a felek között.

Nyolc gól volt a legnagyobb különbség (17–25), amely ugyan a végére hatra (21–27) olvadt, de ekkor már percek óta állva ünnepelték a francia szurkolók a csapatukat. A meccs legjobbjának Nze Minkót választották meg, aki mind a hat kísérletét értékesítette.

A franciák ezzel megszakították az Eb-elődöntőkre vonatkozó rossz sorozatukat, ugyanis a legutóbbi három alkalommal (2002, 2006, 2016), amikor bejutottak a legjobb négy közé, rendre alulmaradtak. A zsinórban az ötödik nagy világversenyen is elődöntőbe jutó hollandok így sem tehetnek maguknak szemrehányást, elvégre két klasszis beállójuk, a napokban porckorongsérvvel megműtött ferencvárosi Danick Snelder és a játékkal felhagyó Yvette Broch nélkül, megfiatalított csapattal érték el a mostani eredményt, és még vasárnap a bronzérmet is megszerezhetik.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
Oroszország
–Románia 28–22 (16–15)
Ld: Vjahireva 13, ill. Dragut, Pintea 4-4

Hollandia–Franciaország 21–27 (11–12)
Ld: Abbingh 7, ill. Nze Minko 6

KORÁBBAN
AZ 5. HELYÉRT
Svédország–Norvégia 29–38 (14–22)

A VASÁRNAPI PROGRAM
BRONZMÉRKŐZÉS

14.00: Románia–Hollandia (Tv: Sport1)
DÖNTŐ
17.30:
Oroszország–Franciaország (Tv: Sport1)

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
5. Norvégia
6. Svédország
7. MAGYARORSZÁG
8. Dánia
9. Montenegró
10. Németország
11. Szerbia
12. Spanyolország
13. Szlovénia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Horvátország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik