Női kézi BL: Szucsánszki a címvédő ellen is segítene a tartalékos Fradinak

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 08:45
null
A közel egy hónapos kihagyás után visszatérő Szucsánszki Zita csapatával felhasználná a címvédő legutóbbi botlásának tanulságait (Fotó: fradi.hu)
A Bajnokok Ligája 5. fordulójának egyik rangadóját rendezik szombaton Érden, ahol a Ferencváros a sorozat címvédőjét fogadja. A találkozót megelőzően a betegségből visszatérő Szucsánszki Zita nyilatkozott, aki a csapatszellemre alapozva győzné le a Viperst.

A nehezebb időszakot követően talán kissé fellélegezhettek a Ferencváros női kézilabdacsapatának szurkolói, hiszen a Bajnokok Ligájában nagy csatában ugyan, de 32–30-as győzelmet arattak kedvenceik a múlt héten Ljubljanában, míg szerdán Siófokon nyertek meggyőző játékkal 29–19-re.

Ezúttal sokkal nehezebb dolguk lesz a zöld-fehéreknek, akik a címvédő Viperst fogadják. Ezen a véleményen van Szucsánszki Zita is, aki betegségét követően csapata legutóbbi BL-mérkőzésén – egy hónapos kihagyást követően – tért vissza.

A FORDULÓ PROGRAMJA
KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Október 15., szombat
16.00:
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Vipers Kristiansand (norvég) – élőben az NSO-n!
18.00: Brest Bretagne (francia)–Odense (dán)
B-CSOPORT
16.00: Kastamonu Belediyesi GSK (török)–Lokomotiva Zagreb (horvát)
18.00: ZSRK Buducsnoszt Bemax (montenegrói)–CS Rapid Bucuresti (román)
Október 16., vasárnap
A-CSOPORT

14.00: SG BBM Bietigheim (német)–Krim Mercator Ljubljana (szlovén)
16.00: CSM Bucuresti (román)–DHK Baník Most (cseh)
B-CSOPORT
16.00: Storhamar Handball Elite (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC – élőben az NSO-n!
16.00: Esbjerg (dán)–Metz (francia)

„Ugyanazt az influenzaszerű betegséget kaptam el, mint Dragana Cvijics és Tomori Zsuzsi, csak nekem kissé elhúzódott, mert itthon a gyermekemmel oda-vissza fertőztük egymást” – kezdte a Ferencváros irányítója, Szucsánszki Zita. „Nem volt gyógyító hatása a Bietigheim és a Brest elleni meccsnek, nagyon rossz volt lázasan, otthonról nézni. Ilyen rossz periódus persze minden csapat életében előfordul, de úgy érzem, a szlovéniai győzelemmel átszakadt egy gát. Voltak jó megoldásaink, és a játékot is élveztük, ami mindig fontos, hiszen azon túl, hogy ez a munkánk, nagyon szeretjük csinálni. Múlt hétvégén a Ljubljana ellen először játszhattam, aztán Siófokon is pályára léptem. Szerencsére egyre jobban érzem magam, és szombaton is szeretnék segíteni a csapatnak, mert jelenleg nagyon kevesen vagyunk.”

Ezúttal sokkal nehezebb feladat vár hazai pályán a Ferencvárosra, amely a címvédő Vipers Kristiansandot fogadja.

„Nagyon erős ellenfél érkezik, de csak abból tudunk hitet meríteni, hogy a legutóbbi két meccsünk jól sikerült, és mindenkinek voltak szép megmozdulásai. Sajnos Szöllősi-Zácsik Szandra megsérült, de csapatként kell jól teljesítenünk, csak így lehetünk sikeresek. Tudjuk, hogy a Vipers az esélyesebb, de pluszlökést ad, hogy hazai pályán, telt ház előtt, szenvedélyes közönség előtt játszhatunk.”

A norvég bajnok rengeteg nagyszerű játékossal érkezik, közülük többen (Markéta Jerábková, Jana Knedlíková, Jamina Roberts és a jelenleg sérült Nerea Pena) is megfordultak korábban a magyar NB I-ben, így jól ismerik egymást a felek, ami nemcsak előny, hátrány is lehet.

„Ez is külön feladat, hogyan járjunk túl a másik eszén. Ha jön a fáradtság, általában mindenki a megszokott mozdulatokat hozza, talán erre lehet alapozni, de a Vipers is kicserélődött. Érthetően Anna Vjahirevára épül a játéka, nagy feladat lesz az egyik legnagyszerűbb átlövő semlegesítése, emellett a világ egyik legjobb kapusa áll a háló előtt Katrine Lunde személyében. Korábban sokszor meggyűlt a bajunk a kapusokkal, de bízunk benne, hogy ezúttal nem így lesz” – fogalmazott Szucsánszki, akit arról is megkérdeztünk, szerinte az elmúlt egy-két mérkőzésen látott Fradi már közelít-e valós önmagához.

