Női kézi: Döntést kellett hozni, a családot választottam - Zácsik

Vágólapra másolva!
2014.03.24. 23:39
Zácsik Szandra, az FTC-Rail Cargo Hungaria átlövője a Sport Klub Dodzsem című műsorában hosszabban beszélt arról, miért döntött úgy, hogy a nyártól a magánéletére koncentrál, és időlegesen felhagy az élsporttal. Zácsik elmondta: döntési helyzetbe került, és ő a családot választotta.

A Ferencváros átlövője elmondta, hogy a döntésnek összetett okai voltak, de amióta meghozta megkönnyebbülést és örömet érez. „Sok sérülésem volt a pályafutásom során, ezek közül van olyan, amelyikkel most is kínlódok-bajlódok. Az elmúlt időszakban komolyan felvetődött a családalapítás gondolata, nehéz volt ezt a döntést meghozni, de már régen elhatároztam, hogy fiatalon anyuka szeretnék lenni, és most emellett tettem le a voksom” – mondta a révkomáromi születésű válogatott játékos, aki április 22-én lesz 24 éves.

Zácsik nyáron kel egybe párjával, a Csurgói KK és a magyar válogatott kézilabdázójával, Szöllősi Szabolccsal, majd családalapításba fognak. „A Ferencvárosnál az volt a megbeszélések alapja, hogy ha folytatom, akkor szeptemberben vagy később nem mondhatom azt, hogy jön a baba – magyarázta a döntést Zácsik, egyszersmind cáfolva, hogy már úton van az újszülött. – Ez érthető a klub részéről, hiszen valakit találni kell a helyemre, és ez sokkal könnyebb a nyáron, amikor van idő a beépítésére, mint később találni bárkit is. Ennek következtében döntést kellett hozni, és én a családot választottam.

Egyáltalán nincs szó arról, hogy már állapotos vagyok, játszottam is mérkőzéseket. Úgy gondolom, normális nő nem vállalná be, hogy terhesen mérkőzéseket játszik.”

„Biztos, hogy az elkövetkező időszakban nem a kézilabda lesz az elsődleges az életemben, de szerintem két év, és újra hiányozni fog a kézilabda. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy nem fogom megbánni a döntésem. Sok gyerekes ismerősöm van, és látom, milyen örömöt jelent számukra – mondta Zácsik, aki elárulta, csapattársai kettős érzésekkel fogadták döntését, és rengeteg pozitív reakciót kapott a bejelentés óta.

„Láttunk már olyat, hogy valaki anyaként tért vissza, és jobb teljesítményt nyújtott, mint korábban” – tette hozzá mosolyogva Zácsik, aki azt is elárulta a műsorban, hogy ő fog a párjához költözni Csurgóra, és Szöllősi lesz a családfenntartó.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Az Alba Fehérvár a stabil középmezőnyt célozza meg a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.07.22. 15:08

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

Arany Rebeka: Jó érzés hazatérni a Vasashoz

Kézilabda
2025.07.20. 11:38

Női kézi: Kazai Anita mégis Mosonmagyaróvárra igazol

Kézilabda
2025.07.11. 17:54

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49
Ezek is érdekelhetik