„Azt mondom, vannak még tartalékaink. Emily Bölkben például még nagyon sok van szerintem. Bízunk benne, és próbáljuk segíteni, hogy elérje ezt a szintet, mert nagy szükségünk van rá. Ezt ő is tudja, és biztos vagyok benne, hogy ennek megfelelően teljesít szombaton.”

Az előző körben – hála az FTC korábbi válogatott kapusa, Szikora Melinda parádéjának – a Bietigheim meglepetésre legyőzte a címvédőt, ami talán nyomot hagyott a vendégek játékán.

„Ez nekünk is rendkívül tanulságos meccs volt. Láthattuk, hogy Lunde és Markéta Jerábková is kifoghat rossz napot, tud gyengébben teljesíteni. Akadt néhány olyan jelenet, amely megmutatta a Vipers gyengeségeit is, ezeket kell kihasználnunk, és ami a legfontosabb, hinni benne, hogy meg tudjuk csinálni” – nyilatkozta Szucsánszki Zita, aki nem szeretett volna válaszolni arra a kérdésre, melyek ellenfelük gyenge pontjai.

„Nem adnék tippeket nekik a meccs előtt, mert esetleg Nerea Pena is olvassa a Nemzeti Sportot” – mondta nevetve. „Mindenesetre ha tudjuk a saját játékunkat játszani, akkor szoros meccs lesz, amelyben természetesen a győzelem is benne van” – tette hozzá.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bietigheim (német) 4 3 1 146–101 +45 7
2. CSM Bucuresti (román) 4 3 1 122–109 +13 7
3. Vipers Kristiansand (norvég) 4 3 1 122–104 +18 6
4. Brest Bretagne (francia) 4 2 2 102–110 –8 4
5. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 4 2 2 99–114 –15 4
6. Odense Handbold (dán) 4 1 3 118–114 +4 2
7. Krim Ljubljana (szlovén) 4 1 3 121–118 +3 2
8. Banik Most (cseh) 4 4 100–160 –60 0

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Metz Handball (francia) 4 3 1 127–106 +21 7
2. Rapid Bucuresti (román) 4 3 1 130–117 +13 7
3. GYŐRI AUDI ETO KC 4 3 1 131–98 +33 6
4. Team Esbjerg (dán) 4 2 2 124–113 +11 4
5. Storhamar Handball (norvég) 4 2 2 115–108 +7 4
6. Buducsnoszt (montenegrói) 4 2 2 116–115 +1 4
7. Kastamonu Belediyesi (török) 4 4 107–148 –41 0
8. Lokomotiva Zagreb (horvát) 4 4 80–125 –45 0
Megtartaná előnyét a Siófok
Kilencgólos előnyből várja a Siófok a szombati, Lublin elleni visszavágót az Európa-ligában. Habár Uros Bregar csapatának látszólag egyszerű dolga lehetne hazai pályán, korántsem szabad leírni a lengyel riválist.
Hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást a női kézilabda Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján a Siófok, amely szombaton 18 órától az MKS FunFloor Lublint fogadja a Kiss Szilárd Sportcsarnokban. Egy héttel ezelőtt Lengyelországban döcögősen kezdett a Balaton-parti együttes, amely szoros első félidő után két góllal vezetett a szünetben, s a találkozó végére kilencgólos előnyt harcolt ki (18–27). A mérkőzést követően Uros Bregar vezetőedző kiemelte, a párharcnak még nincs vége, nem vehetik könnyedén a következő összecsapást, ha szeretnék kiharcolni a továbbjutást.
Az idegenbeli találkozón több rendkívül jó teljesítményre is felfigyelhettünk. Hazai oldalon az ötgólos Julia Pietras és a négy találatot jegyző Romana Roszak, míg a siófokiaknál a 43 százalékkal védő Marina Rajcsics, valamint az egyaránt hatszor betaláló Debreczeni-Klivinyi Kinga és Tamara Mavsar nyújtott kiemelkedőt. A narancs-feketéknek akkor több hiányzójuk is volt – sérülés miatt Lakatos Rita, Dounia Abdourahim, Dejana Milosavljevic és Csapó Kincső sem állt rendelkezésre – utóbbi azonban már beszállhatott a Ferencváros elleni hétközi bajnokin.
A szerdai Fradi-meccsen egyébként nem muzsikált jól a Bregar-csapat, amely átlövésekben nem tudta felvenni a versenyt a fővárosiakkal, ráadásul 17 (!) labdát adott el, ezzel nem meglepően nagy pofonba szaladt bele (19–29). A találkozót követően Such Nelli, a csapat játékosa csalódott volt, és elmondta, nagyon össze kell szedni magukat szombatig, mert „így nem lehet játszani”, ha szeretnének valamit elérni a Lublin ellen. 
KÉZILABDA, NŐI EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
2. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS
18.00:
Siófok KC–MKS FunFloor Lublin (lengyel) (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